Budavári negyedszázad – Hálaadás a német ajkú evangélikus gyülekezetben

Budavári negyedszázad – Hálaadás a német ajkú evangélikus gyülekezetben

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya, fotó: Magyari Márton
Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte a budavári német ajkú evangélikus gyülekezet. Lelki otthonukban, a Bécsi kapu téri templom kápolnájában május 26-án a közösség valamennyi – korábban, illetve ma itt szolgáló – lelkésze és a hívek együtt adtak hálát Istennek e különleges ajándékáért, azért, hogy negyedszázada hétről hétre németül is szólhat az ige, az imádság Budavárban. A Németországi Protestáns Egyház (EKD) részét képező szolgálat szervesen benne él a magyar evangélikus egyházban – annál is inkább, mert a közös gyökerek a gyülekezetalapító Mária Dorottyáig, József nádor evangélikus hitveséig vezetnek. A gyülekezet első férfi, illetve női lelkészével és jelenlegi lelkipásztorával beszélgettünk.

Gémes Pál, a fellbachi Pauluskirche (Páltemplom) evangélikus lelkésze – akinek édesapja, Gémes István szintén evangélikus lelkészként évtizedekig volt a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet pásztora Stuttgartban – pályakezdőként 1992 márciusában kapott megbízást: derítse fel, lehet-e a már működő alkalmakból önálló EKD-s lelkészi állást szervezni.

A gyülekezet szervező-alapító lelkésze így emlékezik: „Meglepődtem, hogy már van a Várban német nyelvű gyülekezeti élet. Zsigmondy Árpád és felesége, Kozma Évamária, valamint Albrecht Friedrich istentiszteleteket és bibliaórákat tartottak – önként, szabadidejükben. Főállásban vettem át tőlük, majd segédlelkészt is kaptam Beate Brauckhoff személyében. Áldás volt, hogy mind egy csapatban dolgozhattunk, így beszéltük meg, hogyan is alakítsuk a továbbiakat.”

Hídépítő lett

„Izgalmas idők voltak a rendszerváltás után – folytatja –, nagy számban érkeztek Magyarországra Nyugatról üzletemberek. Ők és a jól fizetett követségi alkalmazottak adták a gyülekezet egyik bázisát. A másikat pedig azok a feleségek, akik a volt NDK-ból [Német Demokratikus Köztársaság – a szerk.] magyar férjükkel költöztek Budapestre. Óriási kihívás volt számomra az itt töltött két évem alatt ezt a heterogén társaságot közösséggé formálni. Közben pedig a német, illetve német ajkú intézményekkel – követségekkel, iskolákkal – és a társadalmi és gazdasági élet képviselőivel kellett kapcsolatot keresni és létesíteni. Organikusan fejlődtünk, és nagy segítséget jelentett elődeim jelenléte; ők továbbra is prédikáltak, így hamar feloldódtunk a közös szolgálatban. Ha szabad ezt mondanom: hídépítő szerepet töltöttem be a gyülekezet tagjai között, hiszen magyar vagyok, de Németországban élve jól ismertem az ottani viszonyokat és a nyelvet is. Ez óriási előny volt. A különböző irányok kiegyenlítése is feladatom volt.”

Gémes Pál példát is említ erre: „A vári magyar gyülekezet egyik hölgytagja, Mária néni mindig szép, de egyszerű virággal díszítette az oltárt. A nagykövet úr, gyülekezeti tagunk szóvá tette: ezen változtatni kell, ő állja a dekoráció költségét.” Avirágdilemmát – majd később más, kis és nagy döntési helyzeteket – a fiatal lelkész jól kezelte, s távozásakor összecsiszolódott, működő, saját tradíciókkal bíró gyülekezetet adott át Dietrich Tiggemann-nak.

