hajléktalan

Az Oltalom Szeretetszolgálat szakemberei a koronavírus idején is segítenek a hajléktalanokon

Nyíregyháza – Régóta tudjuk: szakadt, lyukas az a szociális háló, mely megvédhetne bennünket attól, hogy a mélybe zuhanjunk baj esetén. Régi tapasztalat, elég néhány rossz lépés, fordulat az életben – saját hibából vagy önhibánkon kívül – , és elnyeli az embert az örvény. Az Oltalom Szeretetszolgálat szakemberei nem vizsgálgatják a gyarlóságot, és főleg nem ítélkeznek. Minden segítséget igyekeznek megadni a hajlék nélkül maradt embereknek, hogy legalább az emberi méltóság és a remény megmaradjon. Hogyan veszik az akadályokat a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején – erről kérdeztük Szántó Tamást, az éjjeli menedékhely részlegvezetőjét.

Átszervezték a hajléktalanok ellátását az Oltalom Szeretetszolgálatnál

Nyíregyháza – Már nem kell egyik ellátóhelyről a másikra sétálgatniuk Nyíregyházán a hajléktalan embereknek. A nagyobb bajt megelőzendő, a napokban átszervezte egységeit az Oltalom Szeretetszolgálat. Sikerült-e megbirkózni a nehézségekkel, hogyan fogadták a változást azok a fedél nélküli emberek, akik létfeltételeiket az Oltalomtól kapják? Papp Andrással, az Oltalom Szeretetszolgálat részlegvezetőjével beszélgetett Veszprémi Erzsébet.

Nappali melegedő, népkonyha és éjjeli menedék is segíti a hajléktalanokat Nyíregyházán

Nyíregyháza – Nappali melegedő és éjjeli menedékhely, népkonyha és átmeneti szálló, de még bölcsőde is segíti a nyíregyházi hajléktalanok, rászorulók életét. Az Önkormányzat civil szervezettel és egyházzal kötött megállapodása biztosítja a szociális törvényben meghatározott ellátást.

Hajléktalanoknak és rászoruló családoknak is segítség a MÖS szeretetvendégsége – Zár az Adománypont

Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezte hagyományos adventi-karácsonyi melegétel-osztását. Hat napon át, december 17. és 22. között naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára. A szeretetvendégségen az étel mellett feldíszített, fűtött sátor és karácsonyi zene is várja a rászorulókat.

Hát ilyen egy hajléktalan temetése

Péntek reggel van. Nemigen akaródzik kikászálódni az ágyból. Tudom, hogy fel kéne kelnem, tudom, hogy fontos… Vagyis sejtem, de még nem tudom, mennyire.

„…angyalokat vendégeltek meg”

A csengetés hosszából tudom már, hogy ők keresnek. Valami mindig hiányzik… Hol a receptet mutatják, amelyet jó volna kiváltani, hol az üres reklámszatyrot. Lehet, hogy a gázmelegítőhöz kellene palack. Vagy meleg ruha, cipő. Ha vasárnap délidőben jönnek, pontosan tudom, hogy az ő asztalukon semmi nincs. Asztaluk sincs.

Földön fekvőbe nem rúgunk bele – Egyházi vélemények migránsokról, hajléktalanokról

Budapest – Vigyázni kell, a „migránsozás” ugyanolyan mérgező, mint a „cigányozás” és a „zsidózás” – figyelmeztetett Gáncs Péter evangélikus püspök azon a vallásról és politikáról szóló fórumon, amelyet csütörtök délután rendeztek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Síp utcai székhelyén.

Közös gondolkodás a hajléktalanság felszámolásáról

A hajléktalanság rendezése hosszú ideje megoldandó feladat hazánkban, nem mindegy azonban, honnan közelítjük meg a kérdést. A magyar közéletben nagy port kavart a legújabb alkotmánymódosítás, amely többek között tiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. De megoldást nyújtana a problémára, ha a szállók kötelezően befogadnák ezeket az embereket? Továbbá alapvető kérdés számunkra az is, hogy keresztényként mi mit tudunk tenni értük.

Akadálymentesítés minden szinten – Megismerkedtünk az Andorka Eszter Program projektjeivel

Budapest – 2018. április 27-én a Deák téri evangélikus templom gyülekezeti termében került sor az Andorka Eszter Program (AEP) sajtóeseményére. A találkozón bemutatták a 2017-ben és 2018-ban támogatott projekteket, amelyeknek célja az elesettek megsegítése, az előítéletek leküzdése és az egyház aktív társadalmi jelenlétének segítése.

Fáztál már igazán? – Hajléktalanoknak segítettek a józsefvárosi evangélikusok

Budapest – A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség tagjai lelkes segítőkkel kiegészülve a tél leghidegebb napjain (február 28-án és március 1-jén) ételt osztottak Józsefvárosban. A gyülekezet tagja, Langenbrinck Katalin kezdeményezte a spontán akciót, amikor a közösségi médiában feltette a kérdést – „Fáztál már igazán?” – a Keletinél, a Kálvin téren, a Corvin-negyednél és a Blaha Lujza téri aluljárókban meghúzódó emberekre gondolva.

Oldalak

Feliratkozás RSS - hajléktalan csatornájára