párbeszéd

Ferenc pápa beszéde a lundi székesegyházban: Együtt tudjuk megmutatni Isten irgalmát

Lund – Október 31-én, a reformáció emléknapján Ferenc pápa részt vett azon az ökumenikus imán, amelyet a Lutheránus Világszövetség és az Apostoli Szentszék szervezett. A világszövetség főtitkára után a Szentatya is szólt a jelenlévőkhöz, beszédét teljes terjedelmében közöljük.

A szembenállástól a közösségig – Ökumenikus tanulmányi napot tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – A Lutheránus–Római Katolikus Egység Bizottsága által 2013-ban kiadott, A szembenállástól a közösségig címet viselő tanulmány kapcsán ökumenikus tanulmányi napra került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2016. október 12-én egy asztalhoz ültek római katolikus, evangélikus, református, pünkösdista egyházvezetők, teológusok, diákok, hogy kimondják: a terhes örökség ellenére látnak maguk előtt pozitív jövőképet az ökumenikus párbeszéd terén.

A megbékélést hangsúlyozzák az egyházak a reformációi jubileummal kapcsolatban

München – Az evangélikus és a katolikus egyház közös nyilatkozatot szeretne kiadni a reformáció 500. évfordulójára, 2017-re. Ebben a megbékélés és a párbeszéd állna a középpontban.

Párbeszéd a párbeszédről

2015-ben két fontos vallásközi nyilatkozat is született, melyek a zsidó-keresztény párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák. A szombat.org szerkesztősége dr. Orosz Gábor Viktort, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensét, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának elnökét kérdezte a nyilatkozatokról.

Magyar miniszter és német püspök a menekültekről: kibékíthetetlen ellentét, érthetetlen szeretet – Mi van, ha a németek lesznek Európa szeretői? Milyen szerep vár a magyarokra?

Magyarországon két dolog áll meghatározó német befolyás alatt: az egyik a magyar gazdaság, a másik az evangélikus teológia. Ritka együttállásként az utóbbi években mindkét ország politikai elitjében meghatározó a protestáns elem. De hiába ez vagy az a párhuzam, a lelkiállapot mégsem közös. Gondolatok Balog Zoltán miniszter és Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus püspök menekültkérdésről folytatott disputájáról, Európáról, németekről és magyarokról, lelkiségről és gazdaságról.

Vallásközi vendégszeretet

Budapest – A Keresztény–Zsidó Társaság (KZST) szervezésében „A vallásközi párbeszéd jelenkori kihívásai, különös tekintettel a zsidó–keresztény–iszlám dialógusra” címmel tartottak konferenciát 2016. május 30-án a Gellért Szállóban.

Egy könyvbemutató margójára

Budapest – NEMek között, Társadalmi nemek sokszínű vallási megközelítésben. A Luther Kiadó legújabb könyvének bemutatóján jártunk.

Gender és teológia: egyedülálló kötetet mutattak be

Budapest – Magyar nyelven az első gender és teológia tematikájú tanulmánykötet jelent meg a Luther Kiadó gondozásában. A NEMek között – társadalmi nemek sokszínű vallási megközelítésben című kötet bemutatóján jártunk.

Evangélikus-katolikus szembenállástól a közösségig

Evangélikus-római katolikus közös reformáció-megemlékezés 2017-ben? Lehetséges? A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Október, a Reformáció Hónapja Bizottsága asztali beszélgetést szervezett a MEÖT Székházban. A beszélgetés célja az volt, hogy a szembenállástól a közösségig című dokumentumot az Ökumenikus Tanács Tagegyházai megismerhessék és megbeszélhessék.

Párbeszéd a párbeszédről

Budapest – Huszonöt rabbi aláírásával 2015. december 3-án látott napvilágot az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről. Megjelenése egybeesett a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű – a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó – nyilatkozatának ötvenedik évfordulójával. (A nyílt kezdeményezéshez azóta további 30 ortodox rabbi csatlakozott.) A Szombat hasábjain ezzel kapcsolatban hazai egyházak képviselőit kérdezték.

Oldalak

Feliratkozás RSS - párbeszéd csatornájára