kormány

Grezsa István: lelkész ösztöndíjat indít a kormány

Budapest – Lelkész ösztöndíjat indít a kormány a Kőrösi Csoma Sándor Program mintájára – jelentette be Grezsa István, Szabolcs–Szatmár–Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos az utóbbi programban részt vevő fiatalok előtt 2018. január 8-án hétfőn Budapesten.

Megtartották a Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016 pályázat eredményhirdetését

Bzdapest – A Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016 pályázat értékelése lezárult, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jóváhagyta a díjazottak listáját. Számos evangélikus iskola diákja is szerepel rajta. Szeretettel gratulálunk!

Háromszázmillió forinttal támogatja a kormány a karitatív szervezeteket

Budapest – Háromszázmillió forinttal támogatja a kormány a Karitatív Tanács (KT) tagszervezeteit, hogy folytassák a határon, a határon túl és a tranzitzónákban végzett munkájukat – közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke újságírókkal csütörtökön Budapesten.

A reformáció 500 éves öröksége: Luther és Isten kétféle kormányzása

Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága szervezésében jubileumi előadássorozatra kerül sor minden hónap utolsó csütörtökén a Deák téri Evangélikus Országos Múzeum előadótermében. Negyedik alkalommal, 2017. április 28-án dr. Csepregi András teológus, lelkész, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze tartott előadást Luther és Isten kétféle kormányzása címmel.

A Bibliától Márain át az ember legjobb barátjáig

Milyen könyvet ajánl az ünnepekre, az év végi pihenéshez? – erről kérdezte a Magyar Nemzet a kormány tagjait, illetve egyházi vezetőket. Nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy a miniszterek és a püspökök milyen konkrét olvasmányt neveznek meg, hanem arra is kérték az érintetteket, röviden indokolják, esetleg ismertessék az ajánlott művet. A megkérdezettek bármilyen témájú olvasmányt javasolhattak, nem feltétlenül kellett az ajánlásnak a karácsonyhoz kötődnie. Az alábbiakban a cikket olvashatják.

121 milliárd forint támogatást kapnak az egyházak

Budapest – Összesen 121,1 milliárd forint fejlesztési támogatást kapnak magyarországi egyházak – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A határozat szerint a kormány egyetért az egyházi célú támogatások megvalósításával, ezért felhívta az emberi erőforrások miniszterét, hogy még idén tegye meg a szükséges lépéseket.

Az egyházak segítségét kéri az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság

Budapest – A magyarországi egyházak segítségét kéri munkájához az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Ülésezett a reformációi emlékév ünnepi rendezvényeit előkészítő emlékbizottság

Budapest – Orbán Viktor kormányfő elnökletével az Országházban tartotta őszi ülését a Reformáció Emlékbizottság csütörtök délelőtt – tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Havasi Bertalan úgy fogalmazott, a munkaülés mérföldkövet jelent a reformáció 500 éves jubileumának előkészítő munkájában, a tervezés után a megvalósulás szakasza következik. Az ülésen egyházi és állami vezetők számoltak be az eddig megvalósult tervekről és a jeles évforduló lehetőségeiről, kihívásairól.

A kormány majdnem egymilliárd forinttal támogatja a támadásokat elszenvedő keresztényeket

Budapest – A kormány úgy döntött, 3 millió eurós (930 millió forint) keretet különít el arra, hogy a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségeket segítse – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek hétfőn.

Az önkéntesek mellé áll az Emmi

Budapest – Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a szervezet az önkéntesség területén tevékenykedő civil, egyházi és gazdasági szereplők, valamint a kormányzati szakpolitikai irányítók együttműködését segítené – derül ki a testület létrehozásáról szóló előterjesztés-tervezetből.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kormány csatornájára