kiállítás

Imago Mundi – a valóság tükre

Nyíregyháza – A Nyírpláza első emeletén elterülő Közösségi Face-ekben nyitották meg 2016. március 11-én, pénteken a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjainak fotóiból álló Imago Mundi elnevezésű kiállítást.

Jézus élete festményeken – Beszélgetés Aknay János festőművésszel

Budapest – A Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész tizenkét részes festménysorozatán Jézus életét ábrázolja. Aknay Jánost egyebek mellett a képek születéséről, a vallásos kortárs művészetről, és arról kérdeztük, miért festett már akkor vallásos képeket, amikor a rendszer nem tűrte az ilyen alkotásokat.

Kaisler Gitta festménykiállítása nyílt meg a dunaújvárosi evangélikus templomban

Dunaújváros – Böjt negyedik vasárnapján délben Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója nyitotta meg a dunaújvárosi evangélikus templom galériájában Kaisler Gitta festménykiállítását. A képek pünkösdig láthatók. Délután 17 órától a Viadana Kórus adott koncertet a templomban, Pad Zoltánnak, a Magyar Rádió Énekkara karnagyának vezetésével. KÉPRIPORT!

Maci-kiállítás nyílt Kisapostagon

Kisapostag – A Maci-kiállítás közel száz mackója soha el nem múló szeretetről tanúskodik, hiszen ezeket az édes plüssfigurákat születésnapokra és egyéb alkalmakra kaptuk. A kiállítás megnyitóján, szeretetvendégség keretében, az ősrégi zarándokútról, az EL Caminóról kaptak a vendégek képes előadást. Ezen a napon Újvárosban Wass Albert-maraton is volt. A felolvasáson a Neopolis együttes lépett fel.

50-50 – Gödöllői művészek csoportos kiállítása

Gödöllő – A Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállítóterében nyílt csoportos kiállítása a GÖMB (Gödöllői Művészbarátok) Alkotócsoportnak. Alábbiakban a kiállításmegnyitón elhangzott beszédet közöljük.

„A véges befogadhatja-e a végtelent?” – FASOR 110 – Kiállítás-megnyitó a K11-ben

Budapest – „A véges befogadhatja-e a végtelent?” Erre a kérdésre is nemzedékek óta reflektálhatnak azok, akik a 110 éves fasori evangélikus templomba „megkeresztelt gyermekként vagy felnőttként, kapcsolatukra áldást kérő házasokként, vagy veszteségeikben vigaszt keresőkként” jöttek be. Ezúttal – immár a falakon kívül – a templomról nyílt fotókiállítás teremt alkalmat bárki számára arra, hogy „kötött rend és alkotó szabadság” találkozásából merítve sokrétűen inspiráljon.

Megnyílt a Betlehemi jászolkiállítás a Magyarság Házában

Budapest – Megnyílt az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó, kézműves alkotásokat bemutató, 22. Betlehemi jászolkiállítás a Magyarság Házában kedden, Budapesten.

A betlehemállítás művészetét mutatja be a Néprajzi Múzeum új tárlata

Budapest – A betlehemállítás eszközeit és kultusztörténetének legfontosabb állomásait mutatja be a Néprajzi Múzeum legújabb időszaki kiállítása. A tárlat december 4-én nyílt, és 2016. szeptember 4-ig látogatható.

Megnyílt az „Édes Gyönk” mézeskalács kiállítás

Gyönk – A gyönki Német Nemzetiségi Egyesület 2015. november 29-én, advent első vasárnapján tartotta meg a negyedik Édes Gyönk mézeskalács és első alkalommal Gyönki életképek – babakiállítás megnyitóját. A gyönki evangélikus templom nyitó rendezvényen Kollár Zsolt lelkész köszöntötte magyarul–németül a szép számú, mintegy háromszázötven főnyi közönséget.

Nagyszabású betlehemkiállítás nyílik a Néprajzi Múzeumban

Budapest – Több mint százéves tárgyak, archív fotókon megelevenedő népszokások, a restaurálási munka kulisszatitkai, betlehem- és kultúratörténet, a magyar népi mellett olasz, francia, guatemalai és más, távoli népektől származó betlehemek lesznek láthatók a december 4-én nyíló kiállításon.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kiállítás csatornájára