evangélikus

Pünkösd szombati angyalok – Orosházán parókus lelkészt iktattak

Orosháza – Lázár Zsolt esperes 2013. május 19-én beiktatta hivatalába Ihász Beatrixot, az orosházi evangélikus gyülekezet nemrég megválasztott parókus lelkészét. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Remek ünnepi koncert volt a dunaújvárosi evangélikus templomban

Dunaújváros – Remek hangversennyel köszöntötte közönségét a város zenei egyesülete és a zeneiskola szombaton este az evangélikus templomban. Forrás: duol.hu

Idén elmarad az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója (EPOT)

A 2013. szeptember 14-re meghirdetett Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója (EPOT) szervezési akadályok miatt 2014-ben kerül megrendezésre – hozta szerkesztőségünk tudtára az Országos Presbitérium.

Végső búcsút vettek Bízik Lászlótól

Aszód – A mai napon szűk családi körben vettek végső búcsút az aszódi temetőben Bízik László (1943-2013) evangélikus lelkésztől. Ravatala mellett az aszódi evangélikus lelkész hirdette Isten igéjét – tudta meg az evangelikus.hu.

Anyák napi istentisztelet Fazekasvarsándon

Fazekasvarsándon ma délután 17 órakor vette kezdetét az evangélikus-lutheránus templomban az az ünnepi istentisztelet, amelyen az édesanyákat köszöntötték. Horváth Csaba lelkész a Királyok 2.ik könyvének 4.ik fejezetéből a Sunémi asszony példáját hozta fel, aki egyszerre gondoskodó háziasszony és féltőn szerető édesanya. Erre a példaképre ma fokozottan szükség van, hiszen ennek a mintája kikopott a mai társadalomból. Forrás: aradihirek.ro, evangelikus.net

Szórványnap a brassói evangélikus gyülekezetben

„Bár kevés az erőd, de megtartottad az én igémet és nem tagadtad meg az én nevemet” Jel.3,8b. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Koszta István

Erdélyi evangélikus zsinat és lelkész-szentelés

Folyó év április 19-20-án - Székely Levente lelkész köszöntőbeszéde szerint, a világ közepén, - Tatrangon tartotta a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a három évente megszervezett zsinati ülésének első ülésszakát. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Fejér Olivér

Erdély – nyár – fiatalok – együtt – Friss infókkal!

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Köz-Ép-Pont Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozót szervez 2013. augusztus 1-4. között Sepsiszentgyörgyre, ahova 170 fő 15-27 éves magyarországi fiatalt is várnak szeretettel. Forrás: gyio.hu, evangelikus.net, szöveg: Csizmadia Nóra, Kalit Eszter, Line Ibolya

Öt templom fesztivált tartanak csütörtöktől Győrött

Győr – Öt nagy felekezet templomai öt napon át adnak otthont Győrött az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő kulturális és vallási programjainak. Forrás: MTI

Egyházkerületi közgyűlést tartottak az evangélikusok Pápán

Pápa – Megtartotta tavaszi közgyűlését a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület a Pápai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében a szombati nap folyamán. Tóth Károly lelkész nyitó áhítata, majd pedig a határozatképesség megállapítása után ismertették a legutóbbi közgyűlés jegyzőkönyvét, határozatait. Az egyházkerületi közgyűlés folytatásában a jelen lévő tagok meghallgatták és egyhangú döntéssel elfogadták többek között a püspöki, a felügyelői, valamint az egyházkerületi ügyészi jelentést. Forrás: papa-ma.hu, szöveg és fotó: pt

Oldalak

Feliratkozás RSS - evangélikus csatornájára