Nyíregyháza

Amerikai kórus koncertezett Nyíregyházán

Nyíregyháza – Közép-európai turnéjának egyetlen magyarországi állomásaként 2018. május 29-én Nyíregyházán koncertezett az amerikai The Singing Saints Concert Choir. A közel 50 fős, Concordiából érkező vegyeskar dr. Jerrode Baker Marsh karnagy vezetésével május 17. és június 4. között 12 állomáson énekel Németországban, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában.

Konfirmáció a 265 éves nyíregyházi gyülekezetben

Nyíregyháza – Szentháromság ünnepén harminc fiatal járult először az Úr oltárához, s őket tíz jubiláló hittestvér követett, akik ötven-nyolcvan éve konfirmáltak ebben a huszonkét éve műemléknek nyilvánított és most teljes felújításra váró Nagytemplomban. Isten igéjét a közelmúltban újraválasztott Zsarnai Krisztián esperes hirdette az ünnep kijelölt textusa, Ef 1,3–14 alapján. A liturgiában mind a négy parókus lelkész részt vett.

Modern mese a roma szakkollégiumból

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen is meg túl is élt két fiatal. A fiú innen. Persze nem volt ez mindig így, mert a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumban még egyszerre voltak innen, és jó pajtások is voltak, csak – ahogy az már lenni szokott – tanulmányaik végeztével a saját útjukra tértek. Előbb a leány. Diplomával a kézben a közeli kisvárosban lett jó állása, aztán még vőlegénye is. Majd a fiú is mozdult – na, ő kacskaringósabban, mert erősen szerette a tudományos munkát, míg csak lehetett, ragaszkodott a tanuláshoz, két mesterképzést is elvégzett az egyetemen, de már akkor Debrecenben.

Nyolcvanöt évvel ezelőtt hunyt el Krúdy Gyula

Nyíregyháza – Krúdy Gyula a „Nyírség álmodója” volt – Nyíregyháza, a nyíri tájak és emberek elevenen élnek a műveiben.

Gáncs Péter püspök szolgált az ötéves mandabokori közösségi házban

Nyíregyháza – Cantate-vasárnap délelőtt Zsarnai Krisztián hajdú-szabolcsi esperes meghívására Gáncs Péter püspök hirdette az igét a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség mandabokori többfunkciós gyülekezeti háza felszentelésének ötödik évfordulóján tartott hálaadó istentiszteleten Ézs 42,8–12 alapján. A liturgiában Bozorády Zoltán nyugalmazott esperes és Bozorády Zoltánné nyugalmazott lelkész, a körzet korábbi parókusa szolgált.

Móka és kacagás Határtalanul!

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai hatodik éve vesznek részt a Határtalanul! programban, egy-egy tanévben akár három győztes pályázattal is. Mint minden évben, a 2017/2018-as tanévben is két úti célja volt a kirándulásoknak, a nagybányai Nicolae Iorga Általános Iskola magyar tagozata a 7. évfolyamnak és a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium a 10. és 11. évfolyamnak.

Több ezer fiatal hallotta a Szélrózsa hírét – Lezárult a roadshow

Budapest – Nyíregyháza – A hét elején Nyíregyházán zárult a közel három hónapot átölelő, minden evangélikus középiskolát érintő Szélrózsa-roadshow! A Szélrózsa találkozó szervezői a bemutató alkalmakon felhívták a fiatalok figyelmét a kulturált, Istennel megélt ifjúsági találkozó lehetőségére.

21 év hűséggel keleten…

Nyíregyháza – „Járj Isten útján hű munkában, Mondj imádságot, éneket! Egyedül benne bízzál bátran, Megújul akkor életed. Ki benne bízik boldogan, Arra az Úrnak gondja van.” (EÉ 331,5) „Nehéz feladatot kaptam esperes urunktól, hogy búcsúztassam el az elnöktárs Márföldi Istvánt, aki 21 évi egyházmegyei szolgálat után „visszavonul” a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyei felügyelő szolgálatából” – írta visszaemlékezésében Abaffy Zoltán egyházmegyei másodfelügyelő.

Zenés áhítatot tartottak a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban

Nyíregyháza – Az alkalmon a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium kórusa és hangszeres növendékei, valamint Kiss Zoltán orgonaművész lépett fel. Igét hirdetett dr. Kovács László Attila.

Matematikatanárok találkozója volt Nyíregyházán a Kossuth-gimnáziumban

Nyíregyháza – „Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.” (Krúdy Gyula) – Az előbbi idézet a házigazda Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium egyik neves diákjától származik. Bár Krúdy minden bizonnyal más kontextusban értette az előbbi műrészletet, mégis: a „tudományok királynőjével” való szorosabb ismeretséghez is ketten kellünk: tanár és diák.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára