film

Filmre vett reformáció – Bemutatjuk a díjazott kisfilmeket!

Közös városnéző séta Kálvinnal és szívszorító emberi történetek két percbe csomagolva. Kiválasztották a Reformáció 500 Az én reformációm című kisfilm pályázatának nyertes filmjeit, melyekből kiderül: milyen sok jelentéssel bírhat a reformáció üzenete.

Minket kísértő múlt 1945 – egy film feketén, fehéren

Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt az európai premierje az 1945 című filmnek, amelyet Török Ferenc, a Moszkva tér című kultikus játékfilm rendezője jegyez. Januárban a miami, májusban pedig a washingtoni filmfesztiválon is díjazott alkotás a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el a Berlinalén. A filmet április óta a hazai mozik is műsorukra tűzik.

Fegyver nélkül a világégésben

Tíz év kihagyás után Mel Gibson ismét a rendezői székbe ült, hogy egy történelmi filmet készíthessen. A két Oscar-díjat nyert alkotás, A fegyvertelen katona, amely most jelent meg DVD-n, egy mélyen hívő ember rendkívüli helytállását mutatja be, ahogyan fegyver nélkül próbálja minél több bajtársát kimenteni a háború poklából.

Adj nekem szárnyat, legalább álmomban! – Nevetünk és formálódunk a Brazilokat nézve

„Hagyjuk már a cigányokat meg a zsidó­kat! Mindig róluk van szó. Beszéljünk inkább a magyarokról!” – hallom időnként ezt a véleményt. Igen, az arányokra figyelni kell, de még inkább az indulatra, a motivációra és a Szentlélek által megvilágosított józan észre. Bizonyára mindkét közösségben létezik olyan szűk réteg, amely teljesítmény nélkül használja ki az államot és a többségi társadalmat. Visszaél mások lelkiismeretével, és ha hibázik, akkor könnyen támadásba lendül, antiszemitázik, rasszistázik.

Filmek, amelyeket áthat a megújulás lendülete

Budapest – A reformáció 500 éves évfordulója alkalmából a Reformáció Emlékbizottság kulturális programokkal és pályázatokkal hívja fel a figyelmet arra, miként fedezthetjük fel a reformáció értékeit a mában. Legújabb kisfilm-pályázatuk célja, hogy a résztvevők bemutassák: mindennapjaikban milyen személyes érzések, élmények és meggyőződések kapcsolódnak a témához.

(Fele)baráti vacsora? – Teljesen idegenek egy asztalná

Egy asztalnál ülünk, egy kenyeret eszünk, mégsem vagyunk egységben. Paolo Genovese új filmjében rendhagyó kontextusba helyezi az elidegenedést. A Teljesen idegenek című film a különbözőségek és „elkülönböződések” okait, eredőjét firtatja olasz temperamentummal és egy jó hangos olasz vacsorával tálalva. Kinyik Anita kritikája.

Reformáció hétről hétre: Reformáció és egyetemi ifjúság

A Reformáció hétről hétre című, a Duna Televízióban, illetve a Duna World műsorán futó sorozat huszonegyedik ötperces epizódjában megszólalt Győrffy Eszter református egyetemi lelkész. Az adás a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült. Az adást a készítők engedélyével mi is közzétesszük.

Nemzetközi fesztiválon a magyar Jézus-film

Budapest – Orlandó – Május 4. és 6. között Orlandóban két magyar produkciót is vetítenek az ICFF (International Christian Film Festival, Nemzetközi Keresztény Filmfesztivál) alkalmával. A #Jézus – Apám nevében című kétórás alkotás versenyen kívül indul a fesztiválon, míg a film főcím-dalából készült, Hrutka Róbert által jegyzett videoklipet a Best music video kategóriában jelölték.

Nagyheti filmajánló – 5 film, amire eddig másként gondoltál

Az egyházi esztendő befolyásolja azt, hogyan is szemléljük a körülöttünk lévő világot és ez - hasonlóan a karácsonyhoz - hatványozottan így van a húsvéti ünnepkörben. Ilyenkor a boltok polcai megtelnek a csokinyuszikkal, szódásüvegekkel és az akciós sonkákkal és a TV-ben is csak mézes-mázas családi vagy bibliai filmekkel találkozik az ember. Azonban mi arra invitáljuk olvasóinkat, hogy olyan filmeket tekintsenek meg nagyhéten, amik bár látszólag távol állnak az ünneptől, mégis üzenetükben mélyítenek nagyhét eseményein.

Kata uraság

A közelmúltban mutatták be a német 1-es tévécsatornán az ARD fémjelezte, de több német tévéadó együttmű­ ködésével készült, Katharina Luther című filmet, amelyet egy negyvenesztendős, már ismert rendezőnő, Julia von Heinz álmodott vászonra-képernyő­re. A főszerepben egy kemény türingiai amazont, tehát az „igazi” Lutherné aszszony, Katharina von Bora mai földijét, a pszichológusi diplomát szerzett Karoline Schuchot láthatjuk.

Oldalak

Feliratkozás RSS - film csatornájára