Püspökválasztás
2011-ben, Ittzés János püspök nyugdíjba vonulása miatt, püspökválasztásra kerül sor a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben. Az alábbiakban az ezzel összefüggésben publikált információkat gyűjtöttük csokorba.
„Első lépésként meglátogatom az egyházkerület összes lelkészét!” – Az első interjú Szemerei János megválasztott püspökkel
2011. április nyolcadikán a jelölő és szavazatszámláló bizottsági elnökétől, Kissné Kárász Rózsától értesült szerkesztőségünk arról, hogy a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület új püspökévé a gyülekezetek tagjai Szemerei Jánost választották. Első interjúnkat az új püspökkel az alábbiakban olvashatják. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Szemerei János lett a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megválasztott új püspöke
Győr – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Jelölőbizottsága 2011. április 8-án tartott szavazatszámláló ülésén megállapította, hogy a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület új püspökére beküldött szavazatok alapján a választás érvényes és eredményes volt – tudta meg szerkesztőségünk a jelölő és szavazatszámláló bizottsági elnöktől, Kissné Kárász Rózsától. Az eredmények alapján kihirdették, hogy Szemerei János lett az új püspök az egyházkerületben.
Püspökválasztás: Mikor lesz meg az eredmény?
Mint ahogyan arról az evangelikus.hu már többször is beszámolt, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeteiben 2011. március 17. és 27. között került sor a püspökválasztásra. Az ezekről készült jegyzőkönyvi kivonatokat 2011. március 31-ig adják postára és küldik be a gyülekezetek a jelölőbizottság számára. A bizottság tagjai 2011. április 8-án ülnek össze és összegzik az eredményt – mondta el érdeklődésünkre Kissné Kárász Rózsa, a bizottság vezetője.
Választási hajrá: Püspök-jelöltek szerepelnek majd a különböző médiumok evangélikus adásaiban
Budapest – Végéhez közeledik a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökválasztási kampánya. A bemutatkozó fórumoknak már vége van, de a jelöltek az evangélikus egyház különböző műsoraiban fognak a közeljövőben megszólalni. Ezeket az alkalmakat gyűjtötte össze szerkesztőségünk. Szöveg: evangelikus.hu
Párhuzamos interjú a püspök-jelöltekkel a Dunántúli Harangszóban
A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület közeljövőben tartandó püspökválasztásával kapcsolatban a Dunántúli Harangszó is készített egy mellékletet, amelyben a jelölőbizottság vezetőjével, valamint a püspök-jelöltekkel készítettek interjúkat. Forrás: Dunántúli Harangszó / Koczor György
Bemutatkoztak az evangélikus püspökjelöltek Bükön
Ittzés János nyugdíjba vonulása miatt új püspököt választanak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben 2011-ben. A püspökjelöltek Bükön mutatkoztak be 2011. februárjában. Előadásukban arra keresték a választ: Hogyan tovább kis gyülekezetek? Forrás: sztv.hu
A Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye csendesnapját tartották Győrött – A püspök-jelöltek itt is bemutatkozhattak
Győr – 2011. március 5-én került sor a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye csendesnapjára a győri evangélikus Öregtemplomban. Az alkalom egyben a püspökválasztás előtti fórumbeszélgetések záró rendezvénye is volt. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Menyes Gyula
Bencze András: Hogyan tovább evangélikus egyház?
Győr – 2011. március 5-én került sor a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye csendesnapjára a győri evangélikus Öregtemplomban. Az alkalom egyben a püspökválasztás előtti fórumbeszélgetések záró rendezvénye is volt. Az alábbiakban Bencze András itt elhangzott bemutatkozását közöljük.
Szemerei János: Hogyan tovább evangélikus egyház?
Győr – 2011. március 5-én került sor a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye csendesnapjára a győri evangélikus Öregtemplomban. Az alkalom egyben a püspökválasztás előtti fórumbeszélgetések záró rendezvénye is volt. Az alábbiakban Szemerei János itt elhangzott bemutatkozását közöljük.
Bencze András: A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület jövőképe és a püspöki szolgálat koncepciója
Pápa – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület által 2011. február 26-án, Pápán rendezett egyházkerületi nap délutánján bemutatkoztak a püspökjelöltek is. A Tarczy Lajos Általános Iskola aulájában tartott összejövetelen Bencze András is előadást tartott, amelyet az alábbiakban közlünk.
Szemerei János: A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület jövőképe és a püspöki szolgálat koncepciója
Pápa – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület által 2011. február 26-án, Pápán rendezett egyházkerületi nap délutánján bemutatkoztak a püspökjelöltek is. A Tarczy Lajos Általános Iskola aulájában tartott összejövetelen Szemerei János is előadást tartott, amelyet az alábbiakban közlünk.
