ünnep

Reformáció Gombán

Gomba – A gombai református templomba volt hivatalos 2016. október 31-én este a Bénye–Káva Evangélikus gyülekezet és minden hívő testvér, akik a reformáció 499. évfordulóját ünnepelhették együtt. Az ünnepi szertartáson Ács Mihály gombai lelkész fogadta a vendégeket, Buday Zsolt bényei és kávai lelkész olvasott igét a gyülekezetnek, valamint Széll Bulcsú nyugalmazott lelkész hirdette az igét.

Élőben követhetjük nyomon a reformáció napján a lundi evangélikus-katolikus közös megemlékezést

Lund – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) és a Római Katolikus Egyház közös ökumenikus megemlékezést fog tartani 2016. október 31-én Svédországban, Lundban. Az eseményeket élőben is nyomon lehet majd követni!

Megszépült az udvar a szarvasi evangélikus gimnáziumban – Szobrot és feszületet avattak fel

Szarvas – „Hálát adok az Úrnak teljes szívből a becsületes emberek körében és közösségében!” (Zsolt 111,1b) – Ez az ige állt a meghívón, amellyel invitálta vendégeit a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2016. október 20-án megrendezett ünnepségére. Többszörösen okunk volt ünnepelni ezen a napon.

A reformáció öröksége a tirpákok között – „Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: Istené a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,36)

Nyíregyháza – 263 éve alapították a várost az evangélikus tirpákok és 230 évvel ezelőtt szentelték fel az evangélikus nagytemplomot Nyíregyházán a címben is idézett Rómabeliekhez írott bibliai igeverssel. Erre emlékezett 2016. október 22-én és 23-án a gyülekezet: tirpák konferencia, kiállításmegnyitó, hálaadó istentisztelet és zenés áhítat megtartásával. E négy eseményről az alábbiakban szinte csak címszavakban, a gyülekezet honlapján képriportban és Garai András honlapján a teljes hanganyag közreadásával tájékoztatjuk az evangelikus.hu olvasóit.

Pásztorlevél a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteinek az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának ünnepén

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa pásztorlevelet adott ki az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján. A püspökök azt kérik, hogy a levelet olvassák fel a lelkészek a 2016. október 23-i istentiszteleteken.

Maglódiak örömei

Maglód – Aratási hálaadó istentiszteletet tartottak 2016. október 2-án Maglódon, Zahorecz Pál lelkész szolgálatával. Egy héttel később, október 9-én felvidéki testvér-gyülekezetükben szolgáltak a gyülekezet tagjai, Hosszúszón. Igét hirdetett Németh Mihály lelkész, közreműködött a Magdala Kórus. Ezen a hétvégén, október 16-án pedig előrehozott bibliavasárnap volt a közösségben.

Ülésezett a reformációi emlékév ünnepi rendezvényeit előkészítő emlékbizottság

Budapest – Orbán Viktor kormányfő elnökletével az Országházban tartotta őszi ülését a Reformáció Emlékbizottság csütörtök délelőtt – tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Havasi Bertalan úgy fogalmazott, a munkaülés mérföldkövet jelent a reformáció 500 éves jubileumának előkészítő munkájában, a tervezés után a megvalósulás szakasza következik. Az ülésen egyházi és állami vezetők számoltak be az eddig megvalósult tervekről és a jeles évforduló lehetőségeiről, kihívásairól.

Szlovák Nemzetiségi Napok Mezőberényben

Mezőberény – „Mezőberény, ahol még sétálni is jó….” ezekkel a szavakkal jellemezték a Gútáról érkezett vendégek a Mezőberényben tartózkodásuk napjait. A közel 50, Gútáról és Kistapolcsányból érkezett vendég 2016. szeptember 30-tól október 2-ig, a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Szlovákok Szervezete meghívására látogatott Mezőberénybe.

Húszéves a porrogi templom

Porrog – Dr. Harmati Béla püspök 1996. szeptember 22-én szentelte fel a Porrogszentkirályi Egyházközség porrogi fíliájának a templomát. Erre a jeles napra emlékeztek a gyülekezet tagjai 2016. szeptember 24-én, szombaton. A húszéves épület megszépült az alkalomra: lecserélték a bejárati ajtót, kívül-belül kifestették a falakat, új lámpatesteket helyeztek el, valamint a mosdót is felújították a kicsiny templomban.

Ünnepelt a takácsi evangélikus gyülekezet

Takácsi – Hálaadó istentisztelettel és kiállítással tisztelegtek a múlt emlékei előtt a templom 210, a gyülekezeti ház 10 éves évfordulóján a takácsi evangélikus hívek. Az istentiszteleten Polgárdi Sándor a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét, mellette a liturgiában szolgált Németh Katalin helyi lelkész, a kátori szolgálatot pedig Bertalan Beatrix végezte.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ünnep csatornájára