Prőhle Gergely

Látogatóban fogadott gyermekünknél – Iraki úti beszámoló

„A térség keresztényeit különösen is sok brutalitás érte. Ezen a pünkösdi istentiszteleten azonban ezernyi jelét látom az ő hitüknek és élni akarásuknak” – fogalmaz Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, akinek szubjektív úti beszámolójából megismerhetjük Irak jelenét. Az írásból az is kiderül, hogy miként lehet valós segítséget nyújtani a térség nélkülöző lakosainak.

Fabiny Tamás és Prőhle Gergely Arany Jánosról

Budapest – Mit jelent ma Arany János lírája? Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő válaszolnak.

Perspektívát biztosít az iraki keresztényeknek a magyar adomány

Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséből befolyó 15 millió forintból 17, a harcokban megrongált lakóház felújítását végezte el a Moszul közelében található Bashiqában – mondta Prőhle Gergely, a Magyar Evangélikus Egyház országos felügyelője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Irakban tartott pünkösdi istentiszteletet az evangélikus elnök-püspök

Bakhitma – A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az észak-iraki bakhitmai asszír keresztény gyülekezetnek hirdette az igét pünkösdvasárnap. A Youkhana Emanuel esperessel közösen tartott istentiszteleten elmondott prédikációjában Fabiny Tamás kiemelte, a világ ezen a részén, ahol a keresztények az elmúlt évszázadokban különösen is sokat szenvedtek, reményt adhat az a pünkösdi üzenet, hogy a megbékélést nem kizárólag a politikai és gazdasági hatalmaktól, hanem a Szentlélek békességet teremtő erejétől is várhatjuk.

„A magyarok segítsége nélkül nem tudtunk volna visszajönni”

Budapest – Erbil – Napról napra több család térhet vissza otthonába a magyar segítségnek köszönhetően – jelentette be Irakból a közmédiának adott élő interjúban Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője. Az Iszlám Állam 2014-es előretörése idején elmenekült, többségében keresztény családok a terrorszervezet kiűzését követően kezdtek visszatérni, ám otthonukat legtöbb esetben feldúlva, részben vagy egészen lerombolva találták.

Református egyházi vezetőkre támadtak – A MEE Országos Elnöksége nyilatkozatban ítélte el a történteket

Budapest – Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől – számolt be a Református.hu. A történtek után a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége, dr. Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő levelet írt a református testvéreknek, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

Szeretni az egyházat

Országszerte lezárultak a gyülekezeti választások, felügyelők, presbiterek százai kezdik meg vagy folytatják szolgálatukat. Ritka egybeesés, hogy az országgyűlési választásokra is ebben az időszakban kerül sor, így világossá válik az a kettős felelősség, amely minket, ennek az évszázadok óta demokratikusan működő egyháznak a tagjait terhel s egyben felemel.

Prőhle Gergely: Feljelentést tettem rágalmazásért!

Budapest – Még 2017-ben az Átlátszó.hu írt egy pénzmosási ügy részleteiről, amelynek szálai egészen az Egyesült Államokig vezetnek. A cikkben említésre került F. Péter András, aki az Interpol nyilvános körözési listáján is szerepel nagy összegű pénzmosási ügy miatt. Nevét több sajtóorgánumban is összehozták a napokban Prőhle Gergely nevével, akit az Evangélikus.hu megkérdezett arról, hogyan is kapcsolódik az evangélikus egyház országos felügyelője ehhez az ügyhöz.

Választási felhívás

Budapest – Alábbiakban olvashatják Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatát a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Nyitottsággal a szellemi tunyaság ellen

Budapest – A protestáns etika, világszemlélet és gondolkodásmód egyértelműen tetten érhető a református, illetve evangélikus vallásban nevelkedett magyar írók életművében – ez derült ki a Budavári Evangélikus Szabadegyetem (BESZ) legutóbbi előadásából. Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója példákkal és idézetekkel szemléltette, hogy az irodalomban lépten-nyomon fellelhető protestáns kritikai szemlélet és nyitottság az elmúlt évszázadok során mindig a magyar társadalmat előbbre vivő szellemi erőnek bizonyult.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Prőhle Gergely csatornájára