konferencia

A cipszerek öröksége – Beszámoló a szepesi konferenciáról

Budapest – Egy héttel a szepesi időszaki kiállítás megnyitása után, 2019. október 17-én A cipszerek öröksége címmel szakmai konferenciát rendezett az Evangélikus Országos Gyűjtemény. A nagyszámú és szakértő – teológus, történész, könyvtörténész, irodalmár és szepesi származású – közönség öt előadást hallgatott és vitatott meg a múzeum rendezvénytermében. Az előadók a régi cipszer kultúra mozaikjait mutatták be előadásaikban, kapcsolódási pontokat keresve a régmúlt és a jelen története között.

Cigánykérdés Szarajevóban

Szarajevó – Október 9-12-ig 210 résztvevő gyűlt össze a 3. Európai Cigány Konferenciára. Az elsőt 2014-ben Budapesten tartották, az USA-ban élő kínai pünkösdi keresztények kezdeményezésére, a másodikat két évvel később Békésen már teljességgel saját berkeken belül, a harmadikat pedig ebben az évben – Bosznia-Hercegovina fővárosában – Szarajevóban.

Diakóniai konferencia a fejlesztések jegyében

Budapest – Már hagyomány, hogy minden ősszel, szeptember 24-én, a diakónia napját megelőzően összegyűlnek a Magyarországi Evangélikus Egyház szeretetintézményeiben dolgozó lelkészek, munkatársak, vezetők áttekinteni a közelmúlt eredményeit és együtt felkészülni a jövő feladataira.

Hála és felelősség a sokféleségért – Konferencia a Teremtés hetén

2019-ben a Teremtés hetének témája hála és felelősség, az év ENSZ által meghatározott globális célja a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. Konferenciánk egyrészt a sokszínű természet együttműködését kívánja példaként állítani a társadalom elé. Másrészt a hála és felelősség aspektusát emeli ki, mint lehetséges utat a teremtésvédelem számára: a különböző „másik” létezését mint értéket felfogó, és azt aktívan, támogatóan megőrző magatartást az ökológiai, társadalmi és vallási térben.

„Követlek, akárhová mégy!?” – Lelkészkonferencia Északon

Balatonszárszó – A „Követlek, akárhová mégy” (Lk 9,57) lukácsi igeszakasz volt a mottója idén a 2019. augusztus 28. és 30. között megrendezett Északi Evangélikus Egyházkerületi munkaévkezdő lelkésztalálkozónak, amelynek lelki vezetője idén is Johann Gyula lelkész volt.

Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot

Budapest – Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot, csütörtökön és pénteken politikusok, tudósok, egyházi képviselők és közszereplők tartanak előadásokat és cserélnek tapasztalatot a demográfiai kihívásokról – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Indián úrvacsorája

Szeretjük a konferenciákat. Már az előkészületek is örömet adnak: megtalálni, elkérni az Úrtól a fő témát, az ahhoz illeszkedő igéket; felkérni az előadókat, bizonyságtevőket. Fontos az éneklés, a zene. Jó elővenni a régi és az új énekeket. „Aki énekel, kétszeresen imádkozik” (Augustinus). Már a Lélek általi éneklés alatt megszólíthat minket Isten. Egyházunk nagy kincsei a konferenciáknak helyet adó intézmények szerte az országban: hegyvidéken (Piliscsaba, Mátra), tóparton (Balaton). Több egyházmegyének és gyülekezetnek van a találkozáshoz saját helyszíne az ország különböző pontjain.

A spiritualitás svédasztala

Sok évvel ezelőtt hallottam már a Bajorországi Evangélikus Egyház által támogatott európai ökumenikus tanulmányi kurzusról, Josefstal neve belevésődött az emlékezetembe. Az Alpok alján fekvő hegyi falucskában mindenki a turizmusból él, sípályák veszik körül a gyönyörű tengerszemeket. Az ökumenikus oktatási központ erdő szélén áll, parkjában patak csörgedezik. Erre az idilli helyszínre érkezett a közel ötven résztvevő az idén május 13–22. között tartott szemináriumra, amelynek témája a spiritualitás újrafelfedezése volt.

A jövőt ostromló képzelet

Tihany – A következőkben Szalay László Pál református lelkipásztor, a konferencia egyik előadójának személyes benyomásait adjuk közre a tihanyi bencés apátságban megrendezett Közös gondolkodás a jövőnkről című konferenciáról.

Aktuális társadalmi kihívások közép-európai teológusok szemével

Bécs – 2019. július 4–7. között került megrendezésre a Bécsi Egyetem Evangélikus Teológiai Fakultásán a SOMEF, azaz a dél-, kelet-, közép-európai protestáns teológiai fakultások 11. konferenciája.

Oldalak

Feliratkozás RSS - konferencia csatornájára