ülés

Fontos döntések születtek a régi összetételű országos presbitérium utolsó ülésén

Budapest – Fabiny Tamás elnök-püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma (OP) 2018. november 8-i ülésének levezető elnöke tájékoztatta az egyházi sajtót az ülésen történt főbb történésekről.

Ülésezett a MEÖT Missziói Bizottsága

Beloiannisz – Beloianniszban tartotta ülését a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Missziói Bizottsága. A görög polgárháború 400 menekültje telepedett itt le 1950-től. A bizottságot fogadó egyik helybéli asszony elmondta, hogy ő 13 éves volt ekkor, és eleinte azt mondták nekik, hogy csak néhány hónapot töltenek Magyarországon. Azóta is itt él.

Ismét fontos kérdések kerültek az országos presbitérium elé

Budapest – 2018. szeptember 20-án ismét ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma (OP). Az ülés lényegi pontjait az alábbiakban foglaljuk össze.

Kihelyezett ülést tartott a Magyar Bibliatársulat Alapítvány kuratóriuma

Monorierdő – A kuratóriumi ülésre szóló meghívó rendhagyó módon Monorierdő épülő református templomához invitálta tagjait szokásos őszi összejövetelre. A már elkészült gyülekezeti terembe nemcsak a szavazati joggal rendelkező kuratóriumi tagok kaptak meghívást, hanem jelen voltak a környező településeknek az alapítványban képviselt, protestáns felekezetű lelkipásztorai, hitoktatói, egyházi szociális munkásai és érdeklődő gyülekezeti tagjai is. A házigazda Lénárt Tibor református lelkipásztor nyitóáhítattal szolgált, majd az ezt követő fórumbeszélgetést moderáló Bódis László baptista lelkipásztor az Apostolok cselekedetei könyvéből kölcsönözte köszöntését: „te jól tetted, hogy eljöttél.” (ApCsel 10,33)

Megszavazták a LÉM-et és a HÉM-et – Ülésezett a zsinat

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház X. zsinatának 18. ülésszakát tartották 2018. május 25-én a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodájának Üllői úti székházában.

Vallások a békéért

Budapest – Történetében először Budapesten ülésezett a Vallási Vezetők Európai Tanácsa (ECRL). A szervezet május 8-án nyilvános szimpóziumot is tartott, melynek témája a vallások együttműködése volt a társadalmi kohézió és biztonság megteremtésében.

Megtartotta záróülését a Reformáció Emlékbizottság

Budapest – Megtartotta záróülését a Reformáció Emlékbizottság 2018. január 18-án, csütörtök délelőtt az Országházban. A testület – melynek elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, tagja Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint a protestáns történelmi egyházak vezetői is – visszatekintett a reformáció 500. évfordulójának eseményeire, értékelte az elvégzett munkát, a Kárpát-medence-szerte megszervezett mintegy 1800 programot – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-t.

Akit megaláznak, azt fölmagasztalják – papi sorsok ’56 után

Budapest – A Kádár-rezsim egyházpolitikájáról és az 1956-os forradalmat követő megtorlásról rendeztek konferenciát december 15-én az Országház Felsőházi termében. A „Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után” című rendezvényen részt vett Veres András, az MKPK elnöke és Székely János szombathelyi megyéspüspök.

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány évzáró ülést tartott

Budapest – 2017. december 5-én 10 órakor tartotta alapítói ülését a Magyar Bibliatársulat Alapítvány kuratóriuma, amelyen az MBTA munkájában részt vevő tizenkét tagegyház képviselői is részt vettek.

Bonyhádon üléseztek egyházunk esperesei

Bonyhád – A bonyhádiak vendégszeretetét élvezték a Magyarországi Evangélikus Egyház esperesei, 2017. október 21-én tartott megbeszélésükön. A nap Aradi András esperes áhítatával kezdődött.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ülés csatornájára