Evangélikus Hittudományi Egyetem

Arcvonások: Varga Gyöngyi tanszékvezető, evangélikus lelkész

A kőszegi kislány az érettségi után,1989-ben ment a teológiára. Kezdőként Miskolcon lett segédlelkész úgy, hogy egy parókia teljes felújítása és egy templomrenoválás várt rá a vasgyár tövében. 23 évesen, teljesen egyedül, amihez kellett erő és kitartás. Hívei ezért is nevezték Vasladynek. Háromévnyi német tanulmányi tapasztalattal visszakerült a teológiára, csak most már a katedra másik oldalára. Jelenleg az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékét vezeti. Lelkészként és tanárként egyaránt fontosnak tartja a Biblia üzenetének női olvasatát.

A fiatalok a jövő egyháza

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Molnár Anita Katával az ifjúság megszólításának lehetőségeiről, ökumenéről és elhivatottságról is beszélgettünk.

Diplomaátadót tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen – KÉPRIPORT!

Budapest – A 2017/2018-as tanév első félévének végén az Evangélikus Hittudományi Egyetemen négy hittanár-nevelő tanár és három katekéta-lelkipásztori munkatárs (hitoktató) szerzett oklevelet. A diplomák ünnepélyes átadására az egyetem kápolnájában 2018. február 16-án került sor.

Isten mindenkit megbecsül

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Nagy Szabolcs ötödéves, teológus-lelkész szakos hallgatót a Közel zenekarról és a Kötőszó blogról is kérdeztük.

Szakmai projektindító értekezletet tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Oktatási, teológiai és diakóniai szakemberek részvételével tartotta nyitómegbeszélését az a munkacsoport, amely a Szegedi Tudományegyetemmel és a Gál Ferenc Főiskolával létrehozott konzorcium tagjaként az EFOP 3.5.2 17-2017-00003 számú projekt megvalósítására jött létre. A 2019. október 31-ig tartó projekt célja duális és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések fejlesztése és oktatási innováció a szociális munka és a segítő szakmák terén a dél-alföldi régióban.

Evilági konfliktusok – Biblikus megoldások

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem bibliai szabadegyetemének 5. félévében a konfliktusok kezelésének és megoldásának bibliai és teológiai modelljei állnak a középpontban. A konfliktuskezelés kultúrája napjaink egyik legkeresettebb területe: hiánya miatt sokan szeretnék tanulni, fontossága miatt mindenkinek tanulnia kellene. A kereszténység forrásai és története mindennek hatalmas példatárát kínálják.

Népegyház – diaszpóra – missziói terep

Budapest – Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak.

Bemutatkoztak a Déli Egyházkerület püspökjelöltjei

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke által szervezett konferencia keretében, 2018. január 19-én mutatkoztak be első körben egy nyilvános fórumon a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökjelöltjei. Aradi György, Kondor Péter, Szeverényi János és Vető István lelkészeket Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke kérdezte.

Népegyház – diaszpóra – missziói terep: az egyházkormányzati elvektől a szervezeti modellekig

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke szeretettel hív minden érdeklődőt műhelykonferenciájára, melynek címe: Népegyház – diaszpóra – missziói terep: az egyházkormányzati elvektől a szervezeti modellekig. Az előadások fókuszában a Magyarországon jelenleg alkalmazott és az ideáltipikus egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek – biblikus, történeti és rendszeres – teológiai alapjai állnak.

Lelkészi beszédkészség és a prédikáció ereje

Húsz éve tanítja az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a retorika-kommunikációt, azaz a nyilvános beszédet dr. Balázs Géza nyelvész és nyelvművelő, egyetemi tanár. Korábban a 2010-ben elhunyt Bánffy György Kossuth-díjas színművészt és Erdei Iván beszédtanárt, előadóművészt foglalkoztatták hasonló céllal az intézményben. Ma heti két órában az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője ad elő a tantárgyban. Vele beszélgettünk a tapasztalatairól.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Evangélikus Hittudományi Egyetem csatornájára