Sajtótájékoztatót tartott az LVSZ vezetősége – Younan elnök hisz az igazságon alapuló béke megvalósulásában

Létrehozás: 2011. november 18., 03:47 Legutolsó módosítás: 2011. november 21., 16:09

Budapest – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) vezetői testülete (LWF Meeting of Officers) tartott sajtótájékoztatót 2011. november 17-én, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

A sajtótájékoztató első megszólalója az LVSZ főtitkára, a német származású Martin Junge lelkész (Chilei Evangélikus-Lutheránus Egyház) volt. A Lutheránus Világszövetséget bemutatva elmondta, hogy a 79 ország 145 tagegyházának 70 millió lutheránusát összefogó szövetség legfőbb döntéshozó testületének tagjai üléseztek a napokban Budapesten. A főtitkár elismerő szavakkal emlegette az 1984-es budapesti nagygyűlést, amelynek – bizonyos értelemben – szerves folytatásaként kerülhetett megrendezésre az idei konferencia egyházunk vezetésének meghívása nyomán.

Másodikként a házigazda, dr. Fabiny Tamás püspök, az LVSZ kelet-közép-európai régiójának alelnöke foglalta össze az LVSZ frissen megalakult Reformációi Emlékbizottságának előkészítő munkáját a 2017-ben tartandó megemlékezésekről. A püspök a lutheri reformáció 500. évfordulójának eseményeiről elmondta, hogy három fontos téma köré épülnek majd.
Az első a globalitás. Az 1917-es évforduló óta óriásit változott a világ, és benne a lutheránus egyházak is. Az akkori zömmel észak-európai evangélikusság súlypontja mára egyre inkább délre tolódik, ahogy a dinamikusan növekvő afrikai és ázsiai közösségek is jelzik.  
A második fontos elem, hogy ez az évforduló valóban ökumenikus megemlékezés legyen protestáns ünneplés helyett, hiszen egyúttal a katolikusprotestáns párbeszéd kezdetének az ötvenedik évfordulója is lesz ez az év.
Harmadikként a lutheri Sola Scriptura hagyományára utalva hermeneutikai hagyományaink hangsúlyozásán túl fontos szerep jut az írásértelmezés mai kontextusba helyezésének. 

A következő felszólaló az LVSZ észak-amerikai régiójának alelnöke, Susan C. Johnson püspök volt. A Kanadai Evangélikus Egyház első női püspöke az LVSZ 11. nagygyűlésén meghozott két határozatról beszélt, ezek az etnikai kisebbségekről, köztük a romákról és a bennszülött népekről szóló határozatok. A püspök kiemelte annak fontosságát, hogy ezekkel a népekkel, népcsoportokkal szorosabbá váljanak egyházaink kapcsolataink. Próbáljuk feldolgozni a múlt hibáit a kisebbségekkel kapcsolatban, és túllépni rajtuk. Az észak-amerikai püspök elismeréssel említette egyházunk romamissziós munkáját. 

Végül negyedikként az LVSZ elnöke, dr. Munib A. Younan püspök (Jordániai és Szentföldi Evangélikus-Lutheránus Egyház) kapott szót, aki megemlítette, hogy fiatal lelkészként már járt Magyarországon, mégpedig az 1984-es nagygyűlésen. Az akkori nagygyűlés fontos eredménye volt, hogy a Lutheránus Világszövetség egyházak közösségévé alakulhatott. A világszövetség és tagegyházai – a frissen elfogadott határozat szerint – reménység kívánnak lenni a reménytelen világban.
Hirdetnünk kell, hogy a vallásszabadság alapvető emberi jog minden vallás és minden vallásos ember számára. Ez persze Magyarországon nem annyira nehéz kérdés, mint például a Szentföldön. Az elnök megpróbálva elejét venni az újságírói kérdéseknek, elmondta: „Hiszek abban, hogy megvalósulhat az igazságon alapuló béke.” A palesztinizraeli konfliktusnak a nemzetközi jog alapján kell rendeződnie. Jeruzsálemet megosztani kell a vallások között, nem pedig részekre felosztani. A palesztinizraeli félelmet csakis az igazságon alapuló béke oldhatja meg.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben