interjú

„Zelma néni, a mi papunk”

Takácsné Kovácsházi Zelma évfolyamelsőként végzett a teológián, mégis a püspöki hivatal segédtitkárnőjeként kezdte pályafutását 1953-ban, miután egyszer érte is eljött a fekete kocsi. Az első nők között volt, akiket a Magyarországi Evangélikus Egyházban 1982-ben lelkésszé szenteltek. Gyülekezeti munkát korábban is végzett, méghozzá akkora sikerrel, hogy 1959–90 között gyerekek és fiatalok százai jártak az általa vezetett gyermek- és ifjúsági foglalkozásokra. Nyugdíjazása után, hatvanévesen kezdett el kortárs teológiát tanítani az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, amit ott addig nem tanított senki, és csak nyolcvanévesen hagyta abba. Hiszi, hogy a teológiai gondolkodás nem ért véget a reformációval, hogy a teológiának és a hitéletnek olyan hangja is van, amellyel meg lehet fogni az embereket, amellyel el lehet mesélni a régi történeteket úgy, hogy abban kapaszkodót találjanak. A Credo magazin nagyinterjúja mindenki Zelma nénijével, aki köré már 1956-ban is odagyűltek bérházuk lakói, hogy a fegyverropogás helyett azt hallgassák, amit ő mesél.

Egy színész mégsem lehet ateista

Budapest – A 2009-ben létrejött Nézőművészeti Kft. társulatának repertoárjában érzékenyítő, megelőző, problémákat feltáró színdarabok is vannak, amelyek egyaránt alkalmasak a fiatalok és szüleik megszólítására is. Scherer Péter színművésszel arról beszélgettünk, hogyan mertek ezekhez a sokszor igen kemény, nehéz témákhoz hozzányúlni. Közben azt is megtudtuk, a színész szerint bár lehet Istenhit nélkül élni, de nem érdemes.

Fabiny Tamás: Nem hiszek a könnyelmű ökumenében

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökével az Úrvacsora évének meghirdetése kapcsán beszélgetett a Szemlélek blog a keresztény egységtörekvés aktuális témáiról.

Egy jelentős európai ember értékei nyomában

Budapest – Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány vezetője, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, az utolsó trónörökös hatalmas hagyatékáról.

Nagyvárosból a „nagyon vidékre”

Bócsa – Budapestről költözött Bócsára László Lajos Gergely evangélikus lelkipásztor, aki elhívását követve teljes erejével végzi két falusi evangélikus gyülekezet pásztorolását. Itt találta meg társát, itt született első gyermekük, és itt építi a település első igazi, tornyos templomát. Ismerjék meg életét, hitvallását! Nem bánják meg, ha velünk tartanak! – A Halas Rádió adása.

Fogdától a templomig

Vas megyében, egy békés kis faluban él Balczó Mátyás író, újságíró, a szentgotthárdi evangélikus gyülekezet aktív tagja. De nem volt ez mindig így. Korábban többször élt meg lelki válságokkal teli időszakokat, jutott mélypontra. Isten azonban folyamatosan szólítgatta őt, és hitre jutott. Úgy érzi, a helyére került, hazaért, és nincs más dolga, mint az evangélikus közösség tagjaként is hasznosnak lenni mások számára.

A konszolidáció esztendeje

Az egyház a gyülekezeteiben él – szoktuk hangoztatni, miközben azért őszintén reméljük, hogy mint szervezet sem vegetál. A Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinatának november 22-én megtartott negyedik ülésszakán országos tisztségviselők, különböző munkaágak, bizottságok vezetői összegezték idei tevékenységüket. Mindez jó apropót kínált arra, hogy Prőhle Gergely országos felügyelővel – aki a testület előtt szintén megtette éves jelentését – magazinunk hasábjain is visszatekintsünk a mögöttünk hagyott esztendőre.

Isten missziójának gyümölcse az egyház

„Nem minden misszió, amit annak mondanak, és lehet az is misszió, amit nem így nevezünk. Életet, hitet mi nem adhatunk. Koldusok vagyunk, ahogy Luther is látta. Rászorulunk Isten kegyelmére, áldására, aki kövekből is támaszthat egyházat magának” – mondja Szeverényi János. Küldetés rovatunkban ezúttal egyházunk országos evangelizációs és missziói lelkészét kérdezzük.

Stúdióbeszélgetés Lupták György evangélikus esperessel

Kiskőrös – Lupták György evangélikus esperes több mint 35 éve szolgál Kiskőrösön. Feleségével itt alapítottak családot, 5 gyermekük számára ez a város jelenti az otthont. 2018-ban Kiskőrös díszpolgárává választotta a képviselő-testület, majd tavaly augusztusban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vette át a Parlamentben. Idén április végén nyugdíjba vonul, ennek kapcsán beszélgetett vele a KiskőrösTV. Kitérve a január 13-én kezdődő ökumenikus imahétre, és az evangélikus gyülekezetben zajló teaestekre.

Hogyhogy katolikus az evangélikus püspök titkára?

Csűry Csaba görögkatolikus teológus, egyúttal evangélikus püspöki titkár Fabiny Tamás mellett. A Szoljbeapapnak.blog.hu interjúját adjuk közre.

Oldalak

Feliratkozás RSS - interjú csatornájára