Gyönk

„Édes Gyönk” 2014

Gyönk – A gyönki Német Nemzetiségi Egyesület immár harmadik alkalommal rendezte meg az „Édes Gyönk" mézeskalács kiállítást. Három éve Kemler Imréné ötlete alapján indult a kezdeményezés a Tolna megyei kisváros mézeskalács másának megalkotására, amit természetesen nem csak az egyesületi tagok, hanem Gyönk és környékének vállalkozó kedvű kezdő és gyakorlott „konyhatündérei boszorkánykonyhájában” készítenek el minden évben. A közös édes építkezésekhez az alapanyagokat az egyesület, a méhészklub és magán felajánlások biztosították.

Beiktatták Kollár Zsolt lelkészt Gyönkön

Gyönk – 2014. július 19-én beiktatták a Gyönki Evangélikus Egyházközség lelkészének Kollár Zsoltot. A beiktatást Szabó Vilmos Béla a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperese végezte.

Édes Gyönk – Kiállítás nyílt az evangélikus templomban

Gyönk – Idén második alkalommal került megrendezésre az Édes Gyönk című kiállítás a Német Nemzetiségi Egyesület rendezésében, aminek a gyönki evangélikus templomunk ad helyet. A megnyitón, 2013. november 28-án a gyönki általános iskola tanulói szép műsorral szolgáltak – tudta meg szerkesztőségünkBeke Mátyás lelkésztől. Forrás: gyonk.lutheran.hu

Édesapja nyomán lett néprajzkutató

Tamási – A harmincéves gyönki német nemzetiségi tájház anyagából válogatott kiállítás nyílt Tamásiban. A tárlatot Lackner Mónika néprajzkutató, a budapesti Néprajzi Múzeum muzeológusa nyitotta meg. Forrás: teol.hu, szöveg: Venter Marianna

Aranykonfirmációt ünnepeltek Gyönkön

Gyönk – 2013. szeptember 28-án az 1962-63-ban konfirmáltak aranykonfirmációját ünnepelték a gyönki evangélikus templomban. „Ünnepi istentisztelet keretében adtunk hálát az elmúlt 50, illetve 51 évért. Azokról a testvéreinkről, akik nem tudtak ezen a napon velünk lenni és arról a három testvérünkről, akiket Urunk már elszólított imádságban és gyertyagyújtással emlékeztünk meg” – írták a gyülekezet honlapján. Forrás: gyonk.lutheran.hu

A fasoriak széke

Készülnek a nyári táborokra a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség tagjai. A múlt pénteken 42 db strapabíró széket vittek Keszőhidegkútra a Találkozások házába. Forrás: facebook.com

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gyönk csatornájára