evangélikus

Evangélikus iskola lesz a bobai általános iskola

Boba – A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lesz a fenntartója a bobai általános iskolának, valamint az óvodának. Május végéig zárul az átvétel, a papírmunka. Minden fél szívesen fogadta a váltást.

Dicső múlt — majd településrombolás – A Balaton-felvidék egyik gyöngyszemén, Dörgicsén jártunk

Dörgicse – Nem sok város mondhatja el magáról, hogy egyszerre három Árpád-kori templomromja és ugyanannyi evangélikus temploma van. Egy kétszázötven fős kis település a Balatontól mindössze négy kilométerre mindezt magáénak tudhatja. A festői környezetben lévő Dörgicsén nemcsak az evangélikus közösség múltját ismertük meg, hanem az is kiderült, hogyan jött létre a balatonfüredi lutheránus gyülekezet.

Nem tradicionális evangélikusok 5.: Bátori István

A II. világháború utáni kommunista diktatúra alatt hazánkban nemzedékek nőttek fel hit és vallásos erkölcsi nevelés nélkül. A rendszerváltás után az ateista ideológia egyeduralmától szabadulva, voltak akik csak divatból keresztelkedtek meg. Ám sokakat belső lelki igény hajtott a hit, Isten és a keresztyén közösségek felé. Sorozatunkban ez utóbbiak vallanak arról, miért éppen az evangélikusok közösségét választották.

Nem tradicionális evangélikusok 2.: Hrivnák Tünde – VIDEÓ!

A II. világháború utáni kommunista diktatúra alatt hazánkban nemzedékek nőttek fel hit és vallásos, erkölcsi nevelés nélkül. A rendszerváltás után az ateista ideológia egyeduralmától szabadulva, voltak akik csak divatból keresztelkedtek meg. Ám sokakat belső lelki igény hajtott a hit, Isten és a keresztyén közösségek felé. Sorozatunkban ez utóbbiak vallanak arról miért éppen az evangélikusok közösségét választották.

Példával értékrendet sugallni – Evangélikus iskolavezetők világi pályán

Budapest – Az állami, önkormányzati fenntartású iskolák vezetőinek kiválasztásakor nem szempont a vallási hovatartozás. A budai Kosztolányi Dezső Gimnázium igazgatója, Bodor Eszter és igazgatóhelyettese, Ferenczi Judit például evangélikusok. Lapunkban időről időre megszólaltatunk evangélikus egyházi iskolában tanító pedagógusokat. Ez alkalommal személyükben olyanokat kérdeztünk, akik más közegben végzik mindennapi munkájukat.

„Vezess Jézusunk, s véled indulunk” – Tizenegy autót adtak át gyülekezeti használatra

Budapest – „Jó dolog, ha az ember a szolgálathoz új autót kaphat, mert az új autó miatt érzett öröm mellett, a gépjármű ma már elengedhetetlen segítséget nyújt a szórványgyülekezetekben végzett szolgálathoz” – mondta Krámer György a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója, amikor 2017. április 28-án a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. Seat Márkakereskedésének Fáy utcai központjában 11 új autót adtak át az evangélikus gyülekezeti lelkészeknek.

Nem tradicionális evangélikusok 1.: Valentik Dávid Vencel – VIDEÓ!

A II. világháború utáni kommunista diktatúra alatt hazánkban nemzedékek nőttek fel hit és vallásos, erkölcsi nevelés nélkül. A rendszerváltás után az ateista ideológia egyeduralmától szabadulva, voltak akik csak divatból keresztelkedtek meg. Ám sokakat belső lelki igény hajtott a hit, Isten és a keresztyén közösségek felé. Sorozatunkban ez utóbbiak vallanak arról miért éppen az evangélikusok közösségét választották.

Böjti sorozat tizennyolcadik rész: Csoportos böjt

A húsvétot megelőző negyvennapos böjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvétnak, Jézus Krisztus feltámadásának megünneplésére. Az evangelikus.hu oldalán az idei böjti időszakban videós sorozatot indítunk, amelynek egyes részeiben evangélikusok vallanak arról, mit jelent számukra a böjt, hogyan böjtölnek.

Áldások a határon – sokszínű közösségben – Svéd–magyar lelkészkonferencia

Szeged – Kétévente adatik meg svéd és magyar lelkészek számára, hogy közös alkalmon vegyenek részt. Most április 6. és 10. között rendezték meg Szegeden a 7. svéd–magyar lelkészkonferenciát, amelyen az integritásról, az identitásról volt szó, és arról, hogy Krisztust „magunkra öltve” szolgálhatunk.

Közel félmilliárdból fejlesztik tovább Szombathelyt

Szombathely – Olyan városrész rehabilitációja kezdődik meg hamarosan, amelyek fölött az elmúlt évtizedekben szinte megállt az idő. A felújítás első óriási üteme volt az evangélikus templom és az előtte található körforgalom kialakítása, ez a folyamat folytatódik tovább a Területi Operatív Programos (TOP) forrásból, 445 millió forint értékben.

Oldalak

Feliratkozás RSS - evangélikus csatornájára