Egyházkerületi nap: Bemutatkoztak a püspökjelöltek
Pápa – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület 116 gyülekezetében 2011. március 17-től 27-ig püspökválasztás lesz. 2011. február 26-án a Pápán rendezett egyházkerületi nap délutánján bemutatkoztak a püspökjelöltek az itt élőknek is. Fotó: Menyes Gyula, Szöveg: evangelikus.hu, a papa-ma.hu alapján.
Püspök-jelöltek Bükön: „A közömbösséget az érdeklődés váltotta fel”
Bük – A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspök-jelöltjei 2011. február 5-én Bükön mutatkoztak be a Soproni- és Vasi Egyházmegyék evangélikusságának. A két vendéglátó gyülekezet (Szakony és Bük) tagjai lázas izgalommal készültek a több mint 200 vendég fogadására. Szöveg: Savanyó Istvánné (büki presbiter). Fotó: Remport Richárd
Bemutatkoztak az evangélikus püspökjelöltek Bükön
Püspökválasztás előtt áll a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület. A két jelölt szombaton a büki Művelődési Központban ismertette programját a Vasi és a Soproni Egyházmegye hívei és lelkészei előtt. Forrás: Vas Népe / Tersztyánszky Krisztina
Ha valaki püspökségre törekszik – Párhuzamos interjú Bencze András és Szemerei János püspök-jelöltekkel
Budapest – Kaposvár – Székesfehérvár – Mint ismeretes, 2011-ben Ittzés János püspök nyugdíjba vonulása okán püspökválasztásra kerül sor a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben. A 2011. január 8-án Révfülöpön tartott rendkívüli közgyűlésen listás szavazással Bencze András püspök-helyettes és Szemerei János esperes jelöléseit hagyták jóvá a küldöttek. A püspökválasztással kapcsolatos fórum első fordulóját Kaposváron és Székesfehérváron tartották január 16-án, február 5-én pedig Bükön és Veszprémben kerül sor az újabb beszélgetésekre. Addig is azonban megkerestük a két jelöltet és mi is faggattuk őket terveikről, különböző kérdésekben alkotott véleményükről. Az evangelikus.hu exkluzív interjújában ugyanazt a kérdéssort tette fel Bencze Andrásnak és Szemerei Jánosnak. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Interjú Szemerei János püspök-jelölttel
Párhuzamos interjút készítettünk a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspök-jelöltjeivel. Az alábbiakban külön is elolvasható az evangelikus.hu exkluzív interjúja Szemerei János püspök-jelölttel. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Interjú Bencze András püspök-jelölttel
Párhuzamos interjút készítettünk a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspök-jelöltjeivel. Az alábbiakban külön is elolvasható az evangelikus.hu exkluzív interjúja Bencze András püspök-jelölttel. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Püspökválasztás: Honlapunkon meghallgathatóak a székesfehérvári fórumbeszélgetés anyagai
Mint ahogyan korábban honlapunkon arról beszámoltunk, 2011. január 15-án délelőtt Kaposváron, délután pedig Székesfehérváron mutatkozott be a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének két püspök-jelöltje. Bencze András és Szemerei János mindkét helyszínen előadásokat tartottak, majd fórumbeszélgetés keretében válaszoltak a helyből és az egyházmegyék gyülekezeteiből érkezett lelkészek és hívek kérdéseire. Süller Zsolt a székesfehérvári alkalomról készített hangfelvételt, amelyet most – a két jelölt beleegyezésével – honlapunkon meghallgathatóvá tesszük. (A felvételek zajos minőségéért elnézést kérünk.) Hangfelvétel: Süller Zsolt
Lapszemle: Püspök-jelöltek porondon
Székesfehérvár – Szombaton délelőtt Kaposváron, délután Székesfehérváron mutatkoztak be az evangélikus püspök-jelöltek. A választásig még négyszer állnak híveik elé. Forrás: fmh.hu / J. Mező Éva
Székesfehérváron folytatódott a püspök-jelöltek fóruma
Székesfehérvár – Ahogyan arról honlapunkon már beszámoltunk, szombaton délelőtt Kaposváron, délután azonban Székesfehérváron mutatkoztak be a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének püspök-jelöltjei. A saját gyülekezetekben tett bemutatkozó alkalmak után a választásig még négyszer (Bük, Veszprém, Pápa, Győr) áll a kerületben a hívek elé Bencze András és Szemerei János. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: fmh.hu



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





