Teológiáról és tudományról – Beszélgetés Orosz Gábor Viktorral

Teológiáról és tudományról – Beszélgetés Orosz Gábor Viktorral

Share this content.

Szöveg: Galambos Ádám
Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója, a Lelkipásztor folyóirat főszerkesztője a Debreceni Református Hittudomány Egyetemen habilitált. Ennek az örömteli eseménynek az apropóján kerestük fel Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkészt, hogy meséljen a teológiai munkásságáról, terveiről, valamint a habilitációs eljárásról.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen habilitáltál, ami lehetőséget teremtett arra, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen végzett oktatói és kutatói munkádat egy magasabb tudományos szinten műveld. Miért tartottad fontosnak, hogy jelentkezz a habilitációs eljárásra?

– Az egyetemi oktatókkal szemben elvárás a habilitáció, ami az oktatói és előadói képesség, valamint a tudományos teljesítmény megítélését jelenti. Az egyetem a habilitáció odaítélésével ismeri el, ha egy felsőoktatási intézmény tanára tudományterületén széles körű áttekintéssel és korszerű tudományos szakismerettel rendelkezik. Gyakorlatilag a habilitációs eljárás során a vizsgabizottság arról győződik meg, hogy az oktató tudását szóban és írásban magas színvonalon, valamint idegen nyelven is át tudja adni. Az előző években több kollégám is sikeres habilitációs vizsgát tett – Varga Gyöngyi, Hafenscher Károly, Korányi András, Béres Tamás, valamint Szentpétery Péter – és használhatja a „habilitált doktor” címet, rövidített formában a „Dr. habil.” megjelölést.

A habilitációs eljárás során két előadást kellett tartanod. Miről szóltak?

– A magyar nyelvű előadást A szégyen fogalom jelentősége és aktualitása a rendszeres teológiai gondolkodásban címmel tartottam. Wilfried Härle-hez kapcsolódva, abból a megállapításból indultam ki, hogy a bibliai elbeszélésben figyelemre méltó, hogy a bűneset első következménye a szégyenérzet és nem a bűntudat. Ez azt is igazolja, hogy a bűn elsődlegesen nem mint vétek, hanem mint sikertelenség, szakadás, kételkedés értelmezhető. Hiszen mielőtt szóba kerülne a férfi és a nő vétkessége, megjelenik a szégyen motívuma, amely meztelenségük eltakarásában fejeződik ki (1Móz 3,7). Az elbeszélés arra a jelenségre hívja fel a figyelmet, amely minden teremtett ember életében megelőzi a lelkiismeretet. Ezt követően a szégyen, a kegyelem és az elfogadottság fogalmait helyeztem el a dogmatika rendszerében, elsősorban a hamartológia (bűnről szóló tanítás), a kegyelemtan és a megigazulástan összefüggéseiben. Majd az etikai és szociáletikai kontextusokon belül értékeltettem a szégyen és szégyenérzet jelentőségét és e teológiailag értelmezett fogalom értelmezési lehetőségeire mutattam rá a technika etikája, a teremtésvédelem, a médiaetika, a gazdaságetika és az orvosi etika területein.
A német nyelvű előadásban pedig Stanly Hauerwas amerikai és Oliver O’Donovan Nagy-Britanniában élő keresztény etikusok munkássága alapján értékeltem az igazságos háború kérdéseit a terrorizmus elleni harc vonatkozásában. Arra kerestem a választ, hogy az erőszak és erőszakmentesség elve miként érvényesülhet a terrorizmussal kapcsolatban és milyen jelentőséggel bír a keresztény erkölcsi véleményformálás számára.


 

Az Önazonosság szépsége – A keresztény identitás esztétikai és erkölcsi vonatkozásai a neuroenhancement, az esztétikai sebészet és az anti-aging világában címmel írtad habilitációs értekezésedet. Melyek azok az állítások, amiket kiemelnél?

