újév

A reformációi emlékév hajnalán

Ugyan a napváltó időzónához tartozó Chatam-szigeteken jócskán megelőztek – ott ugyanis már órákkal ezelőtt evangélikus istentiszteletet tartottak –, a 2017-es esztendő hajnalán örömmel jelenthetem: megkezdődött a reformáció emlékéve.

Csepregi Béla igehirdetései – Újév

Csepregi Béla sárszentlőrinci evangélikus lelkész prédikációi fognak elkísérni bennünket a következő egyházi évben adventtől adventig, minden héten. Újévkor a lelkész 1981-ben elhangzott, 1. Korinthus 3,9-15 versei alapján tartott prédikációját adjuk közre.

A Lutheránus Világszövetség főtitkárának 2016-os újévi üzenete

Genf – Dr. Martin Junge, a Lutheránus Világszövetség főtitkára üzenetben fordult a világ mintegy hetven millió lelket számláló evangélikusságához. Az alábbiakban ezt az újévi köszöntést olvashatjuk.

Harmincezer fiatal vett részt a valenciai taizéi találkozón

Valencia – A Taizéi Közösség december 28. és január 1. között tartotta 38. nemzetközi találkozóját a spanyolországi Valenciában. A mintegy harmincezer fiatal részvételével lezajlott rendezvényt Alois testvér, a közösség elöljárója értékelte, és bejelentette: jövőre Rigába várják a fiatalokat.

12 pillanat 2015-ből, amely reményt adhat az újévre

A világ gyakran félelmetes hely, mégis lehetséges tenni egymásért és a békéért – ezt sokan idén is bebizonyították. 2015-ben a menekülthelyzet, vagy a különböző terrorcselekmények következtében a vallási kérdések és az ezekkel kapcsolatos megosztottság fokozottabban előtérbe került. Mindeközben vallási vezetők és egyszeri hívők is sokat tettek azért, hogy földünk kicsit élhetőbb, emberségesebb hely legyen. Nemzetközi és hazai példákból válogattunk.

Vitamin kúra és erősítés – Csendesnappal indultak az új évnek a Sztehlo-ban

Budapest – A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanárai és diákjai egyaránt könnyebbségként élték meg, hogy a téli szünet utáni első munkanapon nem a tanításé és tanulásé volt a főszerep. A január 5-re meghirdetett csendesnapon jutott idő a szünetben gyűjtött élmények kölcsönös megosztására, a nap tartalmas és színes programjáról pedig a „kis Sztehlo”-ban a Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársai, a gimnáziumban pedig négy külmissziói szervezet vezetői gondoskodtak.

„De nekem olyan jó Isten közelsége!” – Az LVSZ főtitkárának újévi üzenete

Genf – A 2014-es év igéje alapján – „De nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsolt 73,28) – írta meg Martin Junge a Lutheránus Világszövetség főtitkára idei üzenetét. Az alábbiakban ennek fordítását adjuk közre. Forrás: LWI, fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az LVSZ főtitkára arra buzdította a lutheránus egyházakat, hogy lépjenek fel az igazságtalanság ellen

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) főtitkára, Martin Junge újévi üzenetében arra emlékeztette az egyházakat, hogy az igazságtalanság, az erőszak és a mai világ konfliktusai ne adjanak okot számukra a kétségbeesésre és a visszavonulásra, hanem sokkal inkább arra késztessék őket, hogy jelentősebb szerepet vállaljanak az igazságosság, a béke és a megbékélés elősegítésében. Forrás: LWI, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” – Évnyitó ünnepséget tartottak az Üllői úti központban

Budapest – 2012. január 2-án az Országos Iroda és a kapcsolódó intézmények, valamint a püspöki hivatalok dolgozói számára évnyitó istentiszteletet tartottak az Üllői út 24. szám alatti templomban. Az alkalmon Gáncs Péter elnök-püspök hirdette az igét az Útmutató 2013-as évi igéje alapján: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsid 13,14) Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Oldalak

Feliratkozás RSS - újév csatornájára