börtönmisszió

Isten szeretetének szemtanúi voltunk – korábbi fogvatartottak tettek tanúságot hitükről

Tiszalök – Csuka Tamásné és Szűcs M. Klára református börtönlelkészek szervezésében rendhagyó alkalomra került sor a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben pünkösd hétfőjén. Szabadult fogvatartottak látogatták meg a tiszalöki intézetben szabadságvesztésüket töltő fogvatartottakat.

„Szeresd a kegyelmet!” – Nemzetközi Börtönmissziós Imahét

Budapest – A Nemzetközi Börtönmissziós Imahét idén április 19-26-a között kerül megrendezésre. A magyarországi és a nemzetközi börtöntársaság elnökeinek üzenetén túl az imahét programja is elérhető.

Magyarországon nyílt meg Európa első keresztény női börtön-körlete

Pálhalma-Mélykút – Keresztény szellemiségű börtön? Megtérés, hitre találás a büntetés alatt? 2015. március 6-án a Magyar Testvéri Börtöntársaság kezdeményezésére a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben APAC – keresztény körletet adtak át.

Ajándékok a börtönből, avagy Angyalfa program – Beszélgetés Magyari Mártonnal

Gödöllő – A bűncselekmények miatt szétszakadt családok legnagyobb áldozatainak, a börtönben lévő szülők gyermekekeinek gyűjt idén is ajándékokat az Angyalfa program keretében a Magyar Testvéri Börtöntársaság. Magyari Mártonnal, a szervezet ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Börtönmissziósok és börtönlelkészek találkoztak Budapesten

Budapest – 2014. november 6-án gyülekeztek össze börtönmissziósok, börtönlelkészek, börtönparancsnokok, érdeklődők és a sajtó képviselői, hogy részt vegyenek a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete éves közgyűlésén és konferenciáján Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának dísztermében.

Rácsok között szabadon? – Beszélgetés Vári Krisztina Ágnes börtönlelkésszel

Budapest – Vári Krisztina Ágnes évek óta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet főállású börtönlelkésze, aki szolgálatát nem maga választotta, hanem ajándékba kapta. Az evangélikus lelkészt a börtönben lévő szolgálatról, elhivatottságról, áldozatszerepről és szabadságértelmezésről kérdeztük. Szöveg: Galambos Ádám, portré: Sebestyén Jenő, fotó: Vári Krisztina Ágnes

Elkezdődött a börtönmissziós imahét – beszélgetés Roszík Gáborral

Gödöllő – Május 4-től 11-ig tartják a nemzetközi börtönmissziós imahetet. Ezen a héten többek között a büntetés-végrehajtási intézetekben végzett missziói munkáért, az áldozatokért, a börtönben lévők családjaikért kérik a szervezők, hogy imádkozzunk. Az imahét kapcsán kérdeztük a gyülekezeti együttműködésről, börtönmissziós élményeiről és az APAC körletről a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének és a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak a vezetőjét, Roszík Gábor evangélikus lelkészt. Szöveg és portré: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton

Oldalak

Feliratkozás RSS - börtönmisszió csatornájára