Gottfried Adam: Diakóniai-szociális tanulás – Egy új koncepció eredete, jellege és távlatai

Azok közé az emberek közé tartozom, akik néha hadilábon állnak a diakóniai szolgálattal. Két ponton is megakadtam vele: az egyik, hogy mitől is keresztény egy segítő mozdulat ( a "jó" ember is megteszi) és a másik a (kicsit) egyfajta kudarc, hogy amikor "diakóniai helyzetekbe" kerültem (intézményben látogatás stb. ) bizony nem volt könnyű, hanem igencsak kivette az erőmet és nem feltétlenül tértem haza, a "milyen jó is volt segíteni", hanem inkább a "erre sincsenek ajándékaim" érzéssel. És pontosan e kettő dolog miatt hihetetlen súlya van az itt felvetett koncepciónak.
Az Egyesül államokbeli tartózkodásomnál szembesültem, mennyire meghatározza az önkéntesség az ott élők mindennapját. Aki teheti és nem teszi, az bizony igen negatívan hat a megítélésére (nagy az ország, így tudom veszélyes általánosítani). Elsősorban nem pénzzel,hanem idővel és energiával ajándékozzák meg egymást az emberek. Van,aki ételt hord ki és takarítani segít, van aki a fiatalabbnak segít a tanulásban, van,aki a bevándorlóknak segít a nyelvet elsajátítani, van ,aki fest, van,aki felolvas, valaki szemetet szed és parkot gondoz (diakóniai munkát jelet a környezettel való foglalkozás, ami magát a társadalmat segíti) és még folytathatnám a sort. Van,aki egyedül , van aki kisebb csoportokban. A Chicago-i Egyetemen van egy középiskolásokkal foglalkozó szervezet (Youth in Mission- Fiatalok misszióban), ahol két projektet dolgoztunk ki. Az egyik egy intenzív 1 hetes, a másik egy 3 hetes terv volt. Ifjúsági csoportok a megadott idő belül különböző segítő szolgálatokat végeztek és erre délutánonként reflektáltak egy vezetővel,reggel-este rövid útnak indító illetve lezáró áhítatok) így segítve a csoporttá formálódásukat illetve saját maguk megismerését és elhívásuk felfedezését. A kulcsszó a "step out of your comfort zone", azaz az ismeretlenbe, és ezért talán kényelmetlen helyzetbe lépés. Egy hét intenzíven: hihetetlen volt nekünk vezetőknek és a csoportoknak is. A másik példa Nagy Brittanina-i, ahol a középiskolákban be lehet kapcsolódni és pontot lehet szerezni, ha valaki diakóniai szolgálatot végez és ez bizony nagyban befolyásolja a továbbtanulását, mert a felvételikor ez bizony plusz ponttal jár (itt persze néhányan felvethetik a kérdést jó-e , ha "jutalom"-ért teszik).
Miért fontos ( a cikkben is tudom ezek visszhangoznak)?
- ha szembesülök a mással, jobban meghatározom magam
- ha megismerek más életeket, nem gyalogolok át rajtuk, hanem szolidáris leszek
- különböző területekre lépve könnyebben tudom tisztázni az elhívásomat
- kevesen élnek olyan családban ,ahol a család teljes, én már ilyen helyzetből kaptam nagypapákat és nagymamákat, és testvéreket. A széteső szociális hálót erősíti illetve egészítheti ki
-ha csoportosan végzik, az adott csoportot formálja át
- maguktól kevesen jelentkeznének, de ha "kell" menni, akkor kipróbálja az ember és így az ismeretlentől való félelem redukálódik le.
- egy új közösségbe belépni elősegítheti, hogy majd munkába álláskor például, hogyan tud majd beilleszkedni valaki, illetve mivel itt már komoly feladat vár rá, így a felelősségteljes munkavállalást is kipróbálhatja a fiatal biztonságos keretek között
És még tovább lehetne sorolni a pozitívumait. Nem a létjogosultsága, hanem inkább az a kérdés, hogy milyen formában tud ez megvalósulni. Intenzív hétvége vagy hét? Rendszeresen egy félévig eljárni? Hihetetlen kincseket rejt magában ez a koncepció. Adja Isten ,hogy ahol már csinálják, ott tovább erősödjön és ahol még nem,ott merjék "kipróbálni".