áhítat

Elmaradnak a Deák téri orgonazenés áhítatok is

Budapest – „A következő vasárnapra már korábban meghirdetett kamaraestünk, amelyet a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében terveztünk, sajnos elmarad - csakúgy, mint az egész fesztivál. Reméljük, hogy a rendezvény egy későbbi időpontban megvalósulhat.” – írta Finta Gergely. A továbbiakban az ő gondolatait közöljük.

Házi áhítat – útmutató egyéni és családi elcsendesedéshez

A keresztény vallásgyakorlatban nagy hagyománya van a házi áhítatnak. Az egyéni vagy családi elcsendesedés a gyülekezeti alkalmakon való részvétel során is fontos, de abban az esetben, amikor erre nincs lehetőség, különösen felértékelődik annak a szerepe, hogy tudatosan keressük a csendes perceket, az Istennel való találkozás lehetőségét. A soproni gyülekezet, tagjainak kérésére, ehhez nyújtott vezérfonalat, aminek egy-egy eleme akár magában is felhasználható. Az ő írásukat közöljük.

A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll (Zsolt 57,3)

Lázárné Skorka Katalin gondolatai az elővigyázatosságról, elcsendesedésről és az imádság fontosságáról.

Vasárnapi ige: Mérlegre tett kérdéseink

2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Vasárnapi ige: Kiléphetünk a tehetetlen düh szorongatásából

2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Böjt – 2020: A hajó

2020 böjtjében a Luther Kiadó gondozásában megjelent Visszhang – Imádságok, olvasmányok című kötet gondolatainak megosztásával készülünk húsvétra. – Ma azt az erősítést kaptuk, hogy bármi történik is, Jézus velünk van.

Vasárnapi ige: A köszönetmondás boldogsága

2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Vasárnapi ige: Legyünk eszközök az Isten kezében!

2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Siker = nagyon sok kudarc | Jézus és Péter a vízen – 3. rész

Kudarc. Beégés. Elutasítás. Pofára esés. Felsülés. Bukás. Krach. Sikertelenség. Balsiker. Blama. Bukás. Csőd. Nevetségessé válás. Megszégyenülés. Vereség. A sort pedig folytathatnánk a végtelenségig. Ha azonban érzelmileg akarjuk leírni, akkor legjobban a megsemmisülés szó illik rá. Két okból is. Egyrészt inkább válnánk láthatatlanná, és nyílna meg alattunk a föld, csak ne kelljen valami nagy blamában benne maradnunk. Másfelől az emberek többségére olyan elementáris erővel hat a kudarc, hogy úgy érzik, tényleg egész valójukat megsemmisíti az, amiben elbuktak.

Vasárnapi ige: Kiáltás az Úrhoz

2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Oldalak

Feliratkozás RSS - áhítat csatornájára