konferencia

Ajándék és feladat – Az ökumené jegyében tartják a teológiai tanárok konferenciáját

Budapest – Háromnapos konferenciát rendeznek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (PPKE HTK) teológiai tanároknak. A január 25. és 27. között zajló tanácskozásra – melynek címe „Reformáció és ökumenikus párbeszéd” – ezúttal a protestáns egyházak képviselőit is meghívták.

500 év. Szeretet. Szolgálat. – Évkezdő intézményvezetői konferenciát tartott az Evangélikus Diakónia

Budapest – A Sztehlo-gimnázium dísztermében tartotta a jubileumi év első munkaértekezletét a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálata.

Konferencia: Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956

Budapest – A Mika Sándor Egyesület (az Eötvös Collegium Történész Műhelye volt tagjainak szövetsége) a Győri Egyházmegyei Levéltárral közösen, 2017. február 9-én, csütörtökön egész napos nemzetközi egyháztörténeti emlékkonferenciát rendez Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956 címmel. A rendezvényen azt a helytállást fogják bemutatni, amelyet a Kárpát-medence keresztény társadalma tanúsított az 1944-től erőszakkal kiépített, az ateizmust zászlajára tűző, bolsevik rendszerrel szemben.

Nyelvtanulás mint életforma?

Budapest – Több mint 70 evangélikus iskolában tanító nyelvtanár kolléga gyűlt össze 2016. november 29-én a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében, hogy magyar, német és angol nyelvű előadásokat hallgassanak meg, workshopokon vegyenek részt, valamint módszertani ötleteket cseréljenek ki.

Konferencia a Mártonokról Szombathelyen

Szombathely – Egyszerre lezárták a Szent Márton-évet és megnyitották a Reformáció Emlékévet a Mártonok – Szent Márton és Luther Márton erőfeszítései a hit védelmében – című konferenciával Szombathelyen, 2016. november 12-én, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház helyiségeiben.

Bruttó 42 óra inspiráció – Őszintén a felügyelői konferenciáról

Révfülöp – A Budapest–Újpesti Evangélikus Egyházközség felügyelője, Haba Gábor a november elején Révfülöpön megtartott Evangélikus Felügyelők Országos Konferenciáját értékelte honlapunk számára. Őszinte gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.

Erős evangélikus egyház a jó megoldás a mai ember lelkiismereti problémájára

Révfülöp – A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeti felügyelői hagyományosan, november első hétvégéjén találkoznak Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Idén, a reformáció 500. emlékévét felvezetve, 2016. november 4. és 6. között, többnapos konferencia keretében értékelték közösen az evangélikus egyház aktuális eredményeit, értékeit és a vallási felekezetek között betöltött pozícióját.

Elkövetkezett a tények trónfosztása – Manchin Róbert előadása a felügyelők konferenciáján

Révfülöp – Reformáció és nyilvánosság – kell-e változtatni? Ezzel a címmel tartott előadást november 5-én, Révfülöpön, az MEE felügyelőinek munkaévet megnyitó konferenciáján Manchin Róbert szociológus. A Gallup Intézet korábbi vezetője kijelentette: az általunk ma ismert világ lényegében a reformációval indult el oda, ahol most tart.

Fiatal kutatók jelentkezését várják a teológuskonferenciára

A tavalyi évhez hasonlóan a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya (DOSZ HiTO) 2017. február 10–12. között ismét megrendezi a fiatal kutatók és doktoranduszok nemzetközi teológuskonferenciáját a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

A reformáció kutatásról szól a 2016-os Magyar Tudomány Ünnepe az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – A megújulás igénye és követelménye nemcsak a reformációra vonatkozik, mint mozgalomra és teológiai iskolára, hanem ezek kutatására és tudományos értelmezésére is. Természetes ezért, hogy a reformációra, sőt reformációkra vonatkozó felfogások mozgásban vannak, néha igen gyorsan megváltoznak. Konferenciánk nyolc előadása olyan kérdéseket közelít meg, melyekre a kortárs kutatók a hagyományos megítéléstől igen eltérő válaszokat adnak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - konferencia csatornájára