„Lett alapítványunk, majd később presbitériumunk is. Énekeskönyvünkből elkezdtük énekelni a modern, korabeli énekeket is – folytatja Gémes Pál. – Lassan, apró lépésekkel haladtunk előre. Folytatódtak a bibliaórák, amelyekbe az NDK-s nénik mellé betársultak a Nyugatról jött nők is.” Legszívmelengetőbb emlékét is felidézi: „Megkeresett egy Augsburgból érkezett család a tizenhat éves lányukkal, aki még nem konfirmált. Kitaláltam, hogy gyűjtök mellé még pár fiatalt, s ebben a kis ificsoportban készítettem fel Katrint. Jó hangulatú, családias alkalmak voltak. Katrin azóta elvégezte a teológiát, ma már ő is lelkész.”

Arról, miként lehet úgy építkezni, hogy a hívek csak átmenetileg részei a közösségnek, Gémes Pál ezt mondja: „Az NDK-s nénik képviselték a kemény magot, de a jövő-menő üzletemberek kicserélődtek. Ennek ellenére lehetett stabil munkát végezni, mindenkiben megvolt az igény egymás társaságára. A második évben már kilenc konfirmandusom volt az Alkotmány utcai német ajkú reformátusokkal kooperálva. Hihetetlenül gazdag két év volt.” A szezonális ingadozások azóta is jellemzik a gyülekezet életét: megesik, hogy megáll egy busz, kiszáll negyven német turista, és beül az istentiszteletre – míg egy őszi vasárnapon a szokásos tizenöt–harminc fő van jelen. Ma már rendszeresen foglalkoznak az ifjúsággal, gyermekmunka folyik, gyülekezeti központ létesült a Logodi utcában. Gondot fordítanak a börtönben lévő, német ajkú rabok lelkigondozására is.

Biztos pont a zűrzavaros időkben

Fél évig, Gémes Pál távozása és Dietrich Tiggemann érkezése között Beate Brauckhoff segédlelkész látta el a gyülekezet gondozását. A lelkésznő ma a vesztfáliai tartományi egyház pedagógiai intézetének docense. 1989 őszén érkezett hazánkba, egy – házasságkötéssel Magyarországra került – barátnője hívta. Beate annyira megszerette az ittlétet, hogy azt mondja: bármikor visszajönne szolgálni újabb évekre. 

„Huszonöt éve érdekes, zűrzavaros időket éltünk. Gyakran Budapesten találkoztak a nyugat- és keletnémet honfitársaim, s ehhez ez a gyülekezet is lehetőséget kínált. Sosem éreztem, hogy egyedül vagyok a feladattal. A presbitérium nagyon segítőkész volt.” Az általa barátságos időkként jellemzett éveket – mint mondja, kicsit „szockós” volt akkor Magyarország – úgy festi le a magyarul kiválóan beszélő lelkésznő: sok család, sok gyerek, egyfajta baráti-találkozási hely is volt minden németül beszélő számára a vári kápolna. Nagyon speciális közösség volt és maradt is a vári minden tekintetben. Egy-két keresztelőt mindig tartottak – e lapszámunk megjelenésekor éppen ezüstkonfirmációt fognak ünnepelni.

Beate örömére a jubileumi ünnepen ott volt az első házaspár, akiket 1994- ben esketett. „Megkérdezték: »Emlékszik ránk? Mi vagyunk a házaspár!« Ők azóta is Budapesten élnek, és járnak a gyülekezetbe” – mosolyodik el Beate, aki egyébként a huszonöt év alatt rendszeresen visszalátogatott a Várba.

Lelki pihenőhely

A jelenről Barbara Lötzsch lelkésznő beszél, aki 2018 szeptembere óta látja el a budavári német lelkészi szolgálatot. Szászországból jött családjával. És hogy milyen érzésekkel érkezett fővárosunkba a négygyermekes édesanya? „Budapest csodálatos város, barátságosak az emberek, szépek a házak, a Duna. Ami a gyülekezetet illeti, német ajkú, de nem német közösségbe érkeztem: vannak németek, osztrákok, svájciak és finnek is. Egyszerre ajándéknak és kihívásnak élem meg a külföldön élő német anyanyelvűek gondozását. A sokszínűségből adódóan ökumenikus jelleggel is bír a gyülekezet. Sok aktív tagunk van, akik részt vesznek a programok szervezésében, s persze jönnek vendégek, turisták. Összességében szép, színes gyülekezetbe érkeztem.”

