gyűjtés

Gyűjtést indít az Ökumenikus Segélyszervezet a rendkívüli időjárás károsultjai javára

Budapest – Miközben Magyarországon az áradások mellett a belvíz okoz egyre több helyen károkat, a magyarok lakta vajdasági Tordán tornádó utáni károk felmérése zajlik. Az Ökumenikus Segélyszervezet felkészült, hogy szükség esetén magyarországi közösségeknek segítsen, Tordán pedig már el is kezdődött a gyorssegélyezés előkészítése. Forrás: segelyszervezet.hu

Mindenki segíthet! – Gyülekezetek gyűjtenek adományokat Szarvason – Újra megnyílt az Ótemplomi Szeretetszolgálat téli melegedője

Szarvas – Együtt segít a rászorulókon az evangélikus, református és katolikus gyülekezet Szarvason. A gyülekezetek az imaheti alkalmakon a lakosság támogatásával szeretnének segíteni ruhaadományok, takarók, tartós élelmiszerek gyűjtésével. Az imahét zárásaképpen pedig 2013. január 27-én 12.30 perckor a Vasút utca 10. szám előtt az összegyűlt pénzadományokból fognak ételosztást tartani. Az étel kiosztásában a gyülekezetek lelkészei is segédkeznek majd. Forrás: korostv.hu

Játékokat gyűjtenek a Johanneum számára

Szombathely – Karácsonyi ajándékgyűjtés indul a Johanneumban, így szeretnék, hogy az otthonban élő gyerekek számára is boldog, örömteli legyen az idei karácsony. Akinek lenne olyan nagyobb méretű játéka, ami jó állapotban van (gumi vagy műanyag alapanyagú) és már nincsen rá szüksége, szívesen elfogadják a Johanneumban fogyatékkal élő gyerekek javára!

Advent első hetében már 30 ezren hívták a 1353-as adományvonalat

Budapest – Egy hete, advent első vasárnapján indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Az ünnepi összefogáshoz bárki könnyen csatlakozhat a 1353-as adományvonal tárcsázásával. Az első hét folyamán 30 ezer telefonhívás érkezett. A Segélyszervezet köszöni az eddig érkezett adományokat és azt kéri, aki tudja, adja tovább: az adományvonal egész adventben folyamatosan hívható, és minden hívás segít! Forrás: segelyszervezet.hu

Étel, Otthon és Esély a rászorulóknak a 1353-as Adományvonal hívásával

Budapest – 2012. december 2-án, advent első vasárnapján, pontosan 13.53 órakor gyújtották meg a lángot az adventi koszorú első gyertyáján az Ökumenikus Segélyszervezet 17. alkalommal meghirdetett Országos Adventi Pénzadománygyűjtését bemutató sajtótájékoztatón. Az ünnepi gyertyaláng üzenete így kapcsolódik össze azzal a 1353-as Adományvonallal, melynek hívásával az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves, rászorulókért végzett munkáját lehet támogatni.Forrás: segelyszervezet.hu

Ökumenikus Segélyszervezet: Az ismert sportolók Koko vezetésével népszerűsítették az adománykuponokat

Rendhagyó sajtóesemény keretében indította el idén is a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet azt a nagyszabású adománygyűjtő akciót, amely december 31-ig tart a Tesco összes magyarországi üzletében. A pénztáraknál kihelyezett 200 forintos kuponok megvásárlásával bárki csatlakozhat az Ökumenikus Segélyszervezet „szeretet.éhség.” mottójú országos adventi pénzadománygyűjtéséhez, és támogathatja a nélkülöző családokat segítő egész éves munkát. Idén a gyűjtés első két napján, november 26–27-én közel egymillió forint már össze is gyűlt. A kuponokat kizárólag a Tesco áruházak kasszájában lehet megvásárolni, egészen az év utolsó napjáig. Forrás: segelyszervezet

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyűjtés csatornájára