film

Az elcserélt templom tornya – Evangélikus búcsút tartottak Bánfalván

Báfalva – 2014. szeptember 14-én, a bánfalvi evangélikus búcsú napján Gabnai Sándor esperes megáldotta a sopronbánfalvi evangélikusság templomának megújult tornyát.

KERÉKPÁRTÚRA EGYHÁZTÖRTÉNETI UTAKON – 2014-ben folytatódik a videósorozat az evangelikus.hu oldalán

Budapest – A Zákeus Médiacentrum éveken át forgatta azt a sorozatot, amelyben egész Magyarországot bebarangolták egyháztörténeti szempontból jeles helyeket felkeresve, mintegy 1000 kilométernyi utat bejárva. Idén nyáron, folytatva a tavalyi filmeket, a sorozat részeit újravágva, rövidítve az interneten is elérhetővé tesszük.

Van egy álmom – Válasz az ökumenikus diákfilmszemle kapcsán felvetődött gondolatokra

Az ökumenikus diákfilmszemlével kapcsolatban az evangelikus.hu főszerkesztőjének, Horváth-Bolla Zsuzsannának a gondolataira válaszolt a szemle főszervezője, Wettstein József. Az ő gondolatait közöljük az alábbiakban.

Templom és film

Kolozsvár – 2014. május 30 – június 8. között került megrendezésre már a 13-ik alkalommal Románia legnagyobb filmfesztiválja az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Ennek keretében június 4. és 5. a Kolozsvári Evangélikus – Lutheránus Egyházközség a TIFF valamint a Kolozsvári Német Kulturális Intézet megrendezésében sor került a Faust, egy ismert német legenda némafilm vetítésére, amelynek zenei aláfestését a híres Jan Esra Kuhl német orgonista élőben biztosította.

Van egy álmom – Gondolatok az ökumenikus diákfilmszemle kapcsán

A keresztény média területén olyan sokszor hangsúlyozzuk az értékközvetítés fontosságát. Aztán mégsem ennek megfelelően haladunk...

Élet menete: Videófilmek a helyszínekről

Budapest – Ahogyan arról az evangelikus.hu is beszámolt, nemrégiben mintegy 250 külföldi fiatal indult el Sopronból Budapestre, hogy az 1944-es halálmenetre emlékező gyaloglással megkövesse a holokauszt túlélőit, illetve az áldozatok leszármazottait. Budapesten pedig az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Keleti pályaudvarhoz ment az immáron több ezrezre duzzadt tömeg, hogy beszédeket hallgassanak meg. Az alábbiakban az események videófelvételeit tekinthetik meg. Forrás: Youtube.com

Noé – egy félresikerült film, avagy a Biblia után szabadon?

Budapest – Március végétől tekinthető meg a mozikban az a 3D-s film, mely egy ószövetségi Noé történetet alapul véve, de annak üzenetét és tartalmát figyelmen kívül hagyva készült. Szöveg: Galambos Ádám

A Sztehlo-iskola is szerepelt az Európa Tanács által támogatott, aktív állampolgárságra nevelésről szóló videófilmben

Az Európa Tanács 2013 májusában kísérleti jelleggel pályázatot hirdetett nemzetközi projektekre, amelyek a demokratikus és aktív állampolgárságra nevelés promócióját és fejlesztését tűzik ki célul. Az Európa Tanács által támogatást nyert kísérleti projekt címe: Út a demokráciához: támogatás tanároknak a diákok aktív állampolgárságra neveléséhez. A projekthez videófilmek is kapcsolódnak, amelyek egyikében a Sztehlo Gábor Evangélikus Iskola is szerepelt, akik a közösségi szolgálat témában képviselték hazánkat. Forrás: ofi.hu

Noé – A film

Budapest – 2014. március 27-től látható a mozikban a Noé című amerikai film, amelyről a rendező, Darren Aronofsky így vallott: „A közönség Noé történetének minden nagy pillanatát átélheti. Találkozhat a Bárkával, az állatokkal, a nephilimekkel (a bukott angyalok és az emberek nászából született óriások - a szerk), az első szivárvánnyal, a galambbal. De remélhetőleg mindezt új fénytörésben sikerül láttatni. Ahelyett, hogy megismételtük volna, ami már korábban látható volt, alaposan megnéztük, mit ír Mózes első könyve, aztán vászonra álmodtuk, hogy szerintünk hogyan történtek ezek a csodák.” Forrás: UIP Dunafilm

Tudásfeltöltés 2.0: 72 videó, tízezer szavazó – kezdődhet a közönségszavazás!

Budapest – A TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedő pályázati határidejének lejártáig 74 rövid videó érkezett középiskolás és általános iskolás csapatoktól, többségében a fizika és a kémia tudományterületéről. De az igazi vetélkedés még csak most kezdődik: 2014. március 9-ig lehet szavazatokkal a döntőbe segíteni a kedvenc filmeket a www.tudasfeltoltes.hu oldalon. Forrás: tudasfeltoltes.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - film csatornájára