egyszázalék

AB: minden vallási közösségnek jár az egy százalék

Budapest – Az Országgyűlésnek biztosítani kell, hogy az adózók az „egyházi” egy százalékáról rendelkezésük során valamennyi vallási közösség közül választhassanak – döntött az Alkotmánybíróság.

Hétfőig rendelkezhetünk adónk egy százalékáról!

Budapest – 2017. május 22. a személyi jövedelemadó bevallásának és az egyszázalékos rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje. Adónk egy százalékának felajánlásával támogassunk a Magyarországi Evangélikus Egyház társadalmi szolgálatát!

Visszaszámlálás: Már csak egy hét van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására

Budapest – Fontos dátum közeleg: 2017. május 22-ig lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról. Az első 1 %-ot valamely egyháznak, a másodikat pedig valamely civil szervezetnek adhatjuk.

Ne hagyja elveszni az 1%-okat!

Budapest – 2017-ben a NAV készíti el az adófizetők jelentős részének SZJA bevallási tervezetét, amelyet az ügyfél elfogad vagy módosít. Amennyiben a NAV által készített tervezetet az adófizető nem módosítja, és 2017. május 22-ig nem nyújt be 16SZJA jelű bevallást, és addig munkáltatói adómegállapítás sem érkezik az adófizetőre vonatkozóan, akkor a NAV által elkészített tervezet lesz az adófizető hivatalos adóbevallása. Ebben az esetben azonban a csomagból kimarad a közvetlen 1%-os felajánlás. Elmondjuk mit tegyen 1%-ával!

Aggódnak az egyházak az egyszázalékos felajánlások miatt

Budapest – Aggódnak a történelmi egyházak, hogy azok az adózók, akiknek az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-bevallásukat, elmulasztják felajánlani adójuk egy százalékát az egyházaknak.

Köszönjük! – Nőtt az egyházunk számára adójuk 1%-át felajánlók száma

Budapest – A Nemzeti Adó és Vámhivatal hivatalos tájékoztatása szerint az idei évben összesen 63.662-en ajánlották fel adójuk 1%-át a Magyarországi Evangélikus Egyház javára. A felajánlók száma ezzel mintegy 2.420 fővel emelkedett a 2015-ös évi eredményekhez képest.

Rengeteg pályamű érkezett a Készíts Luther-rózsát! című pályázatunkra – Elindult a szavazás a Facebookon!

Budapest – Idei 1%-os kampányunkban egy igazi evangélikus jelképet, a Luther-rózsát állítottuk a középpontba, amelynek szirmain láthatóvá válik, hogy a felajánlott 1 %-okat hány területen hasznosítja a Magyarországi Evangélikus Egyház. Ehhez kapcsolódva pályázatot írtunk ki. Különböző anyagokból, különféle kézműves technikákkal lehetett a Luther Márton megálmodta szimbólumot elkészíteni. Rengeteg mű (összesen 70 darab) érkezett hozzánk, amelyekre 2016. április 21-től május 20-ig a Facebookon lehet szavazni. Itt a beérkezett pályaműveket és az azokról készült fázisfotókat lehet megtekinteni.

PÁLYÁZAT: Készíts Luther-rózsát! – Ajánld fel adód 1 %-át!

Idei 1%-os kampányunkban egy igazi evangélikus jelképet, a Luther-rózsát állítottuk a középpontba, amelynek szirmain láthatóvá válik, hogy a felajánlott 1 %-okat hány területen hasznosítja a Magyarországi Evangélikus Egyház.

Támogassa a Magyarországi Evangélikus Egyházat adója 1%-ával!

Budapest – A civil szervezeteknek adott 1% mellett fontos az adó másik 1%-át is felajánlani az egyházak társadalmi szolgálatának támogatására. Ezzel a rendelkezésével még egyszer támogathatja embertársait! Kérjük, az idén is támogassa a Magyarországi Evangélikus Egyházat (technikai szám: 0035).

Köszönjük! – Nőtt a Magyarországi Evangélikus Egyháznak felajánlott 1%-ok összege és a felajánlók száma is!

Budapest – A NAV a napokban közzétette a 2015. rendelkező évben a magánszemélyek által érvényesen megjelölt, legalább 100 forintos 1 százalékos szja-felajánlással érintett regisztrált kedvezményezettekről a 2015. szeptember 1-i állapot szerinti listát. E szerint a tavalyi évben összesen 61.242-en rendelkeztek a Magyarországi Evangélikus Egyház számára. Köszönjük!

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyszázalék csatornájára