ordináció

Krisztusi indulattal – Ordináció Hántán

Hánta – Történelmi pillanatokat éltek meg a Hánta–Ászár–Kisbéri Társult Egyházközség tagjai, amikor 2016. július 2-án, szombaton a gyülekezet történetében az első ordinációt ünnepelték a hántai templomban. Pfeifer-Dömök Krisztinát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke avatta lelkésszé. A liturgiában dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és Pfeifer Ottó iharosberényi lelkész, a lelkészjelölt férje vett részt.

Révbeérkezés és vitorlabontás – Lelkészavatás Tatabányán

Tatabánya – A gyülekezet történetében első alkalommal került sor lelkészavatásra a tatabányai evangélikus templomban 2016. július 1-jén. Juhász Dénes szolgálatba állításának ünnepén Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Szentpétery Péter, valamint Schermann Gábor helyi lelkész működött közre.

„Az áldás a visszaigazolás” – Gáncs Péter elnök-püspököt kérdeztük a lett evangélikus egyház döntéséről

Budapest – Amint arról már hírt adott portálunk, a Lett Evangélikus Egyház Zsinata június elején úgy döntött, hogy nők többé nem szolgálhatnak lelkészként a gyülekezeteikben. Több mint négy évtizedes gyakorlatot szüntetnek meg ezzel. Lettországban 1975 óta szentelnek női lelkészeket. Igaz, a vallási közösség konzervatív vezetője, Janis Vanags 1993-ban, érsekké való megválasztása óta nem ordinált nőket. A női lelkészszentelés megtiltását most alkotmányba is foglalták. A hír kapcsán felkerestük Gáncs Péter elnök-püspököt, hogy kikérjük véleményét a lett evangélikusok döntéséről.

„…És elküldte őket maga előtt kettesével…” – Ordinációk Orosházán

Orosháza- „…És elküldte őket maga előtt kettesével…” Ismét kettős lelkészszentelésnek örülhettek azok, akik 2016. június 25-én az orosházi evangélikus templomban összegyűltek. Kasza Gábor és Szöllősi István Sándor, mint teológustársak, jó barátok és mostantól, mint szolgatársak álltak egymás mellett az oltárnál.

Erőm és énekem az Úr – Lelkésszé szentelték Hajduch-Szmola Patrikot

Budapest – „Teológus hallgató még ennyit nem kérdezett a Luther-kabátról” – így jellemezte dr. Szabó Lajos rektor köszöntésében Hajduch-Szmola Patrikot. Valóban, a Déli Evangélikus Egyházkerület idén elsőként ordinált lelkésze hat éve várta már a pillanatot, hogy végre felölthesse a liturgikus öltözetet. Ez a pillanat 2016. június 18-án jött el, amikor a fasori evangélikus templomban Gáncs Péter püspök lelkésszé avatta Hajduch-Szmola Patrikot.

A lettországi evangélikus lelkésznők melletti szolidaritási akciót hirdettek a Deák térre – Villáminterjú Balogh Évával

Budapest – Mint arról korábban már beszámoltunk, a Lettországi Evangélikus Egyház zsinatának döntése értelmében nők nem végezhetnek többé lelkészi szolgálatot. Magyarországon a lett zsinati határozat ellen június 17-re szolidaritási tüntetést szerveznek a Deák térre. Balogh Éva evangélikus lelkészt, a demonstráció szervezőjét kérdeztük.

Közös ordinációs előkészítő megbeszélés a déli és északi egyházkerületben

Budapest – A déli egyházkerületben 2016 nyarán négy, az északi egyházkerületben pedig egy ordinálásra kerül sor. Gáncs Péter és dr. Fabiny Tamás püspökök június 14-én közösen hívták fél napos konzultációra Kárnyáczki Eszter, Szöllősi István Sándor, Kasza Gábor, Zahorecz Pál és Hajduch-Szmola Patrik lelkészjelölteket az Északi Püspöki Hivatalba, hogy lelkészi szolgálatuk megkezdése előtt közösen csendesedjenek el. A lelki tartalom mellett gyakorlati tudnivalókról is beszélgettek a jelenlévők.

A Lettországi Evangélikus Egyházban megszüntetik a nők lelkésszé szentelését

Riga – Egyértelmű volt a döntés: a Lettországi Evangélikus Egyház zsinati küldötteinek több mint háromnegyed része arra szavazott, hogy töröljék el egyházukban a nők ordinációját. Nemzetközi egyházi szervezetek kérdésesnek tartják a drasztikus döntést.

A Lengyelországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki a női ordináció elutasításáról

Varsó – A Lengyelországi Evangélikus Egyház zsinata leszavazta azt a törvényjavaslatot, mely lehetővé tette volna a nők lelkésszé szentelését. A kétnapos tanácskozás második napján tartott titkos szavazáson a Zsinat 38 tagja szavazott a javaslat mellett, míg 26-an elutasították azt. Négy küldött tartózkodott. A belső szabályozás szerint az elsődleges egyházi rendelkezések módosítása kétharmados többséggel történhet. (A női ordinációra vonatkozó beterjesztés elfogadásához tehát 46 szavazatra lett volna szükség.)

A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsának állásfoglalása az ordinációval és a lelkészi esküvel kapcsolatban

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa egyházunk közvéleményének és lelkészi karának az alábbiakban tájékoztatást ad azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a közelmúltban történt két ordináció során a lelkészi eskü nem pontosan az Ágendában vagy a Liturgikus Könyvben szereplő szöveg alapján hangzott el.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ordináció csatornájára