Fabiny Tamás

„Ez riogatás pepitában” – Fabiny Tamás evangélikus püspök a menekültkérdésről

Budapest – „Ez nem más, mint a 23 millió románnal való riogatás pepitában” – mondja a Mandinernek Fabiny Tamás evangélikus püspök a kormány bevándorlós-terroristás konzultációjáról, ami legalább annyira kiverte a biztosítékot nála, mint Orbán Viktor halálbüntetést emlegető „lufija”. A püspök szerint „nem szabad, hogy egy tíz évvel ezelőtti státuszhoz ragaszkodva mindent elhiggyen a hívő, amit egy adott párt elé tesz”. Fabinyt meglepte a kormány valódi konzultációt nélkülöző politikája, vagy ahogy ő fogalmaz: a gőzhenger.

Ajándékok és feladatok – Ülésezett az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlése

Alberti – 2015. április 17-én, pénteken az alberti egyházközség vendégszeretetét élvezhették az ülésre érkező küldöttek és vendégek. A gyülekezet néhány éve felavatott, igényes kialakítású vendégháza a közgyűlésnek helyt adó közösségi helyiségeken túl külön fürdőszobával ellátott, a földszinten akadálymentes vendégszobákkal egész évben várja a gyülekezeti, ifjúsági csoportokat, elvonulásra vágyó munkatársi közösségeket.

Erős vár a mi Istenünk! – Interjú Fabiny Tamással

Budapest – „Az ökumené egy »megbékélt sokféleség«, nem uniformizálás” – beszélgetés Fabiny Tamás evangélikus püspökkel.

„Na­gyobb­ te­rem­re­ lesz­ szük­sé­günk!”

Luxembourg – A Luxemburgi Nagyhercegség körülbelül akkora, mint Nógrád megye. A Benelux államok egyikeként természetesen kapcsolat és szellemi rokonság fűzi Belgiumhoz és Hollandiához, de az itt élő emberek mentalitását alapjában a két nagyobb szomszéd, Franciaország és Németország határozza meg. Talán sztereotípiának hat, de előbbitől a könnyedséget, utóbbitól a fegyelmet kapta.

Íme, élnek – Beszámoló a moszkvai lutheránus érsek beiktatásáról

Moszkva – Az Aeroflot menetrendszerű járatán beszélgetek egy utastársammal. Kérdésére elmondom, hogy evangélikus püspök volnék, és érsekiktatásra utazom Moszkvába. „Milyen szép, hogy az ortodoxok meghívták egy ilyen alkalomra!” – mondja. „Nem! Ha hiszi, ha nem, lutheránus érseket fogunk iktatni! Fent, északon ez egyáltalán nem példa nélküli.” Ez az indítás elég is ahhoz, hogy az utazás bő két órája során – főleg olvasmány-élményeim alapján – meséljek neki az oroszországi evangélikusok küzdelmes sorsáról.

Fabiny Tamás püspök Lengyelországba látogatott

Varsó – Fabiny Tamás püspök, a Lutheránus Világszövetség kelet-közép-európai régiójáért felelős alelnöke látogatást tett a lengyel ágostai hitvallású evangélikus egyházban. Ötvened vasárnap a varsói Szentháromság-templomban tartott igehirdetésében a püspök az év igéje alapján a – sokak által be nem fogadott – Jézus nyomdokaiban járó, befogadó egyház építésére hívott.

Égtájoló: A kifelé fordított pásztorbot

Egyházunk képviseletében, valamint a Lutheránus Világszövetség alelnökeként egy héten belül két kicsi evangélikus egyház érsekiktató istentiszteletére is meghívást kaptam. Az olvasó márisfelkaphatja a fejét: evangélikus érsekek?! Igen, főleg Észak Európában létezik ez a gyakorlat.

Hosszú életű evangélikusok: Bemutatjuk a 107 éves Kató nénit

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Zsolt 80, 12. – A 107 éves özvegy Major Ferencné született Szeles Katalinnal, Kató nénivel Nyíregyházán beszélgetett dr. Fabiny Tamás püspök.

Az imák az égben összeérnek – Esterházy Péterrel beszélgetett Fabiny Tamás a BESZ összejövetelén

Budapest – Különleges estével folytatódott 2015. január 5-én a Budavári Evangélikus Szabadegyetem. A zsúfolásig megtelt teremben az este házigazdája, Fabiny Tamás püspök és Esterházy Péter beszélgetett az író Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat című könyvéről.

Hol­ la­kik ­az ­Úr­is­ten?

Néhány éve a következő szöveggel kaptam karácsonyi sms-t: „Bocs, hogy zavarlak, de sürgős… Van egy barátom, aki messziről jön. Szállásra és kis törődésre van szüksége. Úgyhogy megadtam neki a te telefonszámodat és lakcímedet. Kérlek, fogadd be, szeresd őt, megérdemli. Az ő neve: Názáreti Jézus.”

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fabiny Tamás csatornájára