evangélikus

Országos teremtésvédelmi versenyt hirdetett meg az evangélikus és református egyház

Tizenhat-tizennyolc év közötti fiataloknak hirdetett teremtésvédelmi vetélkedőt az evangélikus és a református egyház. Forrás: reformatus.hu

Szarvason ülésezett egyházunk esperesi és püspöki tanácsa – Képriport!

Szarvas – 2013. március 18. és 20. között Szarvas adott otthont a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és Esperesi Tanácsa közös ülésének, amelyen ezúttal még az Erdélyi Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetősége is részt vett. A stratégiai megbeszélésen sor került a gazdasági határozatok megvitatására, a gyülekezeti munkatársképzés programjára, a hittan és etikaoktatásra, az erdélyi helyzetkép elemzésére, valamint az éves munkatervek megbeszélésére is. Az evangelikus.hu tudósítója az erdélyi testvérek beszámolójára ért a helyszínre. Erről szól alábbi fotósorozatunk. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az evangélikus templomra döntött a vihar egy fát Kőszegen

Kőszeg – Az elmúlt heti vihar a kőszegi templomra döntött egy jegenyefenyőt. A kidőlt fa nem okozott túl nagy kárt a pár éve felújított épületben, és személyi sérülés sem történt. A férfikör tagjai még aznap feldarabolták a fát és rendbe tették a környéket. Szöveg és fotó: Baranyay Csaba

Budapesten és Kecskeméten is fellép a Pi élete című Oscar-díjas film indiai énekese

Budapest – Budapesten és Kecskeméten lép fel Bombaj Dzsajasri (Bombay Jayashri) indiai énekesnő, akinek hangját a magyar közönség a négy Oscar-díjjal jutalmazott „Pi élete” című filmből ismerheti.

A Máté-passióval készülünk húsvétra

Régi evangélikus szokás a passióolvasás, ennek egy variációját próbáljuk meg feleleveníteni böjti sorozatunkban. Bevezetésképpen először Hafenscher Károly mondja el a passióolvasás rövid történetét, aztán pedig a Máté-passió egy feldolgozását adjuk közre, naponként egy-egy részt, egészen nagyszombatig. Videó: Zákeus Médiacentrum

Derékig a hóban: Csákvári evangélikusok nyújtottak segítséget a szükséget szenvedőknek

Csákvár – Csákvár települése másfél száz hófoglyot fogadott be a hóvihar első éjszakáján, 60-70 fő maradt péntek éjszakára is. A helyi evangélikusok összefogtak, kóristák és furulya szórakoztatja a segítségre szorult embereket. Az alábbi riport lehetne akár a Teljes mosoly kampány része is, hiszen evangélikusok segítettek szükséget szenvedőkön. Forrás: index.hu

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke örömét fejezte ki, hogy dél-amerikai pápát választottak

Budapest – Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke örömét fejezte ki, hogy dél-amerikai pápát választottak, ami kifejezi, hogy a kereszténység az egész világra kiterjed, „nem európai találmány”. Forrás: MTI

Judica: Fájdalmak férfia

A Zákeus Médiacentrum archívumából tekinthetik meg a Fájdalmak férfia című filmet. Előadó: Galáth György, videó: Győri János Sámuel

Önkéntesek szedték a szemetet Mezőberényben – Evangélikus diákok is csatlakoztak

Mezőberény – Mintegy százötvenen-kétszázan vettek részt Mezőberényben azon a vasárnapi önkéntes akción, amelynek legfőbb célja az volt, hogy megtisztítsák a város főútjait az ott eldobott hulladéktól. Forrás: beol.hu, szöveg: P. G.

KözösPont: Újra ott lesznek a fesztiválokon! – Frissítve képekkel!

Budapest – Bár az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány léte az idei évtől kérdésessé vált, a római katolikus, református és evangélikus egyház vezetői – csakúgy mint az önkéntesek – ismét elköteleződtek az immár több mint tíz éve működő KözösPont fesztiválmisszió folytatása mellett. E döntés gyümölcsei még ugyan nem látszanak, de ahogy beköszöntött a napsütéses tavasz, úgy borult rügyekbe az ökumenikus ifjúsági munka fája a KözösPont zászlaja alatt. Szöveg: Bedecs Réka

Oldalak

Feliratkozás RSS - evangélikus csatornájára