Evangélikus Hittudományi Egyetem

Tanulmányi titkárt keres az EHE

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: Tanulmányi titkár.

„Milyeneké az Isten országa?” – Hitoktatói továbbképzést tartottak

Budapest – Sürgés-forgás, csacsogás, rég nem látott ismerősök ölelése – ez az őszbe illő, színes kavalkád fogadott az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a novemberi hitoktatói továbbképzésen. Gyorsan fel kellett függeszteni a találkozás örömét, mert hívogatva szólaltatta meg a kápolna zongoráját Kovácsné Tégen Sára, aszódi kántor és hitoktató. Bizony, „Jókor reggel, Jézus megállt”, és zörgetett, hogy befogadjuk Kodácsy-Simon Eszter személyes gondolatait a gyermekségről, mely az egész nap témája volt. („Milyeneké az Isten országa?”)

Átadták a Sztehlo- és a Schedius-ösztöndíjakat

Budapest – A Sztehlo tanulmányi támogatás, illetve a Sztehlo szociális támogatás mellett a Schedius tanulmányi támogatás is kiosztásra került az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2019. november 13-án rendezett ünnepségen. Egyházunk idén összesen több mint 20 millió forinttal támogatta a fiatalokat, akik közül 104-en nyújtottak be sikeres pályázatot.

Nyílt napot tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Nyílt napot tartottak 2019. november 13-án az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, közel 90 diák részvételével. – KÉPRIPORT!

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenekara lépett fel Orosházán

Orosháza – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem diákzenekara érkezett 2019. november 8-án a Székács József Evangélikus Iskolába, koncerttel szórakoztatva az intézmény 11-12 osztályos tanulóit és tanáraikat. A vendégek célja a szórakoztatás mellett a teológiai képzések iránti érdeklődés felkeltése volt.

Hála és felelősség a sokféleségért

Budapest – Hála és felelősség a sokféleségért címmel a természettudomány ökológiai sokféleségét és a társadalmi diverzitás értékeit járta körül az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) 2019. október 3-án megrendezett konferencia. A teremtés heti alkalom egyrészt a sokszínű természet együttműködését kívánta példaként állítani, másrészt a hála és felelősség aspektusát emelte ki mint lehetséges utat a teremtésvédelem számára.

Bagolybefogadó az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen régi hagyomány az elsőévesek, azaz a „baglyok” felavatása, befogadása a közösségbe. A befogadás gyakorlati alkalmazását mutatja az is, hogy a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium tagjai szintén részt vettek az eseményen. Ennek részét képezte egy játékos vetélkedő, Istentisztelet, illetve az elsőévesek keringője. A programot egy felszabadult tánc zárta.

Hála és felelősség a sokféleségért – Konferencia a Teremtés hetén

2019-ben a Teremtés hetének témája hála és felelősség, az év ENSZ által meghatározott globális célja a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. Konferenciánk egyrészt a sokszínű természet együttműködését kívánja példaként állítani a társadalom elé. Másrészt a hála és felelősség aspektusát emeli ki, mint lehetséges utat a teremtésvédelem számára: a különböző „másik” létezését mint értéket felfogó, és azt aktívan, támogatóan megőrző magatartást az ökológiai, társadalmi és vallási térben.

Most először találkoztak evangélikus és görögkatolikus teológusok

Budapest – Különleges találkozó zajlott 2019. szeptember 12-én Budapesten. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kispapjai és hittantanárai látogattak el az Evangélikus Országos Múzeumba illetve az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, hogy megismerkedjenek egyházunkkal, valamint lelkészképzésünkkel.

Szélesre tágul a határ – Csepregi Zoltán rektori beszéde

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2019. szeptember 6-án tartotta tanévnyitó istentiszteletét és ünnepi ülését. Az alábbiakban dr. Csepregi Zoltán rektor beszédét közöljük teljes terjedelmében.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Evangélikus Hittudományi Egyetem csatornájára