család

Miért ne legyek nevelőszülő?

Héttagú családomból mindenki más-másfelé futkos a hétköznapokon. Legtöbbször egyedül vagyok itthon dél körül. Ha nem felejtem el, és időben kiveszek valamit a fagyasztóból, akkor meleget ebédelhetek. Hogy mit, azt szinte soha nem tudom. Pedig már nagyanyám megmondta, hogy a befőttes-, lekvárosüvegekre és legfőképpen a fagyasztóba kerülő dolgokra rá kell írni, mi van bennük. A dátumot még rá szoktam firkantani, de a tartalmat elég gyakran lehagyom. Minek, hiszen látszik, mit rejtenek a dobozok! Persze, amikor elteszem, még tényleg, de amikor keresgélek közöttük, akkor már fogalmam sincs. Kikapok egyet: ha kiolvad, éppen jó lesz. Biztosan ehető, hiszen azért tettem ide.

A hit után a család a legfontosabb!

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

A község régi családjainak emlékhelyei kerülnek elő a bokrok közül Farádon

Farád – Bokrok és cserjék, borostyánok közül bontják ki a farádi evangélikus temető régi sírköveit önkéntes értékmentők. Azt szeretnék, ha az ősök méltó környezetben aludhatnák örök álmukat.

300 karácsonyi élelmiszercsomagot indított útjára a MÖS

Budapest – 300 doboznyi tartósélelmiszert indított útnak az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja rászoruló családokhoz. Az ünnepi adománycsomagok összeállításában és az első csomag kiszállításában olyan ismert önkéntesek segítettek, mint Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász és Vastag Csaba énekes. Az Országos Segélyközpont egész éves segítségnyújtásának csupán töredéke ez a mennyiség.

Egy újabb abortuszvita kontúrjai és árnyalatai

Az abortusz megítélésében nincs konszenzus a világ számos társadalmában, így a magyarban sem – ám a keresztény egyházak és híveik körében sem. A művi terhességmegszakítás mint törvényi lehetőség az átlátható szabályozással együtt sem mentes az ellentmondásoktól és az etikai dilemmáktól. Írországban tavaly szavazták le az évtizedekig fönnálló teljes abortusztilalmat, ugyanekkor nagy viták folytak, polgári megmozdulások zajlottak a szintén szigorú abortuszszabályozású – és további szigorításokat kilátásba helyező – Lengyelországban is. Nem sokkal később az Egyesült Államok New York államában megszavazott úgynevezett reproduktív egészségügyi törvény hatására is feléledt a vita, aktuálisan pedig az észak-írországi jogszabály-módosítás kapcsán estek egymásnak az életvédők és a jogvédők.

Házaspári és családos hétvége a mandabokori gyülekezettel

Nyíregyháza – Már visszatérő vendég a nyíregyháza-mandabokori gyülekezeti kontingens a bodrogkeresztúri Betlehemben – jó ilyet leírni, még ha ez a közeli testvéregyházközségi vendégházat takarja is. „Házaspári és családi hétvégére várunk szeretettel 2019. szeptember 20–22. között” – szólt a meghívó Zsarnai Krisztián lelkészünk invitálásával, mely végül Veczán Lackó hathatós koordinátori munkája eredményeként 23 gyermek és 20 felnőtt, azaz 43 fő részvételével valósult meg.

Szülői szünidő?!

A Paul Tillich evangélikus teológus által kifejtett „sötétbe ugrás” bátorságára van szükség, amikor például a Balatonra utazva az autó hátsó ülésén vagy épp a vonatülésen két – netán több – vakációzni készülő kisgyerek várja a fejest ugrást a nyárba... A szünidei gyermekterelgetés témakörét körüljáró kétrészes cikkünkben a nagy hőségre való tekintettel a kisgyermekes lét nem épp állóvizében mártózunk meg, és igyekszünk a mélyére evezni.

Ő a mi gyerekünk – Nyíltan az örökbefogadásról

Egyre többen élnek az örökbefogadás lehetőségével, és vállalják az esetleges kockázatokat, valamint a hosszú várakozási időt, ami gyakran minimum két év. Rizikókról, félelmekről, és a mindezt fölülíró örömről beszélgettünk Petrával és Csabával, akik mindkét gyermeküket örökbe fogadták.

„...Áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma”

Nyíregyháza – Család–hivatás–szolgálat! Mindennapi életünk e három alappillérén Istentől rendelt egyensúlyban megállni mai felpörgetett és teljesítményorientált világunkban szinte minden – felelősségteljes – keresztyén számára napi küzdelem és kihívás. A kapott idővel és talentumokkal jól sáfárkodni, az Isten által rendelt pályát szabályszerűen megfutni csak az Atyával való valóságos és napi kapcsolat által van lehetőségünk.

Életvédelem?

Életvédelem? címmel rendezett filmvetítéssel egybekötött beszélgetést a 777 blog, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ), a CitizenGO és a Titkos Küldetés® március 18-án este a Rézkígyó kávézóban. Mikortól ember az ember? Hogyan kellene a társadalomnak az abortuszt fontoló anyákhoz fordulnia? Mi számít valódi segítségnek? A rendezvényről írt beszámolónkat olvashatják.

Oldalak

Feliratkozás RSS - család csatornájára