kiállítás

A legrégebbi Luther-képről és a Menő reformáció buszról beszélgettek a SopronTV-ben

Sopron – Mozgalmas napok elé néz a Soproni Evangélikus Egyházközség, hiszen családi program és igazi kulturális csemege is várja az érdeklődőket a hét folyamán. Ezekről beszélgettek a gyülekezet lelkészével, Tóth Károllyal.

Koncert, kiállítás és előadás is volt Dunaújvárosban

Dunaújváros – A dunaújvárosi evangélikus templomban március 21-én 17 órakor Marcin Dominik Gluch lengyel zongoraművész koncertje volt hallható, és egy kiállítás nyílt a lengyel szabadság 100. évfordulóján a krakkói Wawelről készült fotókból. Március 22-én pedig Szántai Lajos tartott előadást a csillagos égboltról. KÉPRIPORT!

Az Írás, ami összeköt – KÉPRIPORT!

Budapest – Az Írás, ami összeköt címmel bibliatörténeti kiállítás nyílt az újpesti Ifjúsági Házban. Id. dr. Blázy Árpád gyógyszerésznek a mintegy hetven kötetből álló, hat évszázad történetét felölelő, különleges bibliagyűjteményéből láthat válogatást az újpesti közönség.

Kiállítás nyílt a lourdes-i keresztút szobrainak fotóiból

Budapest – „A szeretetből fakadó jóság tanúságtétele láthatóvá teszi a nem láthatót” – fogalmaz Maria de Faykod. A kegyelmen alapuló jézusi szenvedés ajándékára mutat rá a szobrászművész tizenhét stációból álló, monumentális lourdes-i keresztútja. A Pesti Vigadóban most a művekről készült művészeti fotók mutatják be a szenvedéstörténet stációit.

Pozsonyban is megnyílt A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás

Pozsony – A protestantizmus népszerűségét annak is köszönhette, hogy a nép nyelvén szóltak prédikátoraik, a reformáció Felső-Magyarországon és Erdélyben talált táptalajra, és onnan terjedt el az egész Királyságban. A magyar reformáció öt századát mutatja be a Soli Deo Gloria elnevezésű kiállítás, amely 2018. február 27-én nyílt meg a Pozsonyi Magyar Intézetben, amely új helyen, a Stefánia út 1. szám alatt várja az érdeklődőket. A kiállítás március 6-ig tekinthető meg.

A Barcsay Stúdió kiállítása és Marics Tamás gitárkoncertje Dunaújvárosban

Dunaújváros – Szét vagyunk esve. Rohanunk, de oda soha nem érünk, nézünk, de semmit sem látunk, hallunk, de semmit sem értünk, érezzük, hogy ez így nem jó, de mégsem teszünk ellene. Mi van ilyenkor? Szétesünk, mint egy elhasznált motor, melynek nem volt se szervize, se gondos gazdája. Mit lehet tenni?

A wittenbergi kalapácsütésektől az aszódi iskoláig – A reformáció és hatásai bélyegeken

Gazdag, változatos, sokszínű és lenyűgöző – így jellemezhető leginkább a fővárosi Bélyegmúzeum Egy új kor kezdete – 500 éves a reformáció című kiállítása. A május 6-ig látogatható tárlat egyéni látogatóknak, gyülekezeti és ifjúsági csoportoknak egyaránt jó szívvel ajánlható. Zombor Zoltán muzeológus-kurátort kértük meg, hogy kedvcsinálóként mutassa be olvasóinknak a látnivalókat.

Festeni az evangéliumot

Budapest – Karátson Gábor személye, munkássága, ezen belül festészete (újra) felfedezésre vár. Utóbbira most látszik is esély, hiszen Budapesten öt helyszínen lehet képeivel találkozni.

Bemutatták Tölg-Molnár Zoltán képzőművész legújabb kötetét

Budapest – Tölg-Molnár Zoltán alkotásai „befejezettségről és töredékességről, tökéletességről és esendőségről, termékeny kétségekről és határozott állításokról egyszerre szólnak” – fogalmazott Gerber Pál képzőművész.

A soproni evangélikus gyülekezet évszázadai

Sopron – A közelmúltban látott napvilágot a Soproni Evangélikus Egyházközség Gyűjteményei anyagát bemutató kiállítási katalógus magyar és német nyelven.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kiállítás csatornájára