Nyíregyháza

Helyeden vagy? – Végh Tamás böjti evangelizációja Mandabokorban

Nyíregyháza – Böjt negyedik hetének első felében Zsarnai Krisztián esperes meghívására Végh Tamás nyugalmazott fasori református lelkész tart evangelizációs sorozatot Nyíregyháza Mandabokorban, a többfunkciós közösségi házban. Ezeket a böjti estéken elhangzó igehirdetéseket érdeklődő olvasóink meghallgathatják a tudósító honlapjáról is a következő nap reggelétől. Pál apostol megtérési története alapján (ApCsel 9. rész) a mai keresztyéneknek szól a kérdés: a helyeden vagy?

Eldöntötte, odament, megnyerte!

Nyíregyháza – Túró Vanda, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának védőnő szakos hallgatója, az Evangélikus Roma Szakkollégium tagja nyerte a Lippai Balázs Roma Szakkollégium országos mese- és versmondó versenyét, melyet 2018. március 2-án rendeztek Hajdúböszörményben. Vanda erős mezőnyben vívta ki az elsőséget, meggyőző előadásával – a tapsból ítélve – versenytársai elismerését is elnyerte, a zsűri pedig a fődíjjal jutalmazta.

„Még mindenkit sikerült megmenteni a fagyhaláltól” – Védett helyen, melegben, biztonságban

Nyíregyháza – Ebben a hidegben az állatokat sem hagyják az utcán, nemhogy az embereket – szögezte le Oláh Zita, akivel az Oltalom Szeretetszolgálat nappali melegedőjében beszélgetett a Kelet.hu újságírója.

Farsang Luther módra

Nyíregyháza – A hagyományokhoz híven 2018. február 20-án ismét megrendeztük az évi farsangi ünnepséget a nyíregyházi Luther Márton Evangélikus Kollégiumban. Idén egy csaknem négy órán át tartó programsorozat színesítette a kollégisták napjait.

Bejutottak a nyíregyházi evangélikus diákok a Semmelweis Egészségverseny országos fordulójába

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium csapata bejutott a Semmelweis Egészségverseny országos fordulójába, és a versenyző diákok a továbbjutás feltételeként 2018. március 1-jén iskolai egészségnapot szerveznek.

El se tudjuk képzelni: Láthatatlan Magyarország

Nyíregyháza – Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra grafikusművész és tanár, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője 2000 óta dolgozik saját alapítású művészeti iskolájában Berettyóújfalun és környékén mélyszegénységben elő gyermekekkel és családjaikkal.

Szeretsz-e engem? – Ökumenikus záró imaalkalom Nyíregyházán

Nyíregyháza – Az ökumenikus imahét záró alkalmán, 2018. január 28-án Szocska A. Ábel görögkatolikus apostoli kormányzó hirdetett igét a nyíregyházi evangélikus templomban.

Hogy másokat is szabaddá tudjunk tenni – Nyíregyházán is elkezdődött az ökumenikus imahét

Nyíregyháza – Az evangélikus templomban nyitották meg január 21-én az ökumenikus imahét nyíregyházi rendezvényeit. Az imaórát Hecker Márton nyíregyházi metodista lelkész vezette, az elmélkedést Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök tartotta. Jelen volt Szocska Ábel nyíregyházi apostoli adminisztrátor.

Szellemnek azonosították be őket, mumut rendeztek a búcsúztatásukra

Nyíregyháza – A nyíregyházi család tagjai ma is tartják a kapcsolatot a távoli országban szerzett barátaikkal.

Ökodiákbarlang – Fejlesztés a nyíregyházi gimnáziumban

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 2018. január 1-től újra infrastrukturális beruházásba és természettudományos oktatási fejlesztésbe kezd.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára