Egybecsengés – Teljesség az óvodában – 8. rész

Egybecsengés – Teljesség az óvodában – 8. rész

Share this content.

Forrás: EPSZTI, szöveg: Vitális Judit, fotó: Magyari Márton
Veszprém – Szentendre – Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. A nyolcadik részben veszprémi és szentendrei ovisaink pedagógusai a hivatásukban megélt teljességről beszélgetnek.

Mindig két olyan embert szólítunk meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyoknak egyazon kérdéssort teszünk fel, majd válaszaik alapján keressük azokat a pontokat, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak.

Ha nem óvodapedagógusok lennének, egyikük egy zenekar sokadik hegedűse vagy könyvtáros lenne, másikuk madarászattal vagy valami kétkezi munkával foglalkozna legszívesebben. Mindez persze csak elképzelés, mert valójában soha nem volt kérdéses számukra, hogy mire van elhívásuk. Életük nagy ajándékának és megbízatásának tartják, hogy egyházi fenntartású intézményben (is) dolgozhattak-dolgozhatnak. Ráczné Hock Erikával és Gallai Tamással beszélgettünk.

„NÉV-JEGYEK”
Ráczné Hock Erika (1962. szeptember 19.) a veszprémi Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda óvodapedagógusa. Férjével 38 éve élnek házasságban, három gyermekük és három unokájuk van. A veszprémi evangélikus gyülekezet tagja. Mottója Weöres Sándor Szembe-fordított tükrök című versének egy részlete: „Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. / Hiányosságom váljék jósággá benned.”
Gallai Tamás (1984. július 16.) a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda óvodapedagógusa, óvodavezető-helyettese. Feleségével 11 éve élnek házasságban és három gyermekük van. Budapest-Békásmegyeren élnek és az ottani Szent József Plébánia alkalmaira járnak. Mottója nincs, de nagyon szereti Márk evangéliumából ezt a sort: „…aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Mk10,43b)

Kiváltságos negyven év – ajándékszámba menő negyedik negyeddel

Kilencévesen – egy tündéri kislánnyal játszva – Erika annyira jól érezte magát, hogy attól kezdve fel sem merült benne más lehetőség, mint hogy óvónéni legyen. Kiváltságosnak érzi magát, hogy a pályán töltött negyven éve alatt csupa olyan kolléganővel dolgozhatott együtt, akikkel emberileg is jól megértették, illetve kiegészítették egymást, valamint szakmai szempontokból is hasonló elveket vallottak. A nyugodt, egymást támogató, erősítő légkört rendkívül fontosnak tartja.

Harmincegy évig lakóhelye körzetében volt óvónő, majd 2011-ben az akkor alapított evangélikus óvoda munkatársa lett.

– A lelkészek, a gyülekezet, a szülők és mi hárman, dolgozók Isten segítségében bízva olyan egységet alkottunk, ami egyrészt nélkülözhetetlen, másrészt lélekben gazdagító volt. Mindannyian adtunk és kaptunk: figyelmet, segítséget, időt, energiát és szeretetet – emlékszik vissza a kezdeti időszakra Erika, aki ezekben a napokban vonult nyugdíjba.

A veszprémi óvónő a legfiatalabb – jövőre már érettségiző – gyermeke születésekor kereste fel a helyi evangélikus gyülekezetet és kérte, hogy a közösség tagja lehessen.

– Éreztem a hiányt, az űrt, és több évtizedes távolság után egyre jobban vágytam Isten közelébe – magyarázza Erika, mi hozta el a fordulópontot az életébe. – A hosszú, őszinte négyszemközti beszélgetéseken felkészültem a konfirmációra és egy adventi vasárnap megerősítettem hitemet.

Az elköteleződés és meggyőződéses hit azóta is nagy elismerést és tiszteletet vált ki belőle. Hálás azokért a prédikációkért, amelyeket hallgatva azt érzi, „Isten szava hozzám szól, nekem segít, megnyugtat, kapaszkodót, erőt ad”.

Regnum – a megtartó, „pályaorientáló” közösség

Tamás tizenegy gyermekes, katolikus család hatodik gyermekeként nőtt fel. Óvodába sem kellett járniuk, mert annyian voltak otthon, hogy szociálisan sem szenvedtek semmilyen hátrányt. Rengeteget játszott a kisebb testvéreivel, majd általános iskolásként cserkész lett, ahol szintén őt találták meg a kisebb gyerekek. Gimnazista korában csatlakozott a Regnum Marianum Katolikus Közösséghez, ahol tíz éven keresztül vezetett egy kis csapatot. Ezek a tapasztalatok és élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy óvodapedagógus legyen.

– A Regnum tartott meg engem, hogy ne menjek el rossz irányba. Mi is jártunk bulizni, fesztiválokra, de emellett nagyon fontosak voltak a közös imádkozások, az erdei táborok és a lelkigyakorlatok is – fogalmaz annak kapcsán, hogy mit köszönhet a közösségnek. – Mindig is egyházi óvodában szerettem volna dolgozni, mert úgy érzem, hitemet tovább kell adnom a gyerekeknek – fűzi hozzá.

Összesen hét évet dolgozott egy budapesti katolikus óvodában (közben egy évet Berlinben, egy német-magyar intézményben szorgoskodott), hét éve pedig a szentendrei evangélikus ovit erősíti. Három éve a vezetőhelyettesi feladatokat is ő látja el.

– Azért lettem pedagógus, hogy gyerekekkel foglalkozzak, ebben vagyok jó. Az íróasztal nem az én asztalom. A vezetőhelyettesi beosztás is csak egy kompromisszum saját magammal, mert nem elég, ha szeretem a munkámat, pénzt is kell keresnem, hogy meg tudjunk élni a családommal – magyarázza a háromgyermekes édesapa, akinek felesége egy katolikus intézmény óvodapedagógusa.

„Papírgyártás” helyett nevelés

Az adminisztráció, a dokumentáció terhe az egyetlen a hivatásukban, ami miatt olykor mérgelődtek, mérgelődnek. Erika inkább háromszor megcsinált volna valamit, minthogy egyszer papírra vesse. A „papírgyártáshoz” képest sokkal nagyobb örömét lelte az érzelmi, erkölcsi, lelki nevelésben.

Mindig is arra törekedett, hogy a gyerekek a beszélgetések és a foglalkozások során – sőt az óvodai élet minden pillanatában – megérezzék és megtapasztalják Isten szeretetét. Emellett a teremtett világ és benne hazájuk szépségeire igyekezett felhívni a gyermekek figyelmét, terelgetve őket, hogy ne csak szeressék, hanem óvják is a környezetüket. Továbbá a társas kapcsolatok megélésére is buzdította őket. „Mindennek alapja persze elsősorban a biztonságot nyújtó család…” – teszi hozzá a veszprémi óvodapedagógus.

Ugyanakkor, miként arra válaszában Tamás is felhívja a figyelmet, ma már nem otthon, hanem nevelési és oktatási intézményekben töltik a legtöbb időt a gyerekek, ezért az egyik legfontosabb feladatának a személyes példamutatást tartja. „Mindig igazat kell mondani és mutatni – szögezi le –, mert az óvodások nagyon sokat tanulnak a kimondatlan szavakból is. Ahogyan a felnőttek viselkednek velük, ők is úgy fognak viselkedni egymással.”

Tamás a felnőttek részéről sokszor találkozik csodálkozó tekintetekkel a hivatása kapcsán, de ezt általában gyorsan felváltja a „Jaj, de jó és milyen ritka!” vagy a „Mennyire kell a gyerekeknek a férfi minta!” reakció. A gyerekek számára természetes a jelenléte az óvodában, maximum akkor szoktak meglepődni és furcsán nézni rá, amikor időnként levágja a szakállát és arcszőrzet nélkül jelenik meg. De olyan is előfordult már, hogy ilyen esetben egyik-másik óvodás fel sem ismerte benne az óvóbácsiját.

A példaképekről és a tanulás vágyáról

A férfi pedagógusok jelentőségére Tamás a saját személyes életében is talál példát. Bár nem volt kimondottan jó matekos, mégis mindig felnézett gimnáziumi matektanárára, Koncz Leventére. Ő vitte el annak idején a Regnumba, és később a bérmaapja is ő lett. „Egyenes és tiszta ember, sokat köszönhetek neki” – mondja róla Tamás.

A szentendrei óvodapedagógus jelenlegi hivatása helyett csakis valami kétkezi foglalkozást tudna elképzelni magának, esetleg gyerekeket ismertetne meg a madárvilággal.

Az állatokról és a növényekről ő maga is szívesen tanulna még többet, emellett régi álma, hogy legalább néhány hangszeren jól tudjon játszani. A citerát, furulyát, gitárt nevezi meg, pedig kamaszkorában három évig oboázott. Igaz, abban az időben minden más jobban érdekelte, mint a zene. Ma már nagyon bánja, hogy akkor nem volt elég kitartó.

A muzsikálás vágya Erika szavaiból is visszaköszön: ha ugyanis nem óvónéni lenne, akkor talán egy zenekar sokadik hegedűseként járná a világot. Szívesen megtanulna gitározni, tényleg finomakat sütni gluténmentesen, és néhány, eddig csak felületesen megismert kézműves technikában is elmélyedne. A konkrét tudás – azon belül is elsősorban a humán műveltség –, valamint az azt eredményező kitartás és felkészültség mindig lenyűgözi, talán ezért tartja elképzelhetőnek azt is, hogy esetleg könyvtáros lenne.

Példaképét mégsem ezekből a „körökből” választotta.

– Mindig is ösztönösen vonzódtam a kissé hátrányos-, peremhelyzetű, ingerszegény környezetből érkezett gyermekek felé. Nagyszerű érzés őket szeretni, segíteni, támogatni abban, amire szükségük van – vezeti fel választása okát a veszprémi óvónő. – És akkor szembejött velem Böjte Csaba atya gondolata: „A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem akinek szüksége van rá.”  Magam is igyekszem így viszonyulni az emberekhez.

A kevesebb több!

Negyven év tapasztalatával a háta mögött mit tanácsolna fiatalabb pályatársainak? – tettük fel a kérdést végezetül Erikának. Válasza nemcsak az óvodapedagógusoknak, de a szülőknek is megszívlelendő:

– Bármennyire is ott dolgozik bennünk a vágy, a hév, az adni akarás érzése, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a 3-7 éves korú óvodás gyermek napirendjébe nem fér bele minden hasznosnak, kihagyhatatlannak és nélkülözhetetlennek ítélt tevékenység – és nem is szabad belegyömöszölni ezeket! A kevesebb ebben az esetben is több! A legfontosabb a szabad játék, valamint a szeretetteljes, elfogadó, nyugodt, derűs légkör biztosítása – fogalmazza meg álláspontját a veszprémi óvónő. Szavait még a következő tanáccsal toldja meg:
– Keressék és találják meg azokat a szépségeket, amelyeket ez a hivatás tálcán kínál. Élvezzék és nevessenek felszabadultan, szívből, szeretettel!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!