Gyón

GYÓN-LINE avagy „Nincs meg a Mama istentisztelet nélkül!”

Gyón – A Gyóni Evangélikus Egyházközségre is, mint a többi gyülekezetre, hirtelen szakadt rá az új kihívás: új utak keresése a gyülekezeti tagok eléréséhez. Az online világ eddig távol állt a gyülekezeti munkától, most pedig éppen ez van a legközelebb. Hirtelen minden megfordult ezekben a hetekben.

Gyerekfarsangot tartottak Gyónon

Gyón – 2020. február 23-án tartották meg a gyerekek szeretetvendégségét a gyóni evangélikus gyülekezetben, a Palinta Társulat műsorával. A zenés-éneklős, vidám farsangi alkalmat tombola és közös uzsonna színesítette. A Kisharang evangélikus családi bölcsődébe járó családok, valamint ovisok, alsós és néhány felsős is, szülőkkel és nagyszülőkkel együtt tölthetett el együtt egy igazán vidám délutánt.

Hét kisgyerek jár a Kisharang Evangélikus Családi Bölcsődébe

Gyón – A Gyóni Evangélikus Gyülekezet nagy örömére 2020. januárjában megkezdte működését a Kisharang Evangélikus Családi Bölcsőde, egy csoporttal, melyben 5 kisfiú és 2 kislány alkotja az első kis csapatot.

Megajándékozva - Arról, hogy hogyan válik két kisdiák barátsága gyülekezeteket összekötő ünneppé

Révfülöp – Dabas – Gyón – Amikor együtt hajókáztunk a Balatonon kék színekben Tihanynál, amikor a badacsonyi dzsip autókon együtt kacagtunk a hepék és a hupák lendületében, amikor együtt tapsoltunk a tízes fogatnak Kerekegyházán, akkor is tudtam, mennyire klassz ez, hogy a két gyülekezet együtt nyaral...

„Jöjj, teremtő Szentlélek” – Tanévnyitó istentiszteletet tartottak Gyónon

Gyón – Évnyitó és munkaévkezdő istentiszteletet tartott 2018. szeptember 2-án a gyóni gyülekezet. Az alkalmon Fabiny Tamás püspök hirdette az igét, lelkesítve a gyülekezetet.

Álmaink szárnyán – Útra kelt a gyóni evangélikus gyülekezet

Gyón – Rothenburg – Ötnapos kirándulásra idén Németországba mentek a Gyóni Evangélikus Egyházközség lelkes tagjai. Az augusztus 20 és 25 közötti, élményekben gazdag útról lelkészük, Balog Eszter személyes beszámolót írt szerkesztőségünk kérésére.

Egyedül nem megy – Önkéntes segítők a gyóni lelkész mellett

Nem jó a lelkésznek (sem) egyedül, Isten adott hát segítőtársat, hozzá illőt – ez lehetne a mottója annak a beszélgetésnek, amelyet a keresztelések számának örvendetes gyarapodása apropójából készített – előző lapszámunkban olvasható – dabas-gyóni riportunk végén rögzítettünk. Balog Eszter, a helyi evangélikus lelkész két lelkes, állandó segítőtársát mutatta be, akikkel évek óta együtt végzik a gyerekmunkát. Két csillogó szemű, harmóniát sugárzó, mély hitű evangélikus hölgy mesél arról, miért is jó nekik az, hogy szabad idejükben, jól megérdemelt pihenőnapjaikonheteiken fogják magukat, és jönnek – dolgozni.

Kisfilmekkel népszerűsítik a lelkészi pályát – Bemutatkozik Balog Eszter lelkésznő

Budapest – Ahogyan arról már beszámoltunk, az Evangélikus Hittudományi Egyetem az idei évben, a felvételi előtt, reklámkampányt folytatott a teológiai tanulmányokon gondolkodók megnyerésére, és népszerűsítő kisfilmek is készültek, amelyeket most egymás után szeretnénk mi is bemutatni az evangelikus.hu oldalán. Most a gyóni lelkésznővel, Balog Eszterrel készült filmet mutatjuk be.

Isten magához ölelt – Dabas-Gyónon évről évre több a keresztelő

A keresztség nagy misztérium. Egyházunk két szentségének egyike, csodálatos ajándéka Istennek, amely egész életünkre hatással van. Minél többet gondolkozunk rajta, annál inkább tűnnek el a szavak, s marad a hála: Isten ennyire szeret! Ennyire, hogy gyermekévé fogadott! Akik részesei a keresztelőnek: a keresztszülők és a család, szintén olyan erőforrás birtokába kerülnek, amelybe mindig bele lehet fogódzkodni. Amikor Balog Eszter, a Gyóni Evangélikus Egyházközség lelkésze egy beszélgetésben említette, milyen örvendetesen emelkedik a gyülekezetben a keresztelések száma, nem is volt kérdés, hogy e hír nyomába eredünk.

Feltárult az Evangélikus Nagykönyv Dabason is

Dabas – Megérkezett Dabas főterére az Evangélikus Nagykönyv. Az ünnepélyes fellapozásra 2017. május 1-jén, hétfőn, 15 óra 17 perckor került sor. A 600 kg súlyú és 2 m magas könyv bemutatja a reformációt (az 1517. október 31-től indult eseményeket), Luther Márton tevékenységét, az evangélikus egyház kialakulását, valamint híres evangélikusokat, az egyházunk mai működését, szép templomait, jelenlegi munkáját. A könyv egy hónapig lesz megtekinthető Dabason.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gyón csatornájára