film

Élet menete: Videófilmek a helyszínekről

Budapest – Ahogyan arról az evangelikus.hu is beszámolt, nemrégiben mintegy 250 külföldi fiatal indult el Sopronból Budapestre, hogy az 1944-es halálmenetre emlékező gyaloglással megkövesse a holokauszt túlélőit, illetve az áldozatok leszármazottait. Budapesten pedig az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Keleti pályaudvarhoz ment az immáron több ezrezre duzzadt tömeg, hogy beszédeket hallgassanak meg. Az alábbiakban az események videófelvételeit tekinthetik meg. Forrás: Youtube.com

Noé – egy félresikerült film, avagy a Biblia után szabadon?

Budapest – Március végétől tekinthető meg a mozikban az a 3D-s film, mely egy ószövetségi Noé történetet alapul véve, de annak üzenetét és tartalmát figyelmen kívül hagyva készült. Szöveg: Galambos Ádám

A Sztehlo-iskola is szerepelt az Európa Tanács által támogatott, aktív állampolgárságra nevelésről szóló videófilmben

Az Európa Tanács 2013 májusában kísérleti jelleggel pályázatot hirdetett nemzetközi projektekre, amelyek a demokratikus és aktív állampolgárságra nevelés promócióját és fejlesztését tűzik ki célul. Az Európa Tanács által támogatást nyert kísérleti projekt címe: Út a demokráciához: támogatás tanároknak a diákok aktív állampolgárságra neveléséhez. A projekthez videófilmek is kapcsolódnak, amelyek egyikében a Sztehlo Gábor Evangélikus Iskola is szerepelt, akik a közösségi szolgálat témában képviselték hazánkat. Forrás: ofi.hu

Noé – A film

Budapest – 2014. március 27-től látható a mozikban a Noé című amerikai film, amelyről a rendező, Darren Aronofsky így vallott: „A közönség Noé történetének minden nagy pillanatát átélheti. Találkozhat a Bárkával, az állatokkal, a nephilimekkel (a bukott angyalok és az emberek nászából született óriások - a szerk), az első szivárvánnyal, a galambbal. De remélhetőleg mindezt új fénytörésben sikerül láttatni. Ahelyett, hogy megismételtük volna, ami már korábban látható volt, alaposan megnéztük, mit ír Mózes első könyve, aztán vászonra álmodtuk, hogy szerintünk hogyan történtek ezek a csodák.” Forrás: UIP Dunafilm

Tudásfeltöltés 2.0: 72 videó, tízezer szavazó – kezdődhet a közönségszavazás!

Budapest – A TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedő pályázati határidejének lejártáig 74 rövid videó érkezett középiskolás és általános iskolás csapatoktól, többségében a fizika és a kémia tudományterületéről. De az igazi vetélkedés még csak most kezdődik: 2014. március 9-ig lehet szavazatokkal a döntőbe segíteni a kedvenc filmeket a www.tudasfeltoltes.hu oldalon. Forrás: tudasfeltoltes.hu

Jövőre huszonöt magyar film kerülhet képernyőre a médiatanács támogatásával – Dokumentumfilmet forgatnának Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről

Budapest – A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának támogatásával 2015-ben több mint kéttucat magyar film kerülhet képernyőre – közölte a szervezet kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. Filmre viszik többek között Ámos Imre, a magyar Chagall életét, a múlt évi dunai árvíz elleni küzdelmeket és Sajdik Ferenc koalákról szóló könyvét is.Forrás: MTI

Hogyan készült? – Werkfilm/fotó az 1%-os kampányfilmről

Budapest – Tavaszi időjárással kecsegtető verőfényes januári napon stábunk három helyszínes forgatást tervezett. Két belső, egy szobai- és egy kávézóbeli, valamint egy külső, játszótéri jelenet felvételére készültünk. Az evangelikus.hu-n közzétett felhívásra az ország különböző pontjairól jöttek statisztáknak gyülekezeti tagok, Veszprémtől, Szarvason át, Debrecenig. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Várni a karácsonyt

Egy megható, csodás karácsonyi filmecskére bukkantunk a neten. Egy kisfiú karácsonyvárásáról szól. Nem kell ide semmiféle felvezető, a film magáért beszél. Forrás: youtube.com

Fényedből fénysugár – Film Keveházi László életéről

Budapest – Keveházi László és felesége, Czégényi Klára evangélikus lelkészek az 50-es években indultak lelkészi pályájukon, a kommunista terror elől menekülő, börtönbe zárt szüleik árnyékában. Keveházi László a gyerekmentő Sztehlo Gábor növendékeként a sztehlói gyerekváros, a Gaudiopolis első „miniszterelnökeként” kezdte háború utáni életét. Közös hitvallásuk: minden körülmények között a legjobban végezni a vállalt szolgálatot. Erdélyi János filmje. film.indavideo.hu

Milyen az igazi Luther Márton? – Könyv- és filmbemutatót tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Nagy érdeklődés övezte a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága, a Luther Kiadó és a Balassi Kiadó által közösen rendezett könyv- és filmbemutatót, amelyet 2013. október 28-án tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetem Teológus Otthonának kápolnájában. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Oldalak

Feliratkozás RSS - film csatornájára