– A keresztény identitás esztétikai és erkölcsi vonatkozásainak feltárására vállalkoztam dolgozatomban, olyan újszerű összefüggésekben, mint a neuro-enhancement, az esztétikai sebészet és az anti-aging. Mindeközben szem előtt tartottam, hogy az ember számára önazonosságának tudata és annak átélése szép, mert teremtett mivoltában a világban és a társadalomban való helyénvalóságát önmaga elfogadásával együtt élheti át. Az értekezésben számos megállapítás született, nem könnyű kiemelni a legjelentősebbeket a teljes összefüggésből. Hangsúlyos számomra, hogy az ember önazonossága iránti igénye magában rejti a különállás, az elidegenedés állapotának feloldását, amelynek immanens és transzcendens vetületei egyaránt határozzák meg emberképünket. Az olvasásesztétika hozzásegít ahhoz, hogy a bibliai történetekbe „belehelyezkedve” az egyén identitása formálódjon. A hozzá kapcsolódó „beleélés” azonban az identitás dinamikus alakulásában mutatkozik meg, amely hozzásegíti az egyéni identitását megtalálni kívánó embert, hogy elköteleződésének megfelelő módján az aktuális társadalmi kontextusban váljon Jézus követőjévé.
Teológiai szempontból rendkívül fontosnak tartottam hangsúlyozni: az esztétikai megközelítés során problémát jelenthet, hogy az egyház esztétikája részesedik a társadalom „félreértett esztétikájából”, ami a szépek művészete, a nemesé, a makulátlané. Az esztétikának csupán a széphez kötöttsége éppen eredeti szándékával és céljával nem egyezik meg, ami „az észlelés művészete”, hiszen nem engedi észlelni a „másik oldalt”, ami a szép és a szépség ellentéte: a csúnya, a megvetett, a gyenge, az erőtlen, a szenvedő.
Rámutattam például arra is, hogy jóllehet legtöbbször az egyéni fejlesztés mintái az önazonosság és az autencititás reményét nyújtják, de nem fogadhatók el a megváltás pótlékaiként, azaz nem válhatnak bálványokká, de szolgálhatják az egyén azonosságtudatát, jólétét. Az ember élete ezért akár teljesítményként, akár teremtményi létként tudatosul, fokozója és támogatója lehet a neuro-farmakológiai és bionikai fejlesztés. A dolgozatomban tárgyalt fejlesztések célja akkor nevezhető jónak, ha az egyén javára vannak. Ennek függvényében tehát akkor utasítható el, ha indokokkal alá lehet támasztani, hogy az ember intelligenciájának, testi erőnlétének, egészségének az oktatáson keresztüli növelésével szemben káros, vagy az egyénre és a társadalomra nézve ártalmas ugyanezen képességek technikai, biomedicinális, vagy farmakológiai fokozása.
Remélem hamarosan könyv formában is elérhető lesz a munkám, így a szélesebb olvasóközönségnek is lehetősége lesz e rendkívül izgalmas kutatási területek megismerésére.

Maga a habilitációs oklevél átadása is különleges esemény volt a debreceni egyetemen. Hogyan zajlik egy ilyen alkalom?

– Már a habilitációs vizsga is szépen előkészített esemény volt. Örültem annak, hogy Szabó Lajos rektor úrral együtt az Evangélikus Hittudományi Egyetemről több kollégám is el tudott jönni az alkalomra. A Debreceni Református Kollégium Oratóriumában 2017. június 29-én, a kora délután megtartott ünnepélyes alkalmon négy doktori és három habilitációs oklevél átadására került sor. A doktoravató közgyűlést megelőző istentiszteleten Máté evangéliuma 25,14–21. alapján dr. Fekete Károly végezte az igehirdetés szolgálatát. A nagy létszámú gyülekezet tagjaihoz szólva beszédében a tiszántúli egyházkerület püspöke a „tálentumos emberek” sajátos élethelyzetére és felelősségére mutatott rá. A közgyűlés, a doktori oklevelek átadását követő, második napirendi pontja, a habilitációs oklevelek átadása volt. Ennek során dr. Siba Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének egyetemi adjunktusával és dr. Visky Sándor Bélával, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Rendszeres Teológiai Tanszékének adjunktusával együtt vehettem át a sikeres habilitációs eljárást igazoló díszoklevelet.

Még ma is sokan áthidalhatatlan távolságot látnak a teológia és a tudomány között. Hogyan fogalmaznád meg a tudomány és a teológia viszonyát?

– Ez rendkívül összetett kérdés. Az viszont biztos, hogy a keresztény hitet bátorsággal kell „szituálni” a 21. század erkölcsi kérdéseinek összefüggéseiben, amelyeket egyebek mellett a tudományos fejlődés vívmányai vetnek fel, hogy mindeközben ne csak megőrizzük, hanem együttesen érvényesítsük az úgynevezett protestáns elvet. A „protestáns elv” tágabb értelmezésben tulajdonképpen a szabadság eszméjének tekinthető. Luther Mártonnak a reformációt kirobbantó tiltakozása ugyanis valójában a lelkiismereti rabság ellen irányult, amelybe a középkor „teológiai torzója” kényszerítette a sokszor naiv tudatlansága miatt könnyűszerrel manipulálható tömegeket. Luther megigazulásra vonatkozó hitbizonyossága lényegében azt a lelkiismereti szabadságot hozta el a hívők számára, amely idővel társadalmi, politikai és gazdasági téren is óriási horderejű változásokat eredményezett. Így a reformáció tudományokkal való foglalkozás szabad örömét és eredményeinek kritikus vizsgálatát is elősegítette.

Számos írásodban az esztétikai teológiával, a bioetikával és a keresztény publicisztikával foglalkozol. Miért választottad ezeket fő kutatási területednek?

