Fabiny Tamás

Szélrózsa-találkozó 2014: Auschwitz után – fórumbeszélgetés

Soltvadkert – Az Auschwitz utáni kor címmel beszélgetett egymással 2014. július 16-án, a Szélrózsa-találkozón György Péter és Fabiny Tamás.

A futball vébé margójára

A magyar futball ismert színvonala miatt évtizedek óta csak távoli szemlélői lehetünk a labdarúgó világbajnokságoknak. Ám így talán lehetőségünk van olyan üzenetek megértésére is, amilyeneket az elfogult szurkolók a maguk vértolulásos állapotában aligha vesznek észre. Mi már nem is pusztán az esélytelenek nyugalmával nézzük a meccseket, hanem a futballban komoly elvont igazságokra is lelhetünk. Filozófiai, sőt teológiai összefüggésekre bukkanhatunk.

Fabiny Tamás: Pünkösd a kölcsönös megértés ünnepe

Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 2. részében azt olvassuk, hogy a tanítványok „mindnyájan együtt voltak, ugyanazon a helyen” (ApCsel 2,1) majd hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, és mindnyájan megteltek Szentlélekkel. Az ünnepre összesereglett sokaság döbbenten tapasztalta, hogy leomlottak a köztük levő nyelvi korlátok, és ezt mondták: „halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól” (ApCsel 2,11). Ennek nyomán azt mondhatjuk, hogy pünkösd kapcsolatfelvétel és a megértés ünnepe.

Élőben az interneten is követheti Fabiny Tamás és Pálinkás József disputáját!

Budapest – 2014. május 29-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban nyilvános dispután vesz részt Fabiny Tamás evangélikus püspök és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia előző elnöke.

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Protestáns Újságírók Szövetsége

Budapest – 2014. május 28-án a budapesti Benczúr Ház dísztermében ünnepelte tizedik évfordulóját a hazai protestáns újságírókat tömörítő egyesület, a Protestáns Újságírók Szövetsége, a PRÚSZ.

„Szolga csak egy van, az Isten” – Weöres – Gryllus – Fabiny

Aszód – 2014. május 14-én az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium És Kollégium diáksága fogadta Gryllus Dániel előadóművészt és Fabiny Tamás püspököt, akik egy háromnegyed órás előadásukkal szerették volna a fiatalokhoz közelebb hozni Weöres Sándor verseit. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„Szolga csak egy van, az Isten” – Weöres Sándort bemutató előadássorozat

Budapest – 2014. április 16-június 22-ig új típusú, Weöres Sándort bemutató előadássorozattal járja az országot Fabiny Tamás püspök és Gryllus Dániel muzsikus. Többek között evangélikus középiskolákban is előadják műsorukat, amellyel szeretnék a hallgatóságot egy órára Weöres Sándor költészetének bűvöletébe vonni. Forrás: kalaka.hu

Nyugati csendesnap az északi egyházkerület püspökének szolgálatával

Győr – A győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda csendesnapjának délelőttjén az evangélikus templomban interaktív előadás hangzott el. A tavaly 100 éve született Weöres Sándor művészetéről, Szolga csak egy van, az Isten címmel (részlet a Rongyszőnyeg című versből) Gryllus Dániel Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész és Fabiny Tamás püspök szólt prózában és énekben. A citerával kísért énekléssel megelevenedő versek között a költő életéből és munkásságából hangoztak el szemelvények. Forrás: eszak.lutheran.hu

Fabiny Tamás: Anyák napjára

Három édesanya arcát szeretném megrajzolni. Szöveg: Fabiny Tamás, forrás: Magyar Rádió, Vasárnapi Újság

Nagypéntek – Evangélikus püspökök válaszoltak

Böjt 2014 – Nagypéntek az egész egyház legfájdalmasabb napja, ugyanakkor legnagyobb ünnepe. Krisztus ekkor áldozta fel önmagát miértünk. Evangélikus püspököket kérdeztünk, hogy hogyan viszonyuljunk ma nagypéntek üzenetéhez. Szöveg: Galambos Ádám, kép: Deim Pál: Golgota, 1989.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fabiny Tamás csatornájára