Nyitó áhítattal kezdte meg munkáját hazánkban az LVSZ vezető testülete

Létrehozás: 2011. november 16., 12:53 Legutolsó módosítás: 2011. november 18., 16:42
Prédikáció – Munib A. Younan
 
Prédikáció – Munib A. Younan

Budapest – 2011. november 16-án a Deák téri templomban tartott áhítattal kezdte meg munkáját a Lutheránus Világszövetség hazánkban ülésező vezetői testülete, korábbi nevén végrehajtó bizottsága. Munib A. Younan LVSZ-elnök az Efezusi levél 1,15–23. versei alapján prédikált. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A Lutheránus Világszövetség vezetői mellett a templomban szép számmal voltak fiatalok, akik az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói, valamint a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diáksága közül kerültek ki.

Finta Gergely orgonaművész előadásában az egybegyűltek először Liszt Ferenc Offertorium című darabját hallgathatták meg, majd a kezdő ének után Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke köszöntötte az egybegyűlteket, és kezdte el az áhítat liturgiáját. A zsoltárolvasás és a kollekta után Gárdonyi Zoltán Veni creator spititus című darabja hangzott el.

Ezután került sor Munib A. Younannak, az LVSZ elnökének, a Jordániai és Szentföldi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének az igehirdetésére. Az Ef 1,15–23 alapján tartott prédikációjában a püspök arról szólt, hogy hallott a Magyarországon élők hitéről, amely tűzben megpróbált hit, hiszen rendíthetetlen és kitartó volt a legnehezebb időkben és körülmények között is. Hallott a hűséges szolgálókról is, akik áldozatokat hoztak az egyházunkban.

Az LVSZ-elnök maga is jelen volt 1984-ben a budapesti LVSZ-nagygyűlésen ifjúsági küldöttként, és visszaemlékezett az akkori időkre is.

A püspök útja előtt egyházunk honlapján tájékozódott, és egy rövid írást talált arról, miről szokták megismerni az evangélikusokat. Az áhítat alatt ebből idézett, és hozzátette, hogy ezek a jellemzők (nyitottság, közösségi szellem, vidámság, határozottság, kompromisszumkészség, az ének, zene, kultúra szeretete, összetartás) a világméretű evangélikusság sajátjai is. Az akkori nagygyűlésen a változásokért reménységben imádkoztak, és íme, a magyarok előtt is megnyílt a szabadság és új élet.

Hálát adott azért, hogy tanúságtevők vagyunk a világban, és másokért is tudunk élni. Ezután arra helyezte a hangsúlyt, hogyan tudunk szolgálni a modern világban. Nyugtalanság tölti el ilyenkor szívét, látja a nehézségeket, de a Krisztusba vetett reménységgel azért imádkozik, hogy a Szentlélek továbbra is erősítse meg az egyházat a hitben, a szeretetben és a reménységben.

(A prédikációt a mellékelt fájlokban elolvashatják teljes terjedelmében, illetve hangfájlként angol nyelven is meghallgatható.)

A Deák téri gimnázium énekkara és kamarazenekara előadásában, Bence Gábor vezényletével ezután Christian Dedekind Alles was ihr tut... című művét hallgathatták meg a gyülekezet tagjai.

Az oratio oecumenicát felváltva mondták el, majd a Miatyánk és az áldás, valamint a záró ének következett.

Végezetül J. S. Bach Ich hatte viel Bekümmernis (BWV 21) kantátájának bevezetése és fúgája csendült fel Liszt Ferenc orgonaátiratában.

Fájlok
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben