Biciklis angyalok járják Újbudát

Biciklis angyalok járják Újbudát

Share this content.

Forrás: Magyar Nemzet
Az elmúlt hetekben több ezer, a koronavírus elleni védekezéshez szükséges védőmaszkot juttattak el önkéntes aktivisták a XI. kerület rászoruló, idős emberei számára Simicskó István, a kerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője közreműködésével. A politikus az önkéntes segítőivel tovább folytatja jószolgálati akcióját.

A továbbiakban is folytatjuk azt a munkát, melynek keretében a részben önkénteseink által készített textil maszkokat, részben hagyományos egészségügyi maszkokat juttatunk el rászoruló, idős emberek számára. Ugyanakkor nem csupán a helyi lakosoknak, de a kerületben működő szervezeteknek és intézményeknek is szeretnénk minél több ilyen védőeszközt biztosítani – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Simicskó István.

Újbuda országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt napokban többek közt a Szeretet Leányai Társulat fenntartásában működő Szent Lujza Szeretetotthonnak, a Katolikus Szeretetszolgálat Dayka Gábor utcai otthonának, a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközségnek, illetve a Magyar Görögkatolikus Egyháznak, az Újbudai Szociális Szolgálatnak, a XI. kerületi polgárőrség állományának, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével ötszáz maszkot juttattak el a Fraknó utcai Újbudai Idősek Házának adományoztak maszkokat.

Gáncs Tamás a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze óriási segítségként értékeli az egyházközségnek tett felajánlást.

„Számos egyedülálló idős testvérünk csupán így jut maszkhoz. Ezeket saját önkéntes biciklis segítőink, vagy, ahogy mi hívjuk „biciklis angyalaink” – természetesen a higiéniai előírások betartásának megfelelően – viszik el az érintettekhez. Az idős korosztályon kívül ugyanakkor vannak olyan közösségünkhöz tartozó családok is, ahol a szülők gyermekeikkel együtt a veszélyhelyzet kezdetétől otthon tartózkodnak. Hozzájuk is juttattunk már el korábban maszkokat és a mostani adományból is segítjük őket” – számolt be a lelkész. Gáncs Tamás hozzátette: a Bocskai úti adok-kapok dobozba, a Márton-ládába is helyeznek el maszkokat, ahol a rászorulók vihetik magukkal a kitett élelmiszerekkel együtt.

A cikk itt folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!