– Az esztétikai teológiávál 2013-ban Németországban ismerkedtem meg, jeles képviselőjével, Markus Buntfuss professzorral is számos alkalommal konzultálhattam. Egy helyen az esztétikai teológiáról így írtam: a szemünk elé rajzolt Krisztus alakja – ahogyan Pál apostol fogalmaz Gal 3,1-ben – olyan „esztétikai evidencia”, amely az ige olvasóját és hallgatóját új létre hívja. Az evangélium művészi megjelenítése – Paul Tillichhel szólva – három dologhoz vezethet: kifejezi az ember félelmét a valóságtól, amelyet leleplez; átalakítja a hagyományos valóságot, hogy így hatalmat adjon felette; valamint felmutatja az autentikus lét lehetőségeit, hogy az ember önmaga lehessen.
A bioetikával pedig még bécsi tanulmányaim során ismerkedtem meg Ulrich H. J. Körtner professzor révén, aki a jogi és az orvosi kar hallgatóinak részvételével tartott szemináriumot a teológiai fakultáson. Azóta próbálom követni elsősorban az orvosi etikához kapcsolódó teológiai párbeszédet.
A keresztény publicisztika pedig az úgynevezett „közteológiával” való foglalkozás során került elém, ami feladatát abban látja, hogy az egyéneknek, de a társadalom egészének is olyan orientációs alapot nyújtson, amely segíti a személyes életvezetést, támpontokat ad többek között a gazdasági, a bioetikai, a szociális problémák feltárásához és megoldásához. Eközben meg kell birkóznia olyan hermeneutikai problémákkal, mint a Biblia nyelvezetének és képi világának a kortársak számára is érthető kifejtése. Meggyőződése, hogy a Szentírás a nyugati ember „közös története” és releváns interpretációján keresztül mind a mai napig formálni képes életstílusunkat, hatással lehet értékszemléletünkre és politikai döntéseinkre. És természetesen a Lelkipásztor szerkesztői feladatai is motiválnak, hogy ezen a területen is egyre alaposabb jártasságra tegyek szert.
 

Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen oktatsz. Miért tartod fontosnak a teológiai oktatói és tudományos munkát?

– A kérdéssel kapcsolatban Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő veretes és szívhez szóló szavai jutnak eszembe az 1943-as évből: „...a hittudományi kar beváltotta hozzá fűzött várakozását. Falai közül kivilágít a tudomány fénye. Nemcsak lelkészi karunkban fokozódik a tudományos érdeklődés és szaporodik a teológiai doktorok száma, de a laikusok is fokozott mértékben figyelnek fel tudományos theológiai kérdésekre, és előttük is megvilágosodnak eddig homályos problémák. [...] Az apostoli misszió tudata és készsége is lobogó lánggal ég e falak között. Nagy számban kerültek ki ifjú apostolok, akiket a földiekről való lemondás sem akadályozott meg abban, hogy elhagyatottságban élő híveinknek elvigyék az evangélium világosságát.” Szeretném, ha ez manapság is elmondható lenne. Kollégáimmal, egyházunk vezetőivel és mindazokkal, akik szívükön viselik a teológia ügyét, azon dolgozunk, hogy így legyen.

 

Végül a jövőbeni tervekről kérdezlek: milyen új kutatást, teológiai munkát tervezel?

– Etikai teológia mint korrektívum kutatási címmel Trutz Rendtorff által az 1980-es években kidolgozott, a dogmatikától független „etikai teológia” koncepcióját vizsgálom. Az etikán alapuló és Rendtorff által strukturált kiindulópont három nagy egységet alkot, amelyek jellemzik az ember etikai élethelyzetét, ezek: az élet adottsága, az életadás és az élet reflexivitása. Az élet az elfogadással kezdődik: „az adott életet az embernek el is kell fogadnia”. Rendtorff az Istentől ajándékként kapott élet elfogadását a saját identitás felépítéseként, a hozzá való viszony meghatározását pedig alapvető etikai követelésként határozza meg. A saját élet elfogadása nem csupán a biográfia, de az életvezetés számára is meghatározó karakterrel bír, jóllehet etikai jelentőséghez akkor jut, ha a saját életre adott reflexív válasz feladatként tudatosul. A saját élet megkülönböztetésének lehetősége más élettől Rendtorff számára azt jelenti, hogy az „ember sem azzal azonos, ahogyan naturálisan, vagy történetileg megjelenik a maga számára (naturalista félreértés), ugyanakkor identitása úgysem határozható meg, hogy mindaz, amit szeretne és akar lehetséges is lenne számára (voluntarista félreértés)…” A rám bízott doktoranduszok témavezetése is izgalmas feladat. A velük folytatott konzultációk pedig számos teológiai kérdést vetnek fel, amellyel foglalkozni szükséges. Szeptemberben a MEÖT és a Nemzetvédelmi Egyetem által szervezett interdiszciplináris és ökumenikus konferencián veszek részt, amelyet Az igazságos háború elvétől az igazságos békéig címmel rendeznek meg. Ezen az alkamon az ún. konnektív és a stratégiai igazság jelentőségéről fogok szólni.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!