keresztény

Európa vállaljon felelősséget az üldözött keresztényekért!

Strasbourg – A vallásüldözés az elvándorlás egyik fő mozgatórugója a világ számos térségében. Európa nem teheti meg, hogy félmegoldásokkal védelmezze az üldözötteket, hangsúlyozta Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselője, az Európai Néppárt vallásközi párbeszéd munkacsoportjának társelnöke a vallásszabadság előmozdításáért felelős uniós különmegbízott feladatairól elfogadott parlamenti állásfoglalás kapcsán 2018. január 15-én, kedden Strasbourgban.

„Annyira becsülnek, mint vágójuhokat”

Több alkalommal is jártam a kárpátaljai Nagydobronyban. Korábban Horkay László püspök végezte, most Kolozsy András lelkipásztor végzi ott nagyon hűségesen a szolgálatot. A komoly gyülekezeti és diakóniai munka mellett igen jelentős a cigányok közötti tevékenységük is. A település melletti cigánytelep északi részén templom áll, ahol a helyi népes roma közösség tarja istentiszteletét.

A megbékélés útja a törékeny világban – Elkezdődött a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács konferenciája

Budapest – Kecskemét – A magyar zsidóság történetének kivételes pillanatát jelenti a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács június 24. és 27. közötti éves konferenciája, amelynek aktuális témája: „megbékélés egy törékeny világban”. Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek lesz a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) társszervezésében megvalósuló rendezvény egyik főelőadója.

Ökumenikus imaórát tartottak Budapesten a keresztény vértanúk emlékére

Budapest – Bíró László tábori püspök vezette március 28-án, nagyszerdán este a budapesti Egyetemi templomban azt az imádságot, amelyet napjaink vértanúiért szervezett a Szent Egyed Közösség. A testvéregyházakat Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Fogarasi Gábor református lelkész képviselte.

Van lehetőség a visszatérésre Szíriába

Brüsszel – „A keresztény híveknek haza kell térniük Szíriába!” – hangsúlyozta Jean-Clément Jeanbart aleppói melkita görögkatolikus érsek, aki Hölvényi György EP-képviselő (Fidesz-KDNP) meghívására látogatott az Európai Parlamentbe. A szíriai egyházi vezető az európai néppárti frakció vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának meghallgatásán vett részt, amelyen a közel-keleti térség háborús konfliktusaitól szenvedő keresztény közösségek helyzetét vitatták meg a résztvevők.

Szakértő: az iraki keresztények szülőföldjükön maradnának

Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai úgy látják, hogy az iraki keresztények továbbra is szülőföldjükön képzelik el boldogulásukat – mondta Bálint Gábor, a szervezet nemzetközi programjának vezetője az M1 Napi aktuális keddi műsorában.

Evangélikus segítséggel folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet programja Irakban

Budapest – A napokban érkezett vissza Irakból az Ökumenikus Segélyszervezet küldöttsége. Bálint Gábor, a szervezet nemzetközi programjainak vezetője február 26-án sajtótájékoztatón számolt be a helyszínen szerzett tapasztalatairól, kiemelve a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a közelmúltban elindított segélyprogram fejleményeit.

Itt az idő, hogy tettekre váltsuk a fohászt – Keresztény–zsidó imaóra Budapesten

Budapest – Az ökumenikus imahét utolsó napján, 2018. január 28-án keresztény–zsidó imaórát tartottak a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. Snell György esztergom-budapesti segédpüspök és Frölich Róbert országos főrabbi elmélkedése után a különböző keresztény felekezetek képviselői mondtak imádságot.

Az MEE adventi adománygyűjtésével csatlakozik a MÖS iraki programjához

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház a közel-keleti konfliktus áldozatai és az üldözött keresztyének megsegítésére indított 2017 ádventi adománygyűjtésével kapcsolódik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet iraki programjához.

Meleg és keresztény? – Református-evangélikus vita a homoszexualitásról

Budapest – Hazánkban először vitázhattak nyilvánosan a kérdésben ellentétes álláspontot képviselő teológusok. „Lehet, hogy egyesek ezt a vitát ellenségeskedést szítónak, szeretetlennek, sőt, keresztényietlennek akarják vagy fogják titulálni, valójában az ellenkezője igaz” – köszöntötte Nagy Gergely református lelkipásztor a Meleg és keresztény elnevezésű teológiai vitaest résztvevőit, 2017. december 4-én. Cikkünk a valasz.hu beszámolója.

Oldalak

Feliratkozás RSS - keresztény csatornájára