Egyházunk története – 1990-es nyilatkozat az evangélikus egyház közelmúltjáról

„Ezt a számvetést időszerűvé teszi az állam és az egyház között 1948. december 14-én megkötött Egyezmény közelmúltban történt felbontása is. Ez is kényszerít arra, hogy szembenézzünk mindazzal, ami bennünket ezzel a korral összeköt, s amiért felelősek vagyunk Isten, egyházunk és önmagunk előtt. 

Érezzük, hogy az események túl közeliek még, s összetettebbek annál, hogy tárgyilagosak lehetnénk. E korszak átfogó elemzése és értékelése kellő távlatból történhet majd meg, egy széles körű egyetértés eredményeként is. Ugyanakkor egyházunk mulasztásai, bűnei olyan tehertétel rajtunk, amelyekkel szembenézve meg kell vallanunk azokat, hogy Isten és egymás bocsánatát elnyerhessük. 

A múlt most lezáruló szakaszában egyházunk egy totalitárius állam keretei között élt, amelyik szétrombolta intézményrendszerünket, megbénította missziónkat, elvette szabadságunkat, korlátozta életünket, még az Egyezmény adta kereteken belül is. Ebben a rendszerben egyházunk a prófétai küldetés helyett a rendszer kiszolgálója lett, nem vállalva a társadalom lelkiismeretének szerepét. Azokat, akik azt vállalni merték, s amiatt a kor mártírjai lettek, egyházunk hivatalos hangja is elítélte. Cserbenhagytuk a politika áldozatait is, az elhurcoltakat, a kitelepítetteket, a kulákoknak minősített testvéreinket, az 1956 utáni megtorlás áldozatait. Közben fennmaradt egy látszat, mintha minden rendben lenne, sőt teológiailag is igazolt. S miközben a magasztalás hangján szólt egyházunk a rendszer mellett a kor diktátorairól is, vezetési módszerük az egyházba is betört, és eluralkodott a félelem légköre. Ez meghatározó maradt a diktatúra enyhülésével is, amikor az állam és az egyház között egy látszólagos jó viszony alakult ki. Néhány területen új lehetőségek nyílhattak volna meg a gyülerkezeti élet fellendítésére, de a bennünk élő reflexek és a tovább élő félelem miatt sokszor nem használtuk ki azokat. 

Óvakodnunk kell az egyoldalú szemlélettől. Isten Szentlelke ebben az időben is működött népe között, erőt adott sokaknak a hitben való megmaradásra és helytállásra. De ez a hűség és egyházmentő szeretet nem menti a vétkeket.

A múlt bűneiért nem mindenki egyformán felelős. Egyesek a hatalom kiszolgálói voltak, mások áldozatai. Egyesek karriervágytól hajtva követtek el erőszakot lelkiismeretükön, míg mások félelemtől hajtva, maguk, családjuk vagy gyülekezetük sorsának féltése miatt. Sokan nem mertek ellenállni gonosz követeléseknek, jutalmak, anyagi és egyéb előnyök kísértéseinek. Míg egyesek aktív közreműködésükkel szolgálták ki a kor és önmaguk érdekeit, mások hallgatásukkal lettek kényszerű, de tényleges cinkosok. Mindezért a közös bűnvallásban is maradjon meg a személyesség. Mindenkinek magának is meg kell vizsgálnia felelősségét és elismernie, hogy miben és milyen mértékben vétkezett. 

Ugyanakkor a Déli Egyházkerület Presbitériumát és annak elnökségét tisztségük miatt is terheli a múlt öröksége, hiszen e testületek nevében számtalan igazságtalan, az egyházi életet károsító döntés született. Egy, az egyházunktól idegen világi és egyházi önkényuralmi rendszer kiszolgálásában játszott szerepükkel, püspök és lelkészek eltávolításával vagy elítélésével sok méltánytalanságot követtek el, s hoztak szégyent egyházunkra. Vállalva a kontinuitást, mint a Déli Egyházkerület Presbitériuma bűnbánatot tartunk ezekért a bűnökért. Kérjük a lelkészeket és a gyülekezeteket, tegyék meg ugyanezt. Kérjük Isten irgalmát a bűnöket elkövetőkre, az  egyházkerületre és egész egyházunkra. 

             Dr. Sólyom Jenő                                               Dr. Harmati Béla

  egyházkerületi felügyelő                                    az egyházkerület püspöke