egyház

Cigánymissziós stratégiai megbeszélés zajlott az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában

Budapest – Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában egyházunk cigánymissziós stratégiájának megvitatására gyűltek össze lelkészek és nem lelkészek. A főleg Borsodra koncentráló megbeszélésen Birkás Antal, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főtanácsosa, valamint Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese is részt vett. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

Szélrózsa-utótalálkozó 2013: Úti áldás

Budapest – Az alábbiakban Mesterházy Balázs Szélrózsa-atyának az utótalálkozón elmondott úti áldását adjuk közre. Forrás: szelrozsatalalkozo.hu

Az EEMI kiírta az egyházi támogatások szétosztására szolgáló pályázatát

Az EEMI kiírta az egyházi támogatások szétosztására szolgáló pályázatát. Az eddigi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy az egyházak létszámának arányában osztják szét a támogatást (így evangélikus projektek 4-5% körül kapnak az összes rendelkezésre álló forrásból, azaz így 100-110 millió forintra, 10-15 projekt támogatása számíthatunk). Forrás: del.lutheran.hu

Sajtóközlemény: A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa támogatja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására tett javaslatot

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa támogatja Doubravszky Györgynek, a pénzügyi jogok biztosának a javaslatát a március elején lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbítására. Az alábbiakban a püspöki tanács sajtóközleménye olvasható. Szöveg: evangelikus.hu, Evangélikus Kommunikáció

Dr. Harmati Béla: Shakespeare és az Erzsébet korabeli angol reneszánsz drámák – „Földön járó csillagok” – Világirodalmi vetélkedő – Magyar Televízió – 1965

Családunk és az egyháztörténelem számára megörökíteni, dokumentálni kívánom a következő, velem történt, ma is szinte valószínűtlen csodának látszó eseményt. Hogyan is volt, hogy 1965-ben, az ateista-materialista szocializmus idején egy fiatal evangélikus lelkész ilyen nyilvános sikert ért el? Hiszen akkor az egyházakat és az egyházi embereket, lelkészeket a társadalom minden területén visszaszorítani igyekeztek. Ezt tapasztalhattuk a vetélkedőn is a zsűri részéről. A részletek a következők. Szöveg: Dr. Harmati Béla

Személyes múltfeltárás – Dr. Harmati Béla életregénye

Három éve készíti már egyházunk nyugdíjas püspöke azt a személyes visszaemlékezést, „Minister Domini (Az Úr szolgája) a vasfüggöny mindkét oldalán” címmel, amely bizonyára nagy érdeklődésre számíthat. Harmati Béla ugyanis 1959–1966 és 1970–1980 között magyarországi lelkész volt, 1966–1970 és 1980–1987 között pedig Svájcban, Genf és Zürich egyetemén és Genfben a Lutheránus Világszövetségnél dolgozott. 1987–2003 között a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke volt nyugdíjba vonulásáig. Szöveg: evangelikus.hu

Szélrózsa-utótalálkozó 2013: Túlcsordulás – Folyamatosan frissülő anyag! – Fotó, cikk, videó!

Budapest – A Szélrózsa-utótalálkozó 2013. február 15-én és 16-án zajlott Budapesten a Rózsák terén, illetve a Fasorban. Az evangelikus.hu már az előestén is ott járt, amelyről cikkben számolunk be. A főnap eseményeiről nem csak cikket, de rengeteg képet is találhatnak oldalunkon. Folyamatosan frissülő anyagunk legújabb részei a videoklipek az együttesek fellépéseiről! Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, Koczor Kinga. Videó: Győri András Timótheus, Győri Csenge Virág, Horváth Dániel Olivér. Az evangelikus.hu stábját segítette a hangrögzítésben: Plavecz József.

Mesterházy Balázs: Add tovább!

Nézem a plakátot, és ez jut eszembe. Ez az, amit számomra jelent: add tovább! Az, hogy továbbadom azt, amit én is kaptam. Kegyelemből. Mert az úgy ömlik. Folyik. Mérhetetlenül. Forrás: szelrozsatalalkozo.hu, szöveg: Mesterházy Balázs

Megint Megint volt a Fasorban

Budapest – Immáron negyedik alkalommal rendezte meg a fasori szervező csapat a magyarországi evangélikus gimnáziumok népművészeti találkozóját (Megint). A kétnapos rendezvény idén is bővelkedett programokban a népdaltanulástól kezdve Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató életútjának megismeréséig. A szervezők beszámolója. Képekkel később jelentkezünk. Szöveg: Barcsay Zsombor, Fehér Jenő

Válaszd az evangélikus hit- és erkölcstanoktatást!

Budapest – 2013 szeptemberétől indul az iskolákban a kötelezően választható hit- és erkölcstan-, valamint az erkölcstanoktatás. A Magyarországi Evangélikus Egyház is készül erre, és szeretnénk, ha minél többen választanák a mi felekezetünk által szervezett hittanórákat. Hogy a szülők, gyerekek és fiatalok miért az evangélikus hittant válasszák? Összefoglaló anyagunkban a szülők számára tudnivalókat adunk közre, látható három videóklipünk és a kerettantervek is letölthetőek. Videó: Győri András Timótheus, Horváth-Bolla Zsuzsanna

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyház csatornájára