Fasor

Ballagók arcképcsarnoka

Négy évvel ezelőtt úgy próbáltam a Fasorban ballagó három osztály számára emlékezetessé tenni ezt a napot – az egyikbe történetesen a fiam járt –, hogy a végzősök képeit színes kartonra ragasztva kifüggesztettem az aulában. A két évvel korábban érettségizett nagylányom iskolájából lestem el az ötletet. Azt próbáltam így kifejezni, hogy ballagnak ugyan, de nem mennek el. Itt maradnak, mert ide tartoznak.

Isten igéjét nem lehet örökre befalazni

Megrendítő esemény részesei voltunk 1989. szeptember 2-án: újraindult a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. A kommunizmus alatt egyedül az evangélikus egyháznak nem maradt iskolája, ezért aligha csoda, hogy arra a közel négy évtizedre mint a pusztai vándorlás idejére emlékezünk. Nem voltunk szabadok, és ráadásul a Vörös-tengeren is át kellett kelni.

Házasság hete: Döbrentey Ildikó és Levente Péter előadása a Fasorban

Budapest – 2019. február 13-án, a házasság hete rendezvénysorozat részeként Döbrentey Ildikó és Levente Péter házasságuk 50 évének tapasztalatait osztották meg az érdeklődőkkel.

Torkig vagyok már vele! – A fasori kiállításról

Nobel-díjas tudósok alma matereként, egyszersmind a minőségi oktatás szimbólumaként vált ismertté a majd kétszáz éves múlttal bíró (mai nevén) Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. Egy közösség ereje a válságokban mutatkozik meg igazán. Az első világégés súlyos krízist jelentett az iskolának, mégis megerősödve élte meg a háború végét. Ennek az eleven közösségnek a háborús mindennapjaiba nyújt betekintést az Evangélikus Országos Múzeum kiállítása.

Szuplikáció a Fasorban

Budapest – Nagy Szabolcs teológushallgató hirdette az igét 2018. március 11-én a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségben. „Nagy ajándék lesz ő az evangélikus egyház lelkészeként a jövőben. Isten áldja szolgálatát!” – írta Zachary Courter szerkesztőségünknek küldött képriportjában.

Reformáció hétről hétre: Reformáció és a Fasor

A Reformáció hétről hétre című, a Duna Televízióban, illetve a Duna World műsorán futó sorozat ötvenedik ötperces epizódjában megszólalt Hajdó Ákos, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója, biológia–testnevelés szakos tanár, a Zuglói Evangélikus Egyházközség presbitere. 2012 óta vezeti a nagymúltú gimnáziumot az elődök nyomdokain járva és figyelve a mai kor kihívásaira. A filmből a gimnázium történetét is megismerhetjük. Az adást a készítők engedélyével mi is közzétesszük.

Evangélikus–református ünnepi közös zsinati ülésre kerül sor a Fasorban

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház Zsinatainak Emlékülését 2017. október 13-án a Fasori evangélikus templomban, a református templomban, a Reformációi Emlékparkban és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében tartják meg. Az eseményekről élő közvetítéssel jelentkezünk honlapunkon.

Letizia Romiti adott nagy sikerű koncertet a Fasori evangélikus templomban

Budapest – Letizia Romiti olasz művésznő adott nagy sikerű koncertet 2016. szeptember 17-én a Fasor méltán híres Angster orgonáján. A sokoldalú művész a milánói konzervatórium orgona tanszékén szerezte diplomáját, majd Bresciában csembaló, Torinóban gregorián éneket tanult.

Hivatalosan is lesz Reformáció park

Budapest – Az elmúlt héten szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy helyt ad a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség lelkészi hivatala vezetője kezdeményezésének, így ennek nyomán a VII. kerületben egy eddig névtelen közparkot Reformáció parknak neveznek el. A park a fasori evangélikus templom melletti terület, ahol a reformáció négy alapelvét hirdető szobor áll. Bár a parkot nyolc évvel ezelőtt adták át, hivatalosan most nevezték el.

Nyolc éve avatták fel a Reformációi Emlékművet

Budapest – A VII. kerületben a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkánál, az evangélikus templom és gimnázium mellett, a református templom közelében áll a Reformációi Emlékmű, emlékeztetve a lutheri reformáció 500 éves évfordulójára (1517–2017). A művet Lestyán Goda János szobrászművész készítette 2008-ban. Az alapkőletételre 2007. október 31-én, a reformáció emléknapján került sor. (1517. október 31-én, Wittenbergben, dr. Luther Márton teológiai tanár, reformátor, ezen a napon tűzte ki a vártemplom kapujára 95 tételét az egyház megújításáról – a szerk.)

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fasor csatornájára