Barbara Lötzsch tizenhat éve szolgált lelkészként Szászországban, amikor az EKD által szervezett hatéves szolgálatra jelentkezett. Felkészítették, hogyan éljen külföldön, magyar nyelvi oktatást kapott, és kultúránkkal is megismerkedett. Még felfedez, de látszik, hogy otthonosan érzi magát, hite, energiája, derűje, gyülekezetvezetői képessége a jubileumi ünnepen is sugárzott róla.

Hogyan értékel fél év után, és milyen terveket sző? „Nagyon szívélyes volt a fogadtatás; várakozással és elvárásokkal teli. Szeretem, hogy kicsi, családias a gyülekezetünk. Ugyanakkor figyelnem kell az egyensúlyra a mag és az újak között, akik csak rövid időre jönnek. Életünk központi eseménye az istentisztelet, az úrvacsora és utána a közös beszélgetés. A többi program sosem tud annyi embert megmozgatni. A mi közösségünk lelki pihenőhely az olykor csak rövid időre ideérkező német ajkúaknak, s ha nem is otthon, mert átmeneti, de befogadó, nyitott.”

A kérdésre, hogy volt-e álma, amikor ideérkezett, kiforrott választ ad: „Nem az a fontos, hogy mi az én kívánságom, hanem az, hogy Isten tervét megvalósítsam. Az a feladatom, hogy vezessem és kísérjem az útján a közösséget, megismerjem, és abban segítsem, amire szüksége van. Olyan gyülekezetről álmodom, amely nyitott és hívogató. Ahová az emberek jó érzéssel jönnek, és ahonnan megerősödve tudnak elmenni, ha továbbutaznak.”

A lelkésznő értékeli, hogy lehet építkezni a gyülekezet magját adó tagokkal, de a folyamatosan érkező átmeneti vendégekkel is. Szociális munkát is végeznek, kapcsolatuk van egy miskolci gyermekotthonnal. Adományokból hajléktalanokat is támogatnak Budapesten, noha, mint rámutat, az EKD által fenntartott gyülekezet anyagi értelemben maga sem túl stabil. „A költségeink egy részét a gyülekezetnek magának kell kitermelnie. Ugyanakkor megérinti a lelkemet, hogy kétszázhúsz adományozónk van, ez nagyon szép szám.”

A tervek reálisak: megőrizni a húsz és negyven év közötti korosztály istentiszteleti aktivitását. Az évente három keresztelés átlagosnak számít, és mindig van konfirmációs csapat is. „Az NDK-s nénik hazamennek Németországba meghalni” – indokolja Barbara Lötzsch, temetéseik miért nincsenek. „Fontos a hagyomány és a közösségépítés: az egyes családok másmás tradíciókat hoznak” – összegez.

Beszélgetésünkkor mindkét lelkésznő megerősíti, hogy milyen szeretni való a német–magyar szerelmi-családi történet, amelyből kinőtt a budavári két gyülekezet. Önbizalmat, erős identitást ad, amelyet eleve követendő példának látnak nálunk, magyar evangélikusoknál. Cserébe mi megtanulhatjuk német testvéreinktől, hogy ne félelemmel, hanem Krisztusban kapott szabadsággal, nyitottsággal tekintsünk egymásra.

Mit adhat a világnak egy ilyen speciális kis közösség? – tettem föl végül a kérdést azt alapító lelkésznek, Gémes Pálnak. „Sosem voltam a számok híve. Ha kettenhárman összegyűlnek, Jézus ott van közöttük. Ez a bensőséges, családias légkörű gyülekezet kincset ér a kezdetektől. Akárki jött, itt befogadásra talált. Elesettek vagy magas fizetésű diplomaták, németek vagy magyarok – bárki otthon érezheti magát a közösségben. Van mondanivalónk a mai modern ember számára – ez lehetőség, misszió, kilépés, nyitás. Óriási esély, amellyel utódaim remekül élnek. Isten áldása van ezen a közösségen.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 23–24. számában jelent meg 2019. június 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!