A nyár online veszélyeiről kaptak útravalót a benkások

A nyár online veszélyeiről kaptak útravalót a benkások

Share this content.

Forrás: newjsag.hu, szöveg és fotó: Babák Zoltán
Szarvas – Dr. Dani Dóra, a Szarvasi Járásbíróság elnöke 18 éve büntetőbíró. Az idei tanév utolsó napján a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tornatermében tartott előadást a végzős diákoknak. Minden napunkat, sőt pillanatunkat behálózzák a szabályok, melyeknek többsége jogszabály. Miután a mindennapjaink része az internet is, így az sem egy jogmentes tér, arra is vonatkoznak a szabályok, jogszabályok. Azoknak, akik használják, be kell őket tartani. A bírónő hangsúlyozta, előadásának célja a jogkövető állampolgárokká nevelés, melyet most az internet jelentette veszélyeken keresztül közelített meg.

Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a felelőtlen internethasználattal kapcsolatban nagyon sok probléma merült fel. Egyrészt olyan fiatalok váltak olyan bűncselekmények áldozataivá, amiről ők sem gondolták volna, hogy ilyen környezetbe kerülnek, illetve sajnos azt is el kell mondanom, hogy a fiatal korosztály már az elkövetői minőségben is érintett” – mondta előadásának bevezetéseként dr. Dani Dóra.

Néhány tanácsot próbált adni az online világban történő nyári élettel kapcsolatban, mondván ne csak azt ismerjék, milyen jogaik vannak, hanem a kötelezettségeikkel is legyenek tisztában, ugyanis a magyar jogrendszer úgy működik, hogy a jog és a törvények ismeretének hiánya senkit nem mentesít a felelősség alól.

Előadásában kitért azokra a jogsértésekre, melyek leginkább előfordulnak az interneten, illetve arról beszét, hogy hogyan tudják elkerülni azt, hogy áldozattá váljanak. Szólt az internetes és mobilos zaklatásokról, becsületsértésekről, a kirekesztéses cselekményekről, befeketítésekről. Ami egyszer felkerül az internetre, az gyakorlatilag eltávolíthatatlanul ott marad, hívta fel a hallgatóság figyelmét arra, hogy nagyon gondolják meg, mit közölnek magukról vagy másokról.

„Igenis fontolja meg, hogy mi az, amit leír, mert azzal ő felelősséget vállal a közölt dolgokért. Aki elkezdte ezt a folyamatot, nem gondol arra, hogy egy közléssel nem csak egy jogsértést, hanem már bűncselekményt valósít meg, hiszen a használt kifejezésekkel, és a más becsületét nagy nyilvánosság előtt közölt csorbító kijelentésekkel már megvalósítja a bűncselekményt.”

A főszabály szerint a 14. életévét betöltött nem büntethető – természetesen bizonyos esetekben, rablás, emberölés esetén a 12. betöltött életév a határ –, de már felelősségre vonható. Becsületsértés és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás között vékony a mezsgye – mondta, és példával szemléltette. „Mikor csúnyákat állítunk a barátnőnkről, az negatív tartalmú kifejezéseket jelent, becsületsértést valósít meg. Ha valaki konkrét tényeket állít valakiről, hogy pl. lopott a boltban, és kiteszi a Facebookra, akkor már a rágalmazás bűncselekményét valósítja meg. Várjuk meg, míg elmúlik a dühünk!” – javasolta.

Mások személyes adatainak a közzététele – ide tartozik a fénykép és a videó is, nem csak azok, melyek kínos, megalázó helyzetben mutatják a másikat, hanem a legjobb barátnőről készült egyszerű fotó is – jogszabályba ütközik, ha annak beleegyezése nélkül történt, de arra is érdemes figyelni, hogy magunkról milyen képet továbbítunk, posztolunk, hiszen azok a mai képszerkesztőkkel pillanatok alatt átalakíthatók.

Befejezésül érintette az internetes vásárlások veszélyeit, majd egy, a közelmúltban történt tragédia kapcsán kitért a fülhallgató közlekedésben való használatának veszélyeire, valamint arra, hogy sokan nincsenek tudatában annak, hogy kerékpáron is járművezetőnek minősülnek, azaz a kerékpáron való mobilhasználat büntethető (de még a kézben tartása is).

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!