Égtájoló

Mi ÉS ti

Nemrégiben Győrben furcsa eset történt. Egy televízióban is közvetített kézilabda-mérkőzésen a közönség egymás után kétszer énekelte el a magyar himnuszt… Nem tévedésből, nem szervezési hibából vagy figyelmetlenségből, hanem rivalizálásból. A történtekhez annyi magyarázat tartozik, hogy ez esetben nemzetközi szervezésben csapott össze két rivális magyar klubcsapat, a Győr és a Ferencváros. Mindkét klubnál gyakorlat, hogy a nemzetközi meccsek előtt a szurkolók eléneklik csapatuknak, illetve a csapattal együtt a Himnuszt, ezen a meccsen azonban a két csapat szurkolótábora némi fáziseltéréssel ezt külön tette meg. Bizarr volt. A „mi” és a „ti” viszonyának egy rossz értelmezése. Mostani írásomban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mi feszül a „mi” és a „ti” között.

Cipőcsere

„Soha ne ítélj meg egy másik embert, míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében!” – hangzik a Forrest Gump című kultfilm szállóigévé híresült figyelmeztetése. Felhúzni valaki más cipőjét? Első hallásra bizarr ötletnek tűnik. Mi van, ha szorítani fog, és feltöri a lábamat? Vagy annyira lötyög majd rajtam, hogy orra bukok benne? Vagy ha kinevetnek a többiek a feltűnő színe, ódivatú fazonja miatt? Még el is kaphatok valami kellemetlen fertőzést! Nem könnyű hát megtenni a lépést, amelyre a szállóige biztat. Pedig igazán tényleg csak akkor ismerhetjük meg egymást, ha azt is tudjuk a másikról, hogy hol szorít a cipő, amelyet visel. Enélkül hamar kész az ítélet: ilyenek ezek a…

A málna

Úgy éreztem Nényei Pál „Az irodalom visszavág” című könyvének olvasása után, ideje újra egy klasszikust elővenni. Mikszáth Kálmán realista stílusát régen is szerettem, most egy novelláskötetéhez nyúltam. Álomba ringató, könnyed esti olvasmánynak kitűnő választás – gondoltam. Amikor „A málna” című elbeszéléshez értem, mégsem tudtam oly könnyen elszenderedni.

Alku

Néhány éve a szentföldi utunkhoz kapcsolva rövid jordániai kitérőt tettünk, hogy láthassuk az emberi kultúrtörténet egyik ókori csodáját, a nabateusok gyönyörű, sziklába faragott városát, Petrát. Kora tavasz volt, viszonylag korán sötétedett. Már szürkült, amikor Akabában átvettük a bérelt kocsinkat, amelynek tankjában csak egy kevés benzin volt, az út nagy részére ugyan elegendő, de annyi nem, hogy el is érjünk vele a célvárosban lefoglalt szállásunkig. A kocsi átvételekor azt az információt kaptuk, hogy az úton sok töltőállomás van.

A szavak ereje

Szavaink természetesen tartoznak hozzá az életünkhöz. Családtagok, munkatársak, barátok és ismerősök megosztjuk egymással, szavakba öntjük a gondolatainkat, érzéseinket, örömünket és bánatunkat. Kimondhatatlanul nagy dolog a beszéd ajándéka, a kommunikáció lehetősége a másik emberrel. Alkati kérdés is, hogy valaki többet vagy kevesebbet beszél, de a szavak összekapcsolnak egymással, áttörik a magányunkat.

Fénysugár a pokolban

Száznégy évvel ezelőtt, 1914 karácsonyán történt Észak-Franciaországban, a nyugati fronton. Az első világháborúba minden hadviselő fél azzal az optimizmussal kezdett bele, hogy néhány hónap alatt elérik a céljaikat, aztán új alapokon folytatódhat minden. II. Vilmos német császár egyenesen azt mondta, hogy „mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek”. De nem tértek haza.

NA

Írásom címe nem egy indulatszót, hanem egy mozaikszót rejt. Az NA a Narcotics Anonymous nemzetközi mozgalom rövidítése. Egy olyan segítő és támogató programról van szó, amely számtalan országban, így hazánkban is a különböző függőségek (alkohol, kábítószerek, szex, játékgépek, gyógyszer stb.) rabságában szenvedő, illetve annak mélységét megjáró, de szabadulni kívánó emberekből önkéntesen szerveződik, és a szabaduláshoz, a függőség legyőzéséhez a sorstársak tapasztalatait megosztva, egymást erősítve igyekszik támogatást nyújtani.

Minden javunkra van

Életének százharmadik évében elhunyt nagyapám katonatisztként szolgált a doni ütközetben, ahonnan menekülve orosz fogságba esett. Harminchárom évesen háromszor ítélték halálra. Halottnak nyilvánították. Itthon elbúcsúzott tőle a családja. Hét év hadifogság után tért haza, és kellett elölről kezdenie az életét. Istentől kapott erővel, erős akarattal, másokat is szolgálva, a régi bajtársakat felkutatva, élete végéig segítve és felkarolva járta végig hosszú életútját.

Kettesével

Számunkra természetes, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban egy lelkész és egy nem lelkészi személy (felügyelő) együtt alkotja a gyülekezeti, az egyházmegyei, az egyházkerületi és az országos elnökséget is. A testvéregyházakban ez a modell szinte teljesen ismeretlen, de más országok evangélikus egyházaiban sem jellemző ez a nálunk kialakult berendezkedés. A Bibliában nincs kötelező előírás egyházszervezeti kérdésekben, és a lutheri reformáció is csak érintőlegesen foglalkozott a struktúrával, mivel a hit szempontjából közömbös ügynek tekintette.

Mégis érdemes

Az emberiség lelkületét szorongás nyomasztja, hogy minden hiábavaló, egy pillanat alatt széthullhat az élet. Nap mint nap találkozunk a „nem érdemes” vagy a „kár a fáradságért” hozzáállással. A hiábavalóság érzése demoralizálja az embert. Elveszi a bátorságot attól, hogy terveket szőjünk, távlatokban gondolkozzunk. Elveszítjük ideáljainkat, és olyan emberré válunk, akit már semmi sem érdekel, semmi sem mozgat; aki úgy veszi az életet, ahogy éppen van. Se nem rossz, se nem jó; nem árt a légynek sem, és nem tesz jót senkivel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Égtájoló csatornájára