A semmi közepén Istennel – Egy nyári tábor útkereséseinek tapasztalatai a karantén idejére

A semmi közepén Istennel – Egy nyári tábor útkereséseinek tapasztalatai a karantén idejére

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Torda Eszter
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz 5,16–18) – ez volt az az ige, amely a 2017-es nyarat jellemezte számomra az amerikai Dél-Dakota államban. A három hónapos „nyaralás” alatt nemcsak remekül megtanultam átadni Isten szeretetét a gyerekeknek, de rájöttem arra is: a világ végén sem hagy el bennünket az Úr. És ez most is erőt ad, elmondom, miért.

Tényleg a világ vége

Dél-Dakota tulajdonképpen olyan, mint a Hortobágy, csak jóval nagyobb, lakosai angolul beszélnek, és néhol, elvétve találkozunk egy-egy unatkozó tehéncsordával, gazda nélkül. Amikor ezzel szembesültem a reptérről jövet, a világ legnagyobb kérdőjele jelent meg bennem azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen helyen hogyan fogom megőrizni a nyugalmamat úgy, hogy közben mcounselorként (eredeti jelentése: ’tanácsadó’, de itt inkább csak csoportvezető) táborozó, idegen gyerekek számára is lelki menedéket kell majd nyújtanom. 

Mielőtt a gyerekek megérkeztek volna, két héten keresztül beszéltük át, melyik nap mi lesz az ige, mikor megyünk lovagolni, melyik dalt énekeljük – mert odakint a hittanórák egészen másképp zajlanak, mint itthon. Nagyjából harminc játékos dal állt rendelkezésre a gyerekek szórakoztatására. A reggeli, ebéd vagy vacsora előtt egy egyszerű imádság helyettesítésére a Spongyabob vagy a Frédi és Béni kőkorszaki család főcímdalára írt versek álltak rendelkezésre, magasztalva ezzel az ételt és italt, melyet az Úr adott nekünk.  

Szerinted Isten is korán kelt?

A hét elején a gyerekek még vidáman fogadták a feladatokat. Személyes kedvencem az volt, hogy a gyerekeknek le kellett rajzolniuk a keresztnevüket egy általuk választott stílusban, kidekorálva, majd el kellett mesélni, honnan kapták, mit jelent, és szeretik-e. Így az első napi feladat ötvözte az egymás és önmaguk megismerését. 

A lelkesedés a hét közepére ugyan alábbhagyott, de nem tűnt el. A reggeli ige olvasása közben álmosan, gyűrött arccal ültünk le az istálló elé, mikor az egyik fiú odafordult a másikhoz: „Szerinted Isten is korán kelt?” Hasonló kérdések merültek fel akkor is, amikor a lovagláshoz készülődtünk, és imádkoztunk a biztonságos túráért. Az egyik lány lova azonban nem volt hajlandó elindulni, ekkor megszólalt: „Azt hiszem, az én lovam elfelejtett imádkozni.” 

A cikk itt folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!