Ótemplomi Szeretetszolgálat

Segélyszállítmányt vittek Délvidékre a szarvasi evangélikusok

Szarvas – Egy tele kisteherautónyi adománnyal indult el ma a Délvidékre, az árvíz sújtotta területre Lázár Zsolt evangélikus esperes. A szerbiai szlovák evangélikusok segélykérésére fogott össze a Szeretetszolgálat, a helyi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, a Szlovák Általános Iskola és természetesen a Benka is, valamint az óvodák, és így adták össze a segélyszállítmányt.

Evangélikus szeretetintézményben dolgozhatnak a kiképzett roma asszonyok

Szarvas – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat az Országos Roma Önkormányzattal közösen, a Türr István Képző és Kutató Intézet támogatásával roma nők számára szakképesítést adó képzéseket végzett. A 20 végzett szociális gondozó- és ápoló közül 6 főt foglalkoztatni is tudnak az Ótemplomi Szeretetszolgálatnál, házi segítségnyújtás keretében – tudta meg szerkesztőségünk Lázár Zsolt esperestől.

Tanyagondnokok segítenek az idősek ellátásában – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – Balcó Márton egy Szarvas melletti tanyán él feleségével. Mindketten idősek, betegesek már, egyetlen fiúk máshol él, így a mindennapi létfenntartásuk is nehézkesen megy. Hálásak az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársának, Pásztor Mátyás tanyagondnoknak, akire bizton számíthatnak, bármi gondjuk van. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

„A gyermekeimért tettem le az alkoholt!” – Interjú Szloszjár János Andrással – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – Szloszjár János András egész életében a gyermekeiért és a családjáért küzdött, de egy félresiklott házasság és a megszűnt munkahely miatt az utcára került. A férfinek a szenvedélybetegek nappali ellátását végző Napraforgó – Második Esély – Klub munkatársai valamint a Középhalmi Alkoholmentő Misszió segítségével sikerült az alkoholtól megszabadulnia. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

„A hit a bizodalmam” – Interjú Csernus Ferenccel – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – „Sokan kérdezték, hogy bírom még. Elestem a munkától, eltemettem a feleségemet. De nem lehet feladni. Azt vallom, hogy bízva bízzál. Bízni kell az Istenben!” – vallotta Csernus Ferenc a vele készült interjúnkban. A férfi a szenvedélybetegek nappali ellátását végző Napraforgó – Második Esély – Klubba jár, itt talált segítőkre. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

„Karjaim közt halt meg a párom” – Beszélgetés Paluska Pállal – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – Paluska Pállal kegyetlen volt az élet: amikor kilátásba került egy-egy jobb munka, tanulási lehetőség, az egészsége nem engedte meg azt, hogy éljen a lehetőséggel. Egy válás után, amikor megtalálta élete szerelmét, kiderült, hogy az asszony gyógyíthatatlan beteg. Életét újra kellett felépítenie. A szenvedélybetegek nappali ellátását végző Napraforgó – Második Esély – Klub segítségével éli mindennapjait. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

„Tudni kell segítséget kérni” – Beszélgetés Vargáné Veréb Erzsébettel – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – „Mindenkinek vannak az életében mélypontok, de tudni kell lépni. Tudni kell segítséget kérni” – vallja Vargáné Veréb Erzsébet, aki a szenvedélybetegek nappali ellátását végző Napraforgó – Második Esély – Klub segítségével küzd az őt folyamatosan kísértő depresszió ellen. Az elvált, kétgyerekes asszony mindennapjairól mesélt és arról, hogy a klub munkatársaitól hogyan kap segítséget. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

Angyali segítség az Ótemplomból: „Sosem lehetünk olyan helyzetben, hogy ne tudjunk valakin segíteni!”

Szarvas – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat előtti parkolóban 2014. január 12-án ismét ételosztásra került sor az istentisztelet után. Lázár Zsolt esperes bevezető gondolataiban elmondta: Igaz ugyan, hogy Luther Márton tanítása szerint hitből igazulunk meg, de a jó gondolatokat, amelyekkel mások segítségére indíttatunk, azt is az Isten munkálja bennünk. Sosem lehetünk olyan helyzetben, hogy ne tudjunk valakin segíteni! Ez motiválja őket abban, hogy egészen böjtig, több vasárnap 800 adag meleg ételt osztanak ki rászorulók között Szarvason. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: facebook.com

Megosztották télikabátjukat a rászorulókkal a szarvasiak

Szarvas – Megszokhattuk, hogy a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat a hideg közeledtével mindig egyedülálló akciókat szokott meghirdetni. Nem volt ez másként idén sem, amikor is kabátmegosztási akciót szerveztek a Békés megyei városban. 2013. november 14-én sokaknak segítettek napi gondjuk megoldásában. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Ótemplomi Szeretetszolgálat

Ember az Emberért díjat vett át az Ótemplomi Szeretetszolgálat nevében Lázár Zsolt esperes

Szarvas – Vasárnap este a Vízi Színház színpadán félórás csúszással kezdődött az a díjáradó ünnepség, ami a III. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok záró programja előtt került megrendezésre. Az „Ember az emberért” emlékplakettet Lázár Zsolt esperes vehette át a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat munkájáért. Forrás: newjsag.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - Ótemplomi Szeretetszolgálat csatornájára