Békéscsaba

„Házhoz vitték” az istentiszteletet

Békéscsaba – Idén is házhoz ment az istentisztelet a nyugdíjasokhoz. Nagy Zoltán evangélikus lelkész és egy gyerekekből álló csapat most is meglátogatta azokat az időseket, akik szent este hiába szeretnének, már nem tudnak eljutni a templomba.

Békéscsaba anno: 140 éves az erzsébethelyi evangélikus templom

Békéscsaba – A jaminai szőlőskertekbe kiköltözők egyre-másra odaépítették apró házaikat és így a népesség száma egyre szaporodott a 966 kisholdnyi szőlőstelepen. 1842-re már elérte a 2000 főt az ott élők száma.

A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar és a Calandrella Kamarakórus adventi hangversenye lesz Békéscsabán

Békéscsaba – Második alkalommal készülődik Békéscsaba két ismert és kedvelt művészeti együttes közös hangversenyére: 2016. december 10-én a Calandrella Kamarakórus és a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar előadásában csendülnek fel lélekemelő művek a békéscsabai evangélikus kistemplomban.

Osztályfőnöki órán disznóvágásra vinnék a békéscsabai diákokat

Békéscsaba – Egyetlen békéscsabai fiatal se fejezze be úgy iskolai tanulmányait, hogy nem készítette el saját csabai kolbászát, ezt a kezdeményezést tűzte zászlójára a Csabai Kolbászklub Egyesület – mondta pénteken Hégely Sándor elnök.

Adventi áhítat címmel rendeztek koncertet Békéscsabán

Békéscsaba – Adventi áhítat címmel szervezett koncertet az evangélikus Kistemplomban a szlovák konzulátus, a Szlovák Köztársaság európai uniós tanácsi elnöksége alkalmából Békéscsabán. A repertoár széles volt, az előadóművészek többek közt szlovák koledákkal, klasszikus művekkel és saját szerzeményekkel készültek.

Ahol Jézus is kórustag volt – Békéscsabán tartották a Déli Evangélikus Egyházkerület Kórustalálkozóját

Békéscsaba – Jézus is kórustag volt – mutatott rá az éneklés Istenhez és egymáshoz fűző szerepére Gáncs Péter püspök Békéscsabán, ahol 2016. október 29-én, szombaton a Déli Egyházkerület tartotta kórustalálkozóját. A hét gyülekezetből érkezett énekkar szakmai zsűri előtt mutatott ízelítőt repertoárjából. Ennek alapján választották ki azt a három kórust, amelyek az egyházkerület képviseletében az országos kórustalálkozón is részt vehetnek majd jövő májusban Szarvason.

Gyermekeknek szóló ismeretterjesztő könyvet mutattak be a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskolában

Békéscsaba – A Békéscsabáról gyerekeknek dióhéjban című könyv szerzője és illusztrátora, Berényi Nagy Péter rengeteg játékos, színes feladattal mutatja be a várost, ezzel is érdekesebbé téve az ismeretszerzést a fiatalok számára.

Folytatódott a szlovák evangélikus találkozó Békéscsabán

Békéscsaba – Ünnepi istentisztelettel folytatódott Békéscsabán az ötödik alkalommal megtartott Szlovák Evangélikus Egyházi Napok programja. A zsúfolásig megtelt Evangélikus Nagytemplomban több ezer szlovák ajkú evangélikus hívő gyűlt össze a környező országokból.

Isten gyermekei egyazon család tagjai – 5. Szlovák Evangélikus Egyházi Napok

Békéscsaba – Szlovák evangélikusok inkább csak a közép-európai keresztény találkozó másnapján, pénteken csatlakoztak A Föld sója elnevezéssel július 7–10. között zajló budapesti rendezvénysorozathoz. Valójában azonban már egy nappal korábban, 2016. július 6-án megnyitottak egy „közép-európai találkozót” – Békéscsabán.

Akire emlékeznek, él – Dombormű egy szobrászról

Békéscsaba – Pátkai Ervin szobrászművészt (Békéscsaba, 1937. április 11. – Párizs, 1985. június 18.) szinte elfelejtették Magyarországon, így gyermek- és ifjúkorának színhelyén, Békéscsabán is. Egykori iskolája azonban néhány éve fölfedezte magának, a településnek, az országnak: kiállítást rendeztek tiszteletére, igényes albumot adtak ki munkásságáról. Utca is viseli már a nevét, jövőre pedig nagyszabású tárlatot terveznek munkáiból.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Békéscsaba csatornájára