húsvét

Húsvét vigíliájára nagypéntek éjjeléről

„A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.” (Jn 20,1)

A végső virradat előszele

Húsvét minden rá vonatkozó újszövetségi részlet ellenére – némelyeknek talán éppen azok miatt –, de kétezer év igehirdetése és értelmezési kísérletei dacára is, titok marad. A 20. század érzékeny lelkű, mértékadó magyar költője, Pilinszky János egy húsvéti elmélkedésében a végső virradat előszelét említi. „Az ember csak megtapasztalhatja érintését, de útjait ki nem fürkészheti. A végtelen Isten és a véges ember drámájában ez a kifürkészhetetlenség Isten szeretetének örök előjoga. Megértenünk lehetetlen, de bármelyikünk megbizonyosodhat róla, s ez a bizonyosság nemcsak a világ szeszélyeit és esetlegességeit, de bensőséges erejével még törvényeinek bizonyosságát is véghetetlenül fölülmúlja.” (Isten dicsősége, Új Ember, 1970. március 29.)

Húsvéti üzenet 2018

Budapest – „Valóban feltámadt az Úr” (Lk 24,34) igei mottóval a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa idén is kiadta húsvéti üzenetét. Az alábbiakban ezt olvashatják.

Mi köze az alvásnak húsvéthoz?

Reggel fél hét van. Már harmadszorra nyomtuk meg a telefonunk szundi gombját, és az aznapi feladatok lassan kezdenek az elménkbe szűrődni. Az alvás, melyből sosem elég, és mégis egyre kevesebb jut, ahogyan egyre több teendőt sűrítünk egy napba. Az alvás az emberi természet egyik legmisztikusabb része, de vajon hogyan kapcsolódik az alvás a húsvéthoz?

Mindenféle néphez

Az Evangélikus Élet hűséges olvasói megszokhatták már, hogy vízkereszt ünnepéhez közeledve mindig helyet kér a lapban az Evangélikus Külmissziói Egyesület. Nem véletlenül, hiszen évről évre szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy küldetésünk – az evangélium megszólaltatása és megélése – nem csupán szűk környezetünkben, hanem országhatárokat átlépve is feladatunk. Mint minden esztendőben, idén is meghirdetjük húsvétig tartó adománygyűjtő akciónkat ezzel a címmel: Vízkereszt a külmisszió ünnepe.

Húsvét alkalmából különleges játszóházat szervezett Békéscsabán az evangélikus iskola

Békéscsaba – A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskola növendékei játékos formában ismerkedtek meg húsvét gazdag szimbólumrendszerével.

A hely szelleme – A tér megszentelődése

Budapest – A Kiscelli Múzeumban látható Hét utolsó szó címmel Nádler István kiállítása, mely Joseph Haydn A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című műve alapján készült.

Kereszthalál és csokinyuszi? – Nagyheti ökumenikus körkérdés – Evangélikus lelkipásztor szemével

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Húsvét misztériuma azonban sokkal nehezebben dekódolható egy kisgyermek számára, mint Jézus születésének örömünnepe, jóval nagyobb fejtörtést okoz azoknak a szülőknek, akik keresztény szellemben próbálják nevelni csemetéiket. A háromnapos ünnep íve gyerekként nehezen követhető.

Hangolódó #37 | Húsvét

Mai válogatásunkat húsvét alkalmából dr. Finta Gergely, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetőjét, orgonaművészt, a Deák téri templom orgonistája készítette.

A feltámadásnál is nagyobb csoda

Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének húsvét 2. napjára írt prédikációját közöljük.

Oldalak

Feliratkozás RSS - húsvét